Megöltek egy kazah ellenzéki bloggert Kijevben

A két, szintén kazah elkövető Moldovába menekült, nemzetközi körözést adtak ki ellenük.

  • hvg.hu hvg.hu
Megöltek egy kazah ellenzéki bloggert Kijevben

Kedden hajnali három órakor belehalt sérüléseibe Ajdosz Szadikov kazah ellenzéki blogger (képünkön), miután június közepén két másik kazah állampolgár merényletet követett el ellene Kijevben – írja a Meduza.

A támadással a hatóságok Altaj Zsakanbajevet és Mejram Karatajevet gyanúsítják. A nyomozók szerint az utóbbi volt az, aki odalépett az autóhoz, amelyben Szadikov ült a feleségével, és egy hangtompítós pisztollyal fejbe lőtte a férfit.

A gyanúsítottak ezek után Moldovába szöktek, majd onnan legalább az egyikük, Zsakanbajev eljutott Kazahsztánba is, legalábbis az ottani hatóságoknak adta fel magát. Az ukrán főügyészség kérvényezte is azóta a férfi kiadatását, ám ezt a kazah hatóságok elutasították.

Ajdosz és Natalia Szadikov a Base nevű Youtube-csatornát működtették, ami több mint egymillió feliratkozóval rendelkezett. Az adásaikban a kazah hatóságokat, az országot átszövő korrupciót, valamint a rendőri brutalitást bírálták. 2023-ban a kazah belügyminisztérium a házaspárt ellen gyűlöletkeltésért adott ki körözést.

Natalia Szadikov szerint férje halála egyértelműen az országot vezető Tokajev elnök lelkén szárad.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.