Nem kérdés

„A nők gyakran jó lövők, de nem tudnak olyan gyorsan és messze futni 30-40 kilogrammos felszerelésben, mint a férfiak. S mindig akadnak olyan időszakok, amikor sem fizikailag, sem lelkileg nem lesznek a csúcson” – magyarázta az amerikai Jude Eden, miért nincs helyük a nőknek a frontokon. A tengerészgyalogos, aki két évet maga is leszolgált a forrongó iraki Faludzsában, hozzátette: a férfiak és a nők közötti különbségek miatt veszélybe kerülhet a legfontosabb, az alakulatok feltétel nélküli összetartása. „Irakban harcoló gyalogsági zászlóaljhoz voltam beosztva kísérőként, s ugyanazt csináltam, ugyanott jártam és ugyanazokkal a veszélyekkel néztem szembe, mint ők. Semmilyen problémánk nem volt” – replikázott nyílt levélben Catherine Ross. Szerinte az a legnagyobb baj, hogy a fizikai teszteknél az amerikai hadsereg még mindig különbséget tesz a férfiak és a nők között, így mindenki azt hiszi, hogy a lányok feltétlenül gyengébbek.

Bár már több évtizede tart a vita arról, mi lehet a szerepük a nőknek a hadseregben, az álláspontok nem közelednek, s minden érvre azonnal megjelenik az ellenérv. Akadnak, akik szerint már csak azért is szükség lenne a nők teljes „felszabadítására”, mert rögtön megkétszereződne a lehetséges jelentkezők száma, s így könnyebb lenne megtalálni a megfelelő újoncokat. Az ellentábor viszont azt állítja, hogy a legtöbb országban a jelenlegi körülmények között is akad elég rekruta, így a hadseregek megvannak nők nélkül is. Mások szerint a modern háborúkban annyi az alacsony intenzitású konfliktus, hogy bőven jutna lehetőség a nőknek is, hiszen ők sokszor jobbak a hírszerzésben, a helyi lakossággal való kapcsolatteremtésben vagy a rendfenntartásban.

A konzervatívok válasza szerint a modern háborúkat inkább az jellemzi, hogy bárhol és bármikor eldurvulhat a helyzet, s ezért egyáltalán nem szabad beengedni a hadseregbe a „gyengébb nem” képviselőit. Folyamatosan napirendre kerülnek a szexbotrányok is, hiszen a katonák körében a hétköznapi életnél sokkal több az olyan tényező, ami miatt nagyobb a visszaélések veszélye: miközben a férfi és nő katonák a családjuktól távol élve egymás közvetlen közelében tevékenykednek, és szinte a nap 24 órájában össze vannak zárva egymással, a hierarchia lehetővé teszi, hogy a parancsnokok visszaéljenek hatalmukkal. Még akkor is, ha a legtöbb országban – például az USA-ban – ez súlyos függelemsértésnek számít.

A szópárbaj nemcsak a világ legnagyobb hadseregében zajlik, hanem Izraelben is, ahol egyedüliként sorkötelesek a nők. Legutóbb amiatt csaptak össze a vélemények, hogy kiderült: a közelmúltban véget ért gázai háborúban minden korábbinál nagyobb arányban vettek részt a nők. Akik keveslik az 51 „amazont”, azzal érvelnek, hogy a közvetlen harci tevékenységben részt vevő posztoknak csupán 3,3 százalékát töltik be a nők, s ez túl kevés abban az országban, amely éppen azzal büszkélkedik, hogy a harctereken megvalósult a két nem egyenlősége. „Az a legnagyobb baj, hogy az igazi elit alakulatokba még mindig nem juthatunk be. Pedig ezek azok az egységek, amelyek igazán számítanak Izraelben, s az itteni szolgálat nyitja meg a fontos kapukat” – panaszkodott újságíróknak Elana Sztokman izraeli író, nőjogi aktivista. A nők jelentősebb részvételét egyébként nem a katonai vezetés akadályozza, sokkal inkább az egyre nagyobb befolyást szerző rabbinátus próbálja helyreállítani a hadsereget jellemző teljes férfidominanciát. Az izraeli hadseregben, ahol a posztok 92 százaléka van nyitva a lányok előtt, az állomány harmada nő, míg az USA-ban ez az arány 14 százalékos.

A vita ellenére a világ hadseregei lassan egyre nagyobb teret engednek a nőknek, s alig van olyan állam, ahol a hadseregben csupán férfiak szolgálhatnak. Izrael és az USA mellett tucatnyi ország, köztük Magyarország már azt is engedélyezi – eltérő komolyságú korlátozásokkal –, hogy a nők a harci cselekményekben is közvetlenül részt vehessenek. Kanada például 1989-ben nyitotta meg ezt a lehetőséget, Új-Zéland pedig 2001-ben. „A társadalom immár értékeli a katonanőket is, de a harctéri tevékenység ellátásához még további erőfeszítésekre van szükség. Új-Zélandnak csak változó eredménnyel sikerült jelentkező nőket találnia ezekre a feladatokra” – olvasható egy 2005-ben közzétett tanulmányban. Dániában 1985-ben mérték fel a nők harctéri alkalmasságát, s három évre rá döntöttek úgy, hogy megnyitják előttük a sereget, ám nem engedik be őket a kommandósok közé.

A legtöbb országban az elit alakulatok mellett a tengeralattjárók számítanak „nőmentes” területnek. A NATO-tagállamok közül Norvégia az egyetlen, ahol nem csak férfiak ereszkedhetnek le a mélybe, az USA-ban pedig fokozatosan oldódik a tilalom, s néhány éven belül a Pentagon is zöld utat ad a nőknek a tengeralattjárókra. Ami viszont jelentős költségekkel jár, hiszen a nők számára szeparált öltőző-, fürdő- és alvóhelyiségek létesítése dollárszázezrekbe kerül az amúgy is elég szűkös tengeralattjárókon.

Magyarországon a mintegy húszezres katonaság állományának ötöde nő, ha teljesítik a követelményeket, minden beosztás nyitott előttük, s hivatalosan semmi sem korlátozza, hogy a férfiak mellett ők is a frontra kerüljenek. Ám csakúgy, mint a többi haderőben, a magyarban is nagyon alacsony azon nők száma, akik valóban eljutnak a valódi fegyveres bevetésig, a többség a külföldi frontszolgálatok során – például Afganisztánban, Koszovóban vagy Boszniában – inkább adminisztrátori, illetve kisegítői feladatokat lát el. Kanadában és Új-Zélandon ez az arány 1-2 százalék körül van, miközben a hadseregen belül 15 százalékos a nők aránya.

A fokozatos változást az is elősegíti, hogy a történelemben több példa is akad arra, hogy kizárólag nőkből álló alakulatok tökéletesen megállták a helyüket. A második világháborúban például a Szovjetunióban egy nőkből álló éjszakai bombázóegység kapta a legtöbb kitüntetést. Az „Éjszakai boszorkányok” az akcióik során 1942–1945 között több ezer tonna bombát dobtak a német állásokra. Összesen 23 ezer bevetésen vettek részt, és az alakulat 23 tagja kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést, és harmincan vesztették életüket harc közben.

NÉMETH ANDRÁS