Újabb Ukrajnával kapcsolatos vétóra készül a magyar kormány

Csütörtökön megint EU-csúcs lesz. Bóka János elmondása alapján az Ukrajnával kapcsolatos dokumentumokat Magyarország nem tudja támogatni.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb Ukrajnával kapcsolatos vétóra készül a magyar kormány

Bóka János az uniós ügyekért felelős tagállami miniszterek brüsszeli találkozója előtt nyilatkozott a sajtónak, amit a 444 idéz. A miniszter kijelentette, hogy Magyarország nem fogja támogatni a csütörtöki EU-csúcson az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatokat.

Meglátása szerint a tervezet számos stratégiai pontban ellentétes a magyar állásponttal és a nemzeti érdekekkel, mivel Ukrajna EU-csatlakozását akarják felgyorsítani. Épp ezért meglátása szerint jelenlegi formájában a dokumentum nem alkalmas arra, hogy arról Magyarország érdemben tárgyalni tudjon.

Bóka nyilatkozata alapján valószínűsíthető, hogy a héten megismétlődik majd az, ami március 6-án is történt, amikor Magyarország vétója miatt nem uniós szinten, hanem 26 állam együttes állásfoglalásaként fogadtak el egy nyilatkozatot.

A magyar politika „veszélyes szerencsejáték” – ha kell, Orbán nélkül fognak össze Európa biztonságáért

Az ukrán elnök részvételével kezdődött meg Brüsszelben az állam- és kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója. Két témával foglalkoznak a vezetők: az orosz-ukrán háború jelenlegi helyzetével és Európa védelmének megerősítésével. És viszonylag sokan beszéltek Orbán Viktorról is, aki semmit sem mondott az újságíróknak.

Bóka elmondta azt is, hogy nemcsak az Ukrajna EU-csatlakozására vonatkozó, de a katonai segélyezést célzó szövegrészeket sem tudják elfogadni.

Újságíróknak válaszolva pedig azt is elmondta, hogy nem attól függ a magyar pozíció, hogy a kormány egyedül marad-e vagy sem bizonyos kérdésekben, mivel már az elejétől fogva tűzszünetet javasolnak, ahogy Donald Trump is.

Elmondta azt is, hogy az európai védelmi ipar megerősítését a kormány támogatja, de a korábbi rossz tapasztalatok miatt a közös hitelből történő finanszírozást ellenzi.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: EUrológus