Több embert is letartóztattak a lengyel robbantásos szabotázsakció ügyében

A Varsó–Lublin vasútvonal felrobbantása ügyében elfogott emberek pontos számát egyelőre nem közölték, arra hivatkozva, hogy az ügy folyamatosan változik.

  • HVG

Több embert is letartóztattak Lengyelországban a Varsó–Lublin vasútvonal felrobbantása miatt – jelentette be Jacek Dobrzynski, a különleges szolgálatok koordinációjáért felelős miniszter szóvivője – számolt be róla a Wyborcza

A szóvivő hangsúlyozta: most a hatóságok azon dolgoznak, hogy pontosan megállapítsák, a letartóztatott személyek milyen szerepet töltöttek be a szabotázsakcióban. Azt viszont kérdésre sem árulta el, hogy pontosan hány embert tartóztattak le eddig, illetve még hány gyanúsított van, mivel az ügyben folyamatosan derülnek ki újabb és újabb fejlemények, ennek megfelelően a nyomozás is állandóan változik.

A  hétvégén ismeretlenek felrobbantották a Varsó–Lublin vasútvonal egy szakaszát, amely a fővárost köti össze az ország nyolcadik legnagyobb településével, és az Ukrajnába irányuló segélyszállítmányok szempontjából is jelentősnek számít.

A Varsó és Lublin között nagyjából félúton lévő Mikánál történt incidenst egy helyi lakó jelentette be. Nagy dörrenésre lett figyelmes, ezután értesítette a rendőrséget.

Donald Tusk lengyel elnök kedden a szejmben közölte, hogy két, az orosz hírszerzéssel együttműködő ukrán állampolgárt gyanúsítanak az ügyben.

A szabotőrök valamilyen fémeszközt csatlakoztattak a sínekre, azzal akarták kisiklatni az arra közlekedő vonatot. Az akciót egy külső akkumulátorhoz kötött telefonnal kívánták rögzíteni, majd elhagyták a helyszínt, és az országból is elmenekültek.

A lengyel kormányfő közölte: információik szerint az elkövetők Terespolnál lépték át a lengyel–belarusz határt.

A vasútvonalat egy másik helyszínen, a Mikától délebbre eső Golabnál is károk érték. A lengyel ügyészség mindkét eset miatt eljárást indított, robbantás gyanúja azonban csak a mikai szabotázzsal kapcsolatban vetődött fel.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: X / Marcin Kierwinski

Hozzászólások