Áder János államfő is részt vesz Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán államfő jövő hétfői kijevi beiktatásán, s lapunk értesülései szerint a két politikus negyedórás megbeszélést is tart. A találkozón alighanem szóba kerül az új ukrán oktatási és nyelvtörvény is, ezek a magyar álláspont szerint jelentősen szűkítik a kárpátaljai magyarság nemzetiségi jogait.
Közben Kijevben egyre jobban zajlik az élet, miután bejelentették, hogy május 20-ára tűzték ki a beiktatást, kilépett az ukrán kormánykoalícióból a Népi Front nevű kisebbik kormánypárt, így hivatalosan is megszűnt az egyébként hónapok óta nem működő koalíció.
A lépés célja az, hogy Zelenszkij ne oszlathassa fel a parlamentet, és ne írhasson ki előrehozott választást. A törvények szerint ugyanis a parlamenti pártoknak most harminc napjuk van egy újabb koalíció létrehozásáig, s amíg tart a harminc nap, nem lehet feloszlatni a Verhovna Radát. A hónap eltelte után pedig azért nem lehet ezt megtenni, mert már túl közel kerül az ősszel esedékes rendes választás ideje.
A Népi Front az után lépett, hogy Zelenszkij szóvivője, Dmitri Razumkov bejelentette, a hivatalban lévő Petro Porosenkót legyőző új elnök valószínűleg feloszlatja a parlamentet, ha az elfogadja azt a napokban beterjesztett törvénymódosítást, amely jelentősen korlátozná az államfői jogköröket. A javaslatok – legalábbis Razumkov szerint – Ukrajnát parlamenti köztársasággá alakítanák át a jelenlegi félprezidenciálisból. Razumkov szerint a törvénymódosítás megsértené az ország alkotmányát is.