Mindenáron vissza akar térni a hatalomba a kormányfői posztot 2017–2021 között betöltő Andrej Babis: miután Petr Pavel ellenében elvesztette a 2023-as államfőválasztást, most a miniszterelnöki széket célozza meg a pénteken kezdődő parlamenti választáson. A kampányt az általa alapított Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt élén vitte végig, s a cseh polgárok jó része most tényleg elégedetlen. Az életszínvonal nem emelkedik, viszonylag magas az infláció és egyre komolyabbnak érzik a választók a lakhatási problémákat. A felmérések szerint a megkérdezettek mintegy kétharmada véli úgy, hogy nem jó irányba halad az ország, ráadásul a társadalmon belüli megosztottságot sem sikerült mérsékelni.
A felelőst a választók a kormányon lévő jobbközép koalícióban, a SPOLU-ban és a miniszterelnökben, Petr Fialában vélik megtalálni, amit az is mutat, hogy a pártszövetség jelenleg a voksok húsz százalékára számíthat. Az ANO sokkal jobban, harminc százalékon áll, s úgy tűnik, hogy a csehek már nem emlékeznek arra, hogy a milliárdos üzletember négyéves országlása messze volt a diadalmenettől. A szlovák szülőktől származó, Pozsonyban született, magát mégis csehnek tartó 71 éves politikus miniszterelnökösködését korrupciós vádak lengték körbe – az EU is vizsgálta az üzletember cége által felvett uniós támogatások szabálytalan felhasználását –, a kormány meglehetősen rosszul kezelte a Covid-járványt, s miközben folyamatosan vitában állt Brüsszellel, az ellenzék azzal vádolta, hogy korlátozni akarja a szabadságjogokat.
Durvuló hangnem
A 2021-es választást el is veszítette – valószínűleg többet ártott, mint használt Babisnak, hogy a voksolás előtti napokban Orbán Viktor Prágába látogatott, hogy kiálljon szövetségese mellett –, ám egy pillanatra sem vonult vissza a politikától, és a 2023-as elnökválasztás elvesztése sem vette el a kedvét a küzdelemtől. A mostani kampány még durvább, mint a sokszor személyeskedésbe is torkollott államfőválasztási párharc volt, nem csak a vádak és sértegetések borzolják a kedélyeket, hanem az is, hogy Babist néhány héttel ezelőtt megtámadta egy mankóval hadonászó férfi.

A kemény hangnem részben azzal is magyarázható, hogy valóban nagy a tét: míg a jelenlegi kormány – az egykori NATO-tábornokhoz, Petr Pavelhez hasonlóan – egyértelműen NATO- és EU-párti, valamint kiáll Ukrajna támogatása mellett, Babis EU-szkeptikus és visszafogná az orosz agresszió ellen harcoló ország támogatását is.
Ha Babisék győznek, akkor nem csak Ukrajna támogatottsága eshet vissza, hanem a Visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – együttműködési dinamikája is megváltozhat. Szlovákiában és Magyarországon egyértelműen EU-szkeptikus, és Ukrajnát nem támogató erők vannak hatalmon, s ha lecserélik a kormányt Prágában, akkor Lengyelország marad az egyetlen a négyek közül, amelynek kormánya szövetségest lát Brüsszelben és Kijevben.
A kampány durvaságát az is fokozza, hogy helyi elemzők szerint Oroszország is beszállt – természetesen Babisék oldalán – a küzdelembe, a napokban egy cseh elemzőintézet több száz olyan, valós személyekhez nem köthető TikTok-profilt talált, amelyek egyértelműen az orosz propagandát tolták.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a közvélemény-kutatások által jósolt 30 százalék körüli eredmény nem elégséges egy stabil kormány megalakításához, és könnyen előfordulhat, hogy a győzni akaró politikus az ugyancsak NATO- és EU-szkeptikus jobb, illetve baloldali szélsőséges erőkkel lép koalícióra. Már csak azért is, mert a jobboldalon álló Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) 12-13 százalékra esélyes, a kommunisták vezette Stacilo! (Elég volt!) pedig 5-6 százalékon áll, és valószínűleg bekerül a 200 fős törvényhozásba.
A Stacilo! és az SPD kivezetné az országot a nyugati nemzetközi szervezetekből, a Tomio Okamura vezette SPD népszavazást kezdeményezne a NATO- és EU-tagságról. Babis még az öt százalék körüli eredményre számító populista Autósok Magukért pártra is számíthat. A 2022-ben alakult tömörülés azzal kampányol, hogy számolják fel a biciklisávokat, hozzák vissza a szenet mint tüzelőeszközt, valamint tartsák meg fizetőeszköznek a cseh koronát.
Kisebbségi kormány?
Az sem biztos, hogy a SPOLU-val több mindenben egyetértő pártok némelyikét nem csábítja el Babis, a kormányzó erők között is akadnak ugyanis olyan szervezetek, amelyek nem túl lelkesek a cseh EU-tagságért. Babis – tanulva első négy évéből – aligha kísérel meg kisebbségi kormányt alakítani. Amikor ugyanis ezt 2017-ben megpróbálta, rögtön az első bizalmi szavazáson megbukott, és fél éven át ügyvezető miniszterelnökként tevékenykedett. Végül baloldali támogatással, a szociáldemokraták és a kommunisták voksaival sikerült parlamenti többséget szereznie.
Fialáéknak az adhat reményt, hogy az utóbbi hetekben megfordultak a népszerűségi trendek: csökkenőben van az ANO korábban 35 százalék körüli támogatottsága és ugyancsak elindult lefelé az SPD népszerűsége. A SPOLU-é viszont enyhe emelkedésbe kezdett, s gyorsan nő az akár szövetségesként is szóba kerülő – egykor koalíciós partner – Kalózpárt jelenleg 10 százalék körüli támogatottsága. Ugyancsak nő a kormánykoalícióban résztvevő, de a választáson külön induló Polgárok és Függetlenek (STAN) nevű szervezet is, amely most 12 százalék körüli szavazatarányra számíthat.
Ami pedig az ómeneket illeti: Orbán ezúttal nem utazott Prágába, pedig az oroszpártisággal vádolt Babis ANO-ja az Európai Parlamentben a Fidesszel együtt ül a Patrióták Európáért képviselőcsoportban.

Prágai elemzők szerint Fialáék számára rossz időpontban tartják a választást: a gazdasági helyzet javulóban van, de az eredmények még alig érezhetőek, ha egy év múlva lenne a megméretés, akkor jóval nagyobb esélyük lenne a diadalra. A kormánykoalíció tagjai így most legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy az a 10-12 százaléknyi választó, aki ugyan jelezte, hogy voksolni fog, de még nem döntötte el, kit támogat, „megrémül” a Babis jelentette veszélytől, és a szavazólapon végül a SPOLU neve mellé húzza be a pipát.
Babis hívei viszont hűségesek. Ahogy Dominik Landsman cseh író mondta, a politikus hívei akkor is azt mondják majd, hogy ő jobb, mint Fiala, ha a Babis lelő egy árvát, vagy felfal egy kölyökkutyát.
Nyitóképünkön Andrej Babis és Petr Fiala. Fotó: AFP / Michal Cizek