A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Itamár Bengvír bejelentette, hogy lemond, ha Netanjahu kabinetje ratifikálja a tűzszünetet. A túszalkut „a Hamásznak való behódolásnak” tartja.
Izrael szélsőjobboldali nemzetvédelmi minisztere, Itamár Bengvír azzal fenyegetőzik, hogy kilép Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormányából, ha a kabinet ratifikálja a tűzszüneti megállapodást.
Bengvír egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy pártja, az Otzma Yehudit (Zsidó Erő) elhagyja a koalíciót, ha a megállapodást, amelyet „meggondolatlannak” nevezett, jóváhagyják – számolt be a The Guardian.
Kijelentette, pártja továbbra is támogatja a kormányt, ha a gázai harcok folytatódnak.
Sajtótájékoztatóján a nemzetvédelmi miniszter alternatív javaslatot tett a Hamász és más palesztin fegyveres csoportok által Gázában fogva tartott túszok visszaszerzésére. Bengvír a Gázába irányuló humanitárius segélyek teljes leállítását szorgalmazta a túszok szabadon bocsátásáig. Mint ahogy arról korábban írtunk, a túszalkut „a Hamásznak való behódolásnak” tartja, és elismerte, hogy az utóbbi évben végig ő és pártja akadályozta a túszcsere-megállapodás megkötését a Hamásszal.
nemzetvédelmi pártja hat helyet foglal el a 120 fős Knesszetben. Még ha el is hagyja a kormányt, nem fosztaná meg Netanjahut a parlamenti többségtől.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az izraeli kormány vélhetően pénteken tart szavazást a megállapodás ratifikálásáról, de a miniszterelnöki hivatal ezt nem erősítette meg.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.