Az iraki kisebbségek segélykiáltásai mindeddig pusztába kiáltott szavak maradtak, az áldozatok képviselői legutóbb a múlt héten az amerikai képviselőház külügyi bizottsága előtt számoltak be szenvedéseikről, és kértek segítséget. Pedig az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa és négy nemzetközi jogvédő szervezet idei jelentései kendőzetlenül számoltak be az Iszlám Állam (IS) szélsőséges szunnita szervezet által elkövetett háborús bűnökről, sőt feltehetően népirtásokról. Tavaly január óta több mint kétmillió ember volt kénytelen otthonát elhagyni Irak északi részén, ahol az IS – szíriai területekkel együtt – terrorállamot hozott létre.
A dzsihádista zsoldosok falvakat rohannak le, statáriális kivégzéseket tartanak, nőket, lányokat – hadizsákmányként – szexrabszolgáknak hurcolnak el, a beszámolók hatéves kislányok megerőszakolását is említik. A férfiakat, számos esetben a 14 évesnél idősebb fiúkat megölik, a fiatalabbakat pedig katonáknak viszik el. Szemtanúk olyan esetről is hírt adtak, hogy a szélsőséges fegyveresek levágott emberi fejeket rugdostak. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a jezidik vannak, akiknek a kereszténységből, az iszlámból és a zoroasztrizmus elemeiből gyúrt, valamint a Zoroaszter előtti nyugat-iráni hitvilághoz visszavezethető hitét a fundamentalista szunniták különösen „hitetlennek” tartják. De az IS nem kíméli a többi vallási és etnikai csoportot sem, így a keresztényeket, a turkománokat, a kurdokat, a síitákat vagy a sabakokat. A szerencsésebb – például keresztény – falvak lakóit elkergetik vagy adó megfizetésére kötelezik.
De vajon elismeri-e a nemzetközi közösség a népirtás tényét – kérdezgették a HVG tudósítóját a Dohuk észak-iraki kurd városhoz közeli jezidi menekülttáborokban. A jezidik azt remélik, hogy a genocídium elismerésével nemzetközi védelmet és kisebbségi jogokat kapnak. De nemcsak ők, hanem a turkománok vagy az asszír keresztények is egyre nagyobb önállóságot, sőt autonómiát követelnek, annak reményében, hogy túlélhetik a történelem viharait. Persze sokszor az sem világos, hogy milyen önkormányzatot szeretnének. Vannak, akik a három észak-iraki kormányzóságból álló kurd autonómia keretén belülit, mert a gyakorlatilag valóban önálló kurd terület nemcsak állam az államban, de jórészt megúszta az Irakot sújtó pusztítást, az IS térnyerését, a terroristák merényleteit.
Maszúd Barzáni, az iraki kurd régió elnöke ki is jelentette, hogy a jezidik által lakott Szindzsár önálló kormányzósággá válhatna, ha erre szavaznának. Csakhogy a terület a kurd autonómián kívül van, ezért Bagdad fennhatósága alatt áll. Az iraki központi kormány pedig aligha adna önszántából egyre szélesebb jogokat a kisebbségeknek, hiszen a folyamat már így is az ország feldarabolódásához vezethet. Az azonban egyre inkább látszik, hogy az iraki központi hatalom képtelen az országot szétfeszítő vallási és etnikai ellentétek enyhítésére. Másrészről az is kétséges, mennyire lehetnek életképesek a kisebb önálló területek, és ki védi meg őket a szélsőségesektől.
Irak területi integritása már most sem létezik, a kurdok a jövőt csak az ország feldarabolásával képzelik el. Persze nagy kérdés, hova tartozna Kirkuk, amelyet a kurd fegyveresek, a pesmergák foglaltak el az IS tavalyi inváziója ellenében. A kurdok úgy képzelik, hogy Szindzsár is Kurdisztánhoz tartozna. Csakhogy a Tigris folyó és a Szindzsári-hegység közötti síkságon régebben délről betelepített jelentős szunnita arab lakosság élt, amelynek nagy részét a pesmergák elkergették. Ha korábban tartottak volna népszavazást a hovatartozásról, az arab többség miatt a terület valószínűleg Irakot választja. Barzáni persze közölte, hogy egyetlen arabnak sem esik bántódása, aki nem segítette az IS-t. A szindzsári jezidi menekültek viszont azt mondják, nem hajlandók visszatérni, ha az arabok maradnak, hiszen a szomszédos szunnita törzsek adták a jezidiket az IS kezére. Az erőszak annyira felkorbácsolta az etnikai és vallási gyűlöletet, hogy a kisebbségi lét szinte senkinek sem életbiztosítás.
A kisebbségek elkergetése, asszimilálása és kiirtása nem az IS színre lépésével kezdődött Irakban. Már az 1979-ben hatalomra jutott Szaddám Huszein elnök szunnita klikkje alatt is érte őket elnyomás, ahogy a kurdokat és a síita többséget – a diktátor jó negyedszázados rémuralma alatt hozzávetőleg egymillió ember hagyta el az otthonát. De még 2003-ban – a Huszeint megbuktató amerikai invázió évében – is a lakosság 10 százaléka kisebb közösségekhez tartozott (a síiták 50, a kurdok és a szunnita arabok 20-20 százaléknyian voltak). A 2003-tól 2006-ig tartó síita–szunnita összecsapások során viszont újabb egymillió iraki menekült el, majd a szamarrai aranykupolás síita mecset 2006-os felrobbantását követő egy évben végképp elszabadult a pokol: a lakosság további öt százaléka, 2,7 millióan lettek otthontalanok, és másik 2 millióan menekültek a határokon túlra. Az idei jelentések elkészítésében is részt vállaló, londoni székhelyű Minority Rights Group International úgy becsüli, hogy 2008-ra az iraki kisebbségekhez tartozók fele távozott hazájából, 2010-re pedig 3 százalékra zsugorodott a számarányuk a teljes lakosságon belül.
Irak egykor sokszínű lakossága a múlté, és úgy tűnik, hogy az IS célja a kisebb közösségek teljes eltüntetése. A 2005-ben még 700 ezerre becsült jezidik száma Irakban közel a felére esett, a világon egyedüli gnosztikus keresztény mandeusok több tízezres lélekszámából ötezren maradtak, de a szintén páratlan, zárt, titkos közösségeket alkotó sabakok és a kakajok 70-70 ezres közössége is megtizedelődött. Irak ad otthont a világ legrégebbi keresztény közösségei egy részének is, így a kaldeusoknak, a nesztoriánusoknak, a szír ortodoxoknak, akik többsége még Jézus nyelvét, az arámit beszéli. Az 1940-es években az iraki lakosság 12 százaléka még keresztény volt, ez az arány 2003-ra 6 százalékra – másfél millióra – esett, a legborúlátóbb becslések pedig a mai számukat 200–400 ezer közé teszik.
Az etnikai tisztogatások miatt a legtöbb iraki – ha teheti – olyan területen él, ahol a vallása vagy etnikuma többségben van. Ez figyelhető meg a síita és szunnita arabok, valamint a kurdok esetében is, Bagdad például lassan tisztán síita lesz. Sokan arról számolnak be, hogy Hajder al-Abadi kormánya sem képes kibékíteni a szunnitákat, akiket a tavaly leváltott elődje, Núri al-Maliki elidegenített. Ha egyszer sikerül is elűzni az IS-t, olyan iszonyatos etnikai és vallási feszültséget hagy maga után, amelyben a kisebbségek és Irak mint nemzet jövője rendkívül bizonytalanná vált.
SPÄT ESZTER / DOHUK, KERESZTES IMRE
