Magasba emelt tollakkal emlékeztek a megölt karikaturistákra – fotók

Nagy tömeg gyűlt össze szerda kora este a párizsi Place de la République-en, hogy kifejezze a szolidaritását a Charlie Hebro szatirikus lapot ért mai terrortámadás miatt. A résztvevők egy része mécsest vagy gyertyát gyújtott, mások egy-egy tollat emeltek a magasba az újság megölt karikaturistáira emlékezve. Más városokban, Berlinben és Londonban is megemlékezéseket tartanak.







Előveszik Kovács Béla mentelmi jogának ügyét Brüsszelben

Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága a magyar ügyészség által benyújtott bizonyítékok alapján elegendő okot lát arra, hogy az EP érintett testülete tárgyaljon Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről.






Párizsi vérengzés: magyar áldozatról nem tud a külügy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a jelenlegi információk alapján nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni szerdai fegyveres terrortámadásnak. A tárca azt is közölte, mélyen elítéli a támadást.


Betiltották, felgyújtották, évek óta támadták őket

Nem először érte támadás a Charlie Hebdo vicclapot, 2011-ben Molotov-koktéllal felgyújtották a szerkesztőséget, de akkor senki sem sérült meg. Az újságot korábban be is tiltották, mivel De Gaulle halálán gúnyolódtak. Az utóbbi időszakban ugyanakkor többször is Mohamed proféta volt a poénok középpontjában, amely dühödt reakciókat váltott ki.


Íme az első képek II. Albert monacói herceg ikreiről - fotók

Bemutatta újszülött ikreit II. Albert monacói uralkodó herceg és neje, Charlene hercegnő bemutatják a monte-carlói hercegi palota erkélyén. A 36 éves Charlene hercegnő december 10-én előbb a kislánynak, Gabriella Thérese Marie-nek, két perccel később a kisfiúnak, Jacques Honoré Rainiernek adott életet.


Háborús bűnök miatt állíthatják bíróság elé Tony Blairt?

Egyre többen gondolják úgy az angol parlamentben, hogy a volt brit miniszterelnök börtönbe kerülhet az iraki háború miatt. Legalább is könnyen ez történhet, ha nyilvánosságra hozzák a Chilcot Bizottság jelentését a háborúról – írja a The Telegraph.


Videók a párizsi terrortámadásról (18+)

Két videó is felkerült az internetre a Charlie Hebdo szatirikus magazin párizsi központjánál történt terrortámadásról, amelyben 12-en haltak meg. Az elsőt egy háztetőre menekülő újságíró készítette, a videón Allah Akbar kiáltások hallhatók, valamint azt kiáltozzák, hogy "megbosszultuk a prófétát". Kikerült egy videó arról is, ahogyan a maszkos terroristák gyakorlatilag kivégzik az egyik sebesültet és a járdán fekvő rendőrt. (A Corriere.it videoszerkesztői kivágták azt a pillanatot, amikor hidegvérrel közelről agyonlövik a rendőrt.)


"A rendőrök csapatostul razziáznak, lefoglalják a laptopodat"

Különadó a legnagyobb ellenzéki médiavállalkozásoknak, politikai célú felvásárlások a sajtópiacon, félelemben élő ellenzéki újságírók, internet-korlátozások és adathordozó-lefoglalások. Mit gondol, melyik európai országban vagyunk? Interjút készítettünk a török kormányfő és környezete korrupciós ügyeit leleplező újságíróval, Ahmet Dönmezzel.


12 embert lőttek agyon egy francia vicclap szerkesztőségében

Feketébe öltözött maszkos férfiak támadták meg a francia Charlie Hebdo nevű újság párizsi központját. Gépfegyverből adtak le lövéseket, a támadásban 12-en meghaltak, köztük rendőrök és híres karikaturisták, és mintegy 8-an megsebesültek.