Egy térkép miatt kiakadtak az ukránok a Cola-Colára
 

Egy térkép miatt kiakadtak az ukránok a Cola-Colára

Kisebb botrány robbant ki a Coca-Cola háza táján, amikor olyan térképet posztoltak az egyik közösségi oldalon, amin a Krím-félszigetet Oroszország részeként tüntették fel. Az ukránok érthetően kiborultak és azonnal bojkottal fenyegették meg a multit. A cég azzal védekezett, hogy a reklámügynökség az engedélyük nélkül változtatta meg a problémás térképet.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Észak-Korea óriási pofonokba futhat bele a robbantás után
 

Észak-Korea óriási pofonokba futhat bele a robbantás után

Vélhetően tárgyalásokat akar kizsarolni a nagyhatalmaktól Észak-Korea a szerdán végrehajtott hidrogénbomba-kísérlettel, de nem zárható ki, hogy a teszt után újabb szankciókat fogadnak majd el Phenjan ellen – mondta Csoma Mózes, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Koreai Tanszékének vezetője. Igazán nagy pofon szerinte például a kínai olajcsap elzárása lehetne, de kérdés, az egyébként óvatos Peking bevállalna-e most egy ilyen lépést, és azt sem tudni, mit lép Moszkva.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Kínában is megérezték, amit Észak-Koreában műveltek
 

Kínában is megérezték, amit Észak-Koreában műveltek

A kínai hatóságok embereket telepítettek ki az észak-koreai határ menti területekről, miután Észak-Korea szerdán azt állította, hogy kísérleti robbantást hajtottak végre egy hidrogénbombával – jelentette a kínai állami tévé.

MTI MTI

Három gyanúsítottat azonosítottak a kölni tömeges zaklatás ügyében
 

Három gyanúsítottat azonosítottak a kölni tömeges zaklatás ügyében

A német igazságügyi miniszter, Heiko Maas nem hiszi, hogy a kölni események csak úgy a semmiből történtek volna, szerinte előre le volt beszélve a zaklatássorozat és valaki irányíthatta az egészet. Eközben három gyanúsítottat azonosítottak, bár korábban arról volt szó, hogy őrizetbe is vették őket.

hvg.hu hvg.hu


Ezt a bombát is nagy csinnadrattával jelentette be az észak-koreai tévé – videó
 

Ezt a bombát is nagy csinnadrattával jelentette be az észak-koreai tévé – videó

Megint alaposan odatette magát az észak-koreai tévé, amikor parancsba adták a műsorkészítőknek, hogy jelentsék be a hidrogénbombával végzett állítólagos kísérletet. A televízió rangidős képernyőse a korábban megszokott mű ünnepélyességgel harsogta el, hogy milyen nagy lépést tett megint Észak-Korea nukleáris arzenálja fejlesztésében. A bemondó elé tett szövegből természetesen az Egyesült Államok fenyegetése sem maradt ki.

hvg.hu hvg.hu


Így okézta le a hidrogénbomba tesztjét a Kedves Vezető fia – fotó
 

Így okézta le a hidrogénbomba tesztjét a Kedves Vezető fia – fotó

Észak-Korea nagyon büszke lehet az állítólag sikeresen végrehajtott hidrogénbomba-tesztre, legalábbis ezt látszik alátámasztani, hogy szinte azonnal közölték azt a felvételt, amelyen Kim Dzsong Un aláírja a teszt engedélyezését. Már ha nem csak blöff volt megint a bombahír.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Kína kiakadt Kim Dzsong Unékon
 

Kína kiakadt Kim Dzsong Unékon

"Nemkívánatos és esztelen" minden olyan cselekedet, amely felborítja Északkelet-Ázsia stabilitását – így reagált Peking az észak-koreai állítólagos bombatesztre.

MTI MTI

CNN: összeülhet az ENSZ BT Észak-Korea miatt
 

CNN: összeülhet az ENSZ BT Észak-Korea miatt

Várhatóan összeül szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa amiatt, hogy Észak-Korea állítólag sikeres tesztet hajtott végre egy hidrogénbombával – jelentette helyi idő szerint kedden késő este a CNN hírtelevízió két, neve elhallgatását kérő diplomatára hivatkozva.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu



Szijjártóék korrekciót kérnek a New York Timestól
 

Szijjártóék korrekciót kérnek a New York Timestól

Érintettként kíván megszólalni a The New York Timesban a Külgazdasági és Külügyminisztérium azzal a cikkel kapcsolatban, amelyben az amerikai napilap a tárca szerint tévesen állította, hogy egy magyar börtönőr erőszakot alkalmazott egy szír migráns nővel szemben – írja szerdai számában a Magyar Idők.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Durva vihart hozott az El Nino Kaliforniára
 

Durva vihart hozott az El Nino Kaliforniára

Nagyon heves viharok kezdődtek az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Kalifornia államban kedden, és várhatóan két hétig pusztítanak majd. A szokatlanul súlyos természeti csapásért az El Nino éghajlati jelenséget teszik felelőssé a szakemberek.

MTI MTI

Állítólag hidrogénbombát robbantott Észak-Korea
 

Állítólag hidrogénbombát robbantott Észak-Korea

Az észak-koreai állami média azt közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával szerdán. Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozott földrengést a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu