Ukrán és lengyel főpapok, római és görögkatolikus érsekek írtak alá közös felhívást az éleződő konfliktus megfékezésére, amely a Tygodnik Powszechny című krakkói katolikus hetilap eheti számában jelent meg.
Azt írják: „túl sok minden köti össze a két nemzetet ahhoz, hogy megengedhetnénk a közös örökség tönkretételét”. Hivatkoznak a mindkét országban tisztelt, immár szentté avatott lengyel pápára, II. János Pálra, aki éppen a most sokat emlegetett, a lengyelek által népirtásnak minősített 1943-as volhíniai vérengzés és általában a II. világháború, a német, majd a szovjet megszállás alatt történtek kapcsán hívott fel mindenkit lelkiismeretvizsgálatra, a saját bűnök beismerésére és mások bűneinek megbocsátására.
Ez felidéz egy szintén gyakran említett, 61 évvel ezelőtti eseményt, amikor a lengyel államalapítás és a kereszténység felvétele ezeréves évfordulójára készülve a lengyel püspökök mindössze húsz évvel a náci megszállás szörnyűségei után azt írták a német püspököknek: „megbocsátunk és bocsánatot kérünk” a múlt bűneiért, mert különben nem lehet előre lépni. Akkor az országot uraló kommunisták kiáltották ki hazaárulónak az egyházat vezető Stefan Wyszynski bíboros-prímást, ahogy most azt a lengyel diplomatát akarja kiátkozni a jobboldali ellenzék, aki a lengyelellenes rémtettek egyik színhelyén, az egykori áldozatok nagy megkönnyebbülést kiváltva folytatódó exhumálásához kapcsolódva figyelmeztetett: a lengyelek is követtek el bűnöket hazájuk ukrán kisebbségével szemben, bár természetesen az egyik nem menti a másikat.
Ez a felekezetekre is igaz. Mert bár a görögkatolikusoknak csak a szertartásrendje és templomaik belső képe őrizte meg a keleti hagyományt, a pápával teljes egységben vannak, a két világháború közt az ő templomaikat is gyakran lerombolta a „rendteremtő” államhatalom, és ezt a latin szertartású, azaz lengyel papság eltűrte vagy támogatta. Sőt a görögkatolikus püspökök is, bár a lengyel püspöki kar tagjai voltak, sokszor szenvedtek el diszkriminációt.
Ezért fontos, hogy a főpapok ne fokozzák a botrányt, amely az egykori ukrán felkelő hadsereg (UPA) ukrajnai tisztelete körül robbant ki, és kitüntetések kölcsönös visszaküldésébe torkollott.
A feszültség napról napra változóan hol enyhül, mert jól sikerült a gdanski ukrán újjáépítési konferencia, hol fokozódik például attól, hogy a jobboldali ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) miniszterelnök-jelöltje a 2027-es választásra, Przemyslaw Czarnek Ukrajna EU-csatlakozásának megakadályozására szólított fel, és a PiS-ben példátlan módon nyíltan szembeszállt Jaroslw Kaczynski pártelnökkel, aki már csak azért is ragaszkodik Ukrajna támogatásához, mert ennek elvetésével szinte szentként tisztelt ikertestvérének, a 2010-ben légiszerencsétlenségben meghalt Lech Kaczynski elnöknek a szellemi örökségét csúfolná meg.
A megbékélésre felszólító lengyel–ukrán főpapi levelet öten írták alá: lengyel részről Grzegorz Rys bíboros, krakkói érsek, akit nemrég Magyar Péter miniszterelnök is meglátogatott, Konrad Krajewski bíboros, lódzi érsek, aki még Rómában pápai főalamizsnásként a szegények támogatásával lett híres, és Kazimierz Nycz bíboros, nyugalmazott varsói érsek. Ukrán részről pedig Szvjatoszlav Sevcsuk, Kijev és Galícia főérseke, az Ukrán Görögkatolikus Egyház feje, aki még nem bíboros és Mikola Bicsok, a mindössze 33 000 fős ausztráliai ukrán görögkatolikus emigráns közösség érseke, aki maga nem abból a közösségből származik, hanem 2020-ban otthonról küldték ki, de akit a személyi ügyekben óvatosan taktikázó Ferenc pápa mintegy a kijevi főpap helyett nevezett ki bíborossá.
Fotó: AFP / Wojtek Radwanski
