Ausztria is felpörgetné a kitoloncolásokat

Az illegális bevándorlás megfékezése mellett állt ki Christian Kern osztrák kancelláregy vasárnap megjelent interjúban. A nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke arról is beszélt, hogy növelni kell az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők Ausztriából történő visszatoloncolását.






Észak-Korea bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt

Észak-Korea állítása szerint sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, a bejelentést az állami tévében tették ottani idő szerint vasárnap délután. A bomba állítólag interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető. A KCNA észak-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy a kísérlettel a technológiájuk "pontosságát és hitelességét” akarták megvizsgálni.







Az amerikai-orosz diplomáciai háború újabb fejezete, házkutatásokkal

Az orosz külügyminisztérium berendelte szombaton az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének egyik vezető diplomatáját, és tiltakozó jegyzéket adott át neki azzal a bejelentéssel kapcsolatban, hogy az amerikai hírszerzés át fogja kutatni Oroszország órákon belül bezárásra kényszerülő washingtoni kereskedelmi képviseletét.




A szír hadsereg szorongatja az Iszlám Államot, folytatja előrenyomulását

A szír hadsereg és vele szövetséges erők folytatták műveleteiket az Iszlám Állam (IÁ) kezén lévő utolsó közép-szíriai beékelődésben szombaton, egy nappal azután, hogy visszafoglalták a dzsihadisták által kitartóan védett Ukairabat falut - közölte a háború alakulását nyomon követő emigráns szervezet.