Németország és Franciaország csütörtökön ünnepli az Élysée-szerződés évfordulóját. Felmerülhet a kérdés: ugyan mi köze Magyarországnak egy kétoldalú szerződéshez? Az aláírás nemcsak történelmi fordulópontot jelentett, de mintájául szolgált a mai értelemben vett európai integrációnak is. A szerződés fontos európai leckével szolgált, amely minden uniós partnerünkre vonatkozik: az európai államok az együttműködésen keresztül erősíthetik meg a szuverenitásukat. Az európai együttműködés nem a nemzeti szuverenitás ellentéte, hanem annak feltétele. Egyedül sebezhetők vagyunk. Együtt viszont erősebbek.
Mi is volt tehát ez a fontos szerződés, és mi a jelentősége napjainkban? Aki még nem hallott róla, annak íme egy magyarázat, miért is jelent többet, mint holmi lábjegyzet Európa történetében.
1963. január 22-én Charles de Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer német kancellár barátsági (a későbbiekben a ceremónia helyszíne után: Élysée) szerződést írt alá, mindaddig példátlan együttműködés mellett kötelezve el országaikat.
Az Elysée-szerződés aláírási ceremóniája Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság között 1963. január 22-én
Wikimedia Commons
Németország és Franciaország évszázados versengése és háborúskodása után, amely a náci Németország által kirobbantott második világháborúban tetőzött, a szerződés radikálisan új fejezetet nyitott. A szerződés az együttműködés számos formáját ösztönözte, a két tannyelvű iskoláktól a német–francia közös dandár létrehozásáig, végeredményben pedig az európai projekt mélyülő integrációs folyamatáig, amelyből végül létrejött az Európai Unió.
A történészek persze nem győznek emlékeztetni: Adenauer kancellár és De Gaulle elnök egészen különbözően képzelte el az egyesülő Európát. Ez igaz. Osztoztak azonban abban a meggyőződésben, hogy a háborúnak soha többé nem szabad visszatérnie Európába, amely, ha béke van, olyan sokat adhat a világnak.
Ahogy Adenauer fogalmazott: „Cselekednünk kell. Mások is cselekednek. Különben az olyan események, amelyeket mi, európaiak nem tudunk befolyásolni, túllépnek rajtunk.”
A szerződés aláírásával a két korábbi ellenség arról is tanúbizonyságot tett, hogy mindketten hiszik és vallják: az országok közötti pragmatikus együttműködés erősíti a békét és a megértést – és épp ez a képlet az, amely egyedülálló sikerré tette az Európai Uniót. Fontos meglátnunk, hogy az Élysée-szerződés nem a harmónia terméke, hanem az elhatározásé, hogy mélyen gyökerező különbségeink ellenére is együttműködjünk. Ma is akad véleménykülönbség az országaink között, például az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodás kérdésében. Az együttműködés, a kölcsönös tisztelet és megértés azonban továbbra is fennáll.
Máig érvényes igazság: intézményesített párbeszédre van szükségünk, nem pedig kaotikus, a médiában lefolytatott vitákra. Az eltérő történelmi tapasztalatok tiszteletére van szükségünk. Az európai párbeszédnek több, nem pedig kevesebb térre van szüksége.
A magyarországi demokratikus átmenetet követően a francia–német szellemiség Budapesten is visszhangra talált. Beiktatása után Antall József miniszterelnök első hivatalos külföldi útjai között látogatott el Berlinbe és Párizsba, jelezve Magyarország elkötelezettségét, hogy az együttműködés, a közös szuverenitás és a demokratikus értékek Európájának részese legyen.
2019-ben a szerződés alapos megújításon esett át. Az aacheni szerződés kimondja, hogy a német–francia barátság történelmi téloszát abban éri el, hogy az európai integráció, béke és virágzás egyik legfőbb motorjává válik a kontinensen. Németország és Franciaország közös felelősséget érez Európa iránt a gyorsan változó világban. Nézzünk szembe a ténnyel: Franciaország és Németország együttműködése nem csak e két országra tartozik. Közös felelősségünknek tartjuk, hogy hozzájárulunk a hatékony európai döntéshozatalhoz, és megkíméljük európai partnereinket az esetleges nézeteltérések következményeitől. Ennek értelmében tehát a kapcsolat minden, csak nem a kettőnk ügye.
Putyin elnök durva támadó háborúja a szuverén ukrán állam ellen kíméletlen emlékeztető számunkra, hogy Európa békéjét nem vehetjük természetesnek.
Putyin nem csak az ukrán állampolgárok ellen visel háborút: ő és a hasonló ideológiát vallók újra és újra nyilvánvalóvá tették, hogy valójában az európai életmód ellen harcolnak.
Putyin tábora számára már a puszta tény is provokáció, hogy léteznek országok szilárd jogállamisággal, hogy vannak mechanizmusok, amelyek garantálják a politikai kisebbségek védelmét, és olyan demokratikus szabályok, amelyek lehetővé teszik a politikai többségek szabad alakulását.
Németország és Franciaország megduplázta erőfeszítéseit, hogy megerősítsük védelmi képességeinket, és segíthessünk Ukrajna küzdelmében szuverén államiságának megőrzéséért, hogy igazságos és tartós béke jöhessen létre.
Nyersebben fogalmazva: egyetlen fél van, aki nem érdekelt a tűzszünet vagy a komoly tárgyalások elérésében, és az Oroszország.
Franciaország, Németország, az európai partnerek és az Egyesült Államok jelenleg is intenzív párbeszédet folytatnak annak érdekében, hogy az ukrajnai helyzet rendezésre kerüljön, a rendezés alapjául pedig a fenntartható és ellenőrzött fegyverszünet, az ukrán védelmi kapacitások erősítése, a biztonsági garanciák és a gazdasági támogatás szolgáljon.
E ponton meg kell jegyeznünk, hogy az európai civilizáció állítólagos „hanyatlása” a fenyegetések között szerepel az Egyesült Államok új biztonsági doktrínájában.
Tisztelettel érdeklődnénk: vajon mit értenek ez alatt? Elvégre, ha megvizsgálunk szinte bármilyen prosperitási mutatót, mondjuk a Prosperity Institute mutatószámait, világosan látszik, hogy az európai országok vezető helyen szerepelnek a kormányzás, a biztonság és az állampolgári jóllét tekintetében – dacára annak, hogy a mi társadalmainkban is jelentkeznek kihívások.
Mi tehát nem osztozunk ebben a borúlátásban. De naivak sem vagyunk: sokan vannak a világban, akik szabadságunkban fenyegetést látnak – mert saját népük esetleg megkívánja a szabadságunkat. Komoly reformokat kell végrehajtanunk annak érdekében, hogy megvédjük életmódunkat, mind nemzeti, mind pedig európai szinten. Fontos, hogy mindannyiunk számára világos legyen: Európa egy olyan döntés, amelyet mindennap meg kell hoznunk – nem pedig olyasmi, ami történelmileg eldöntetett.
Az Élysée-szerződés adja szabadságunk, közös javaink és szuverenitásunk alapját Európában. Mindannyiunkon áll tehát – nemcsak Németországon és Franciaországon –, hogy az együttműködés és a párbeszéd az Élysée-szerződésben megtestesülő szellemét eltérő álláspontjaink és a kihívásokkal teli korunk ellenére életben tartsuk.
Címlapfotónkon egy német katona a francia trikolór színeire festett ejtőernyővel ugrik a Bastille-napon 2009-ben.
