Ördög a részletek mögött

„Londonba kell utaznom, hogy megöljek egy árulót” – fecsegte ki még 2006 őszén egyik hamburgi barátjának Dmitrij Kovtun. Az állítólag az orosz titkosszolgálatnak, az FSZB-nek dolgozó ügynök azért fedte fel küldetését, mert szüksége volt olyan londoni szakács segítségére, aki bele tudja csempészni a kiszemelt áldozat ételébe a Kovtun szerint igencsak drága mérget. Az FSZB-s bérgyilkos szavait egy brit vizsgáló, Robin Tam idézte, akinek a D3-asként nyilvántartott titkos tanú a közelmúltban számolt be az állítólagos hamburgi beszélgetésről.

A Tam által ismertetett bizonyíték csak egyike azoknak az új információknak, amelyek a 2006. november elsején Londonban megölt volt FSZB-tiszt, Alekszandr Litvinyenko ügyében elrendelt nyilvános meghallgatások során láttak napvilágot. A polónium–210 nevű, erősen sugárzó anyaggal megölt orosz kém özvegye, Marina Litvinyenko által is szorgalmazott meghallgatások során az is kiderült, hogy a gyilkosság elkövetésével vádolt Kovtunnak és társának, Andrej Lugovojnak – akik 2006 vége óta Oroszországban élnek, és Moszkva nem hajlandó őket kiadni Londonnak – csak második kísérletre sikerült megölniük kiszemelt áldozatukat. Először egy biztonsági cég, az Erinys belvárosi irodájában próbálkoztak október közepén, ám véletlenül kiöntötték a polóniummal szennyezett vizet, és Litvinyenko csupán akkora dózist kapott, amitől aznap este többször is hányt. A második alkalommal viszont az orosz exügynök – akinek valószínűleg az volt a fő bűne, hogy elkezdett beszélni a briteknek Vlagyimir Putyin orosz államfő állítólagos maffiakapcsolatairól – a Kovtunnal és Lugovojjal folytatott beszélgetés során három-négy kortyot ivott a polóniummal „kibélelt” teából, és néhány óra múlva rosszul lett, három héttel később pedig szörnyű kínok között meg is halt.

Bár a gyilkosság elkövetésével vádolt két FSZB-s, valamint Moszkva is tagadja a brit állításokat, ez utóbbiakat az is alátámasztja, hogy polónium–210-et nem könnyű szerezni. A világtermelés évente 100 gramm körül van, s a sugárzó izotóp döntő többsége orosz reaktorokban keletkezik. A polónium–210-es 250 ezerszer mérgezőbb, mint a hidrogén-cianid, s már egy mikrogramm is – ha bejut a szervezetbe – elég egy ember életének a kioltásához. A méreg – brit források szerint a két bérgyilkos nem tudta pontosan, mit hurcol magával – egyben nagyon drága: a halálos adag, ha azt valaki a piacon akarja megvásárolni, több tízmillió forintnak megfelelő összegbe kerülne. Brit lapjelentések szerint a Litvinyenko életét kioltó polóniumot még külön is kezelték: annyira megtisztították mindenféle szennyeződéstől, hogy lehetetlenné vált kideríteni, melyik reaktorban állították elő.

Lugovojék egyébként igencsak beszennyezték Londont: nemcsak az első és a második merénylet helyszínén hagytak radioaktív nyomokat, hanem azokban a hotelszobákban is, ahol laktak. Brit források szerint például a Park Lane-i Sheraton szálló 848-as szobájában – ott lakott Lugovoj három napig 2006 októberének végén – a földön és a falakon is polónium-nyomokat találtak a rendőrök, a fürdőszobai szemetes környékén pedig kiakadt a rövid hatótávolságú alfa-sugárzást mérő készülék.

A meghallgatások során arra is fény derült, hogy az Oroszországból 2000-ben, feleségével és fiával együtt elmenekült Litvinyenko akkor nem volt kettős ügynök: csak 2003-ban lépett be a brit titkosszolgálathoz, ahol havonta kétezer fontot kapott, s adtak neki egy titkosító programmal felszerelt telefont is. Kapcsolattartója egy Martin nevű brit ügynök volt, aki a halálos betegen kórházban fekvő, Edwin Redwald Carter fedőnevű Litvinyenkót meg is látogatta. A britek mellett Litvinyenko kapcsolatot tartott a spanyol szolgálatokkal is; az egykori FSZB-tiszt állítólag sokat tudott arról, hogy az orosz politikai elitet milyen szálak fűzték a spanyolországi városokban működő orosz bűnözői csoportokhoz.

Függetlenül attól, mi derül még ki a február vége felé véget érő meghallgatások három hetében, az egyértelmű, hogy az ügy kapcsolatban áll az ukrajnai orosz beavatkozással. Az orosz–brit viszony megromlásától tartó London 2013 nyarán – amikor a Kreml még nem szakította el a Krím félszigetet Ukrajnától, és nem támogatta fegyverrel, katonákkal a kelet-ukrajnai szakadár erőket – elutasította a Litvinyenko-vizsgálat megindítását. Moszkvában egyébként úgy vélik, az ügy felmelegítésének az a célja, hogy újabb nemzetközi diplomáciai frontot nyissanak a Kreml ellen. A britek nem is fogják vissza magukat, a Litvinyenko család egyik ügyvédje például közölte: Putyin elnök nem egyéb, mint egy magát politikusnak kiadó köztörvényes bűnöző.

Valószínűleg nem véletlen, hogy néhány nappal a nyilvános meghallgatás kezdete és a Putyint bíráló mondatok elhangzása után szokatlan helyen, a Nagy-Britanniát és Franciaországot elválasztó La Manche csatorna fölött jelentek meg a kikapcsolt jeladókkal s állítólag atomtöltetekkel is felszerelt Tu–95-ös orosz távolsági bombázók. A Medve becenevű gépek korábban is megfordultak a brit légtér közelében, ám mivel a csatornától jóval északra repültek, nem zavarták meg a polgári légi forgalmat.

NÉMETH ANDRÁS