Nem mindegy Iránban, hogy milyen öltözetben ül autóba egy nő
Ha a járműben olyan nő ül, aki nem megfelelően viseli a kendőjét vagy leveszi, a törvények szerint az autót lefoglalhatja a rendőrség.
Ha a járműben olyan nő ül, aki nem megfelelően viseli a kendőjét vagy leveszi, a törvények szerint az autót lefoglalhatja a rendőrség.
A rendőrség közlése szerint szerda késő délutánig száz menekült érkezett a bécsi Westbahnhof pályaudvarra menetrendszerinti járaton Budapestről.
Csehországban jogászok és emberjogvédők tiltakoztak szerdán amiatt, hogy a rendőrség előző nap a regisztráció részeként filctollal számozta meg az országba érkezett menekülteket.
Megkapta a magyar külügyminiszter a kínai építtető cég ajánlatát a Budapest-Belgrád gyorsvasút megvalósítására, valamint megindultak az államközi tárgyalások - közölte az MTI pekingi tudósítójának Szijjártó Péter.
A szenátusban az volt a tét, hogy életben marad-e Barack Obama elnöki vétója. A republikánus többségű képviselőház az iráni nukleáris megállapodás elvetését szorgalmazta, ellenezve az USA, Németország és az ENSZ BT megengedő politikáját iránal szemben, a képviselőházi döntés ellen lépett fel az elnök.
További hat hónappal hosszabbítja meg az EU az orosz és oroszpárti természetes és jogi személyek elleni szankciókat. A kelet-ukrán térségben naponta történnek katonai incidensek.
Félreértették a berlini nagykövet szavait, mégsem kezdtük el hirtelen pártolni a kötelező menekültügyi kvótákat - a Kormányzati Információs Központ reagált Dr. Czukor József német interjújára és annak értelmezéseire.
Csehország reagált arra, hogy Magyarország nem fogadja vissza a cseh területen őrizetbe vett menekülteket és bejelentették: nem veszik őrizetbe azokat a szír állampolgárokat, akik korábban menedéket kértek Magyarországon, és továbbengedi őket Németországba. Az új cseh intézkedés viszont nem vonatkozik azokra a szírekre, akik Csehország területére való megérkezésük előtt nem kértek Magyarországon menekültstátust.
A brit kormányfő hosszú idő óta először szólalt meg az ügyben és azt mondta: a legfontosabb feladat a béke és a stabilitás helyreállítása azokban az országokban, ahonnan a menekültek jönnek.
Ezt gondolja Stephan Mayer, a német Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa, aki egy interjúban azt mondta: Görögország és Olaszország mellett Magyarországon is létre kéne hozni úgynevezett hot spotokat, ahol le lehet folytatni a menekültügyi eljárásokat.
Magyarországot ugyan túlterhelik az érkező menekülthullámok, az ország mégis ellenáll annak, hogy a kérdésben közös európai megoldás szülessen - írta szerdai kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap.
Vallásos köntösbe bújva erőszakolják meg és kényszerítik szexuális rabszolgasorba női foglyaikat az Iszlám Állam fegyveresei, és a gyakorlathoz még pontokba szedett szabályozást is alkottak – írja a friss HVG.
"Égett a testem" - nyilatkozta a The Guardian brit lapnak az egyik szír túlélő. Augusztusban kétszer vetett be vegyi fegyvert az Iszlám Állam Szíriában.
Németország segítséget nyújt Egyiptomnak Tutanhamon fáraó tavaly megsérült halotti maszkjának helyreállításához.
Miközben az európai politikai hangulat fokozódik, az elkeseredett és reménykedő migránsok egyre növekvő tömegben érkeznek Görögországba. Csak a mai napon 4000-en érkeznek a kontinensre Leszbosz szigetéről abban bízva, hogy onnan már könnyebb úton juthatnak el Németországba vagy Angliába - útjuk Magyarországon keresztül vezet.
Bajorország arra kérte az olaszokat, hogy ideiglenesen állítsák vissza a határellenőrzést az osztrák-olasz határon. Olaszország az érkező menekültek elszállásolásában is segítene.
Barcelona polgármestere bejelentette, hogy létrehozza a menekülteket befogadó városok hálózatát Spanyolországban, kezdeményezéséhez elsőként a madridi városvezetés csatlakozott, de azóta több város is jelezte együttműködési szándékát - közölte a spanyol sajtó szerdán.
Az Emmi nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint nyilvánvalóan Angela Merkel német kancellár sem úgy gondolta azt, ami a hétvégén még úgy hangzott, hogy minden szíriai állampolgárt befogadnak Németországban. A menekültek viszont ezt szó szerint értették, a magyar rendőrség pedig úgy értelmezte a helyzetet, hogy a menekültek felszállhatnak a vonatokra.
Románia nem "ül ölbe tett kézzel", határőrizetét megerősítette, de a határok lezárása képtelenség - jelentette ki Victor Ponta kormányfő a román diplomácia éves értekezletén az Európát elözönlő bevándorlókra utalva.
A kvóták bevezetése is egy lehetséges módja a menekültek szétosztásának, de a schengeni határok megerősített védelme adekvát válasz lehet a menekültválságra - mondta a Czukor József berlini magyar nagykövet a német ZDF hétfő esti Híradójában.