Kulcspozíciót kaphat a lett biztos az Európai Bizottságban

Valdis Dombrovskist volt miniszterelnököt jelölte kedden a rigai kormány az Európai Bizottság lett biztosának. Laimdota Straujuma, a balti ország mostani kormányfője azt mondta: Lettország arra számít, hogy Dombrovskist gazdasági és pénzügyi biztossá nevezik ki.

MTI

Fontos hír a Horvátországban nyaraló magyaroknak

Június 15-től három hónapon ismét ideiglenes konzul segíti Splitben a Horvátország déli részén segítségre szoruló magyar állampolgárok ügyintézését – közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya.

MTI








Ismét pártelnök lett Ján Slota

A szélsőséges kijelentéseiről ismert Ján Slota tavaly tavasszal vonult vissza az aktív politikától, azt követően, hogy kizárták volt pártjából, az SNS-ből, amelynek évekig elnöke volt. Kizárását azzal indokolták, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal a párt vagyonát. Most a Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) vezetőjévé választották.

MTI

"Bánjunk óvatosan a szavakkal" – Orbánnak üzentek Ukrajnából

Ukrajna elvárná a vele jószomszédi viszonyban lévő partnereitől, hogy tartózkodjanak az Orbán Viktoréhoz hasonló, autonómiával kapcsolatos nyilatkozatoktól – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Natalia Galibarenko, az ukrán külügyminiszter első helyettese.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


A franciáknak nem kell Snowden

Nem támogatná a francia kormányfő a titkos adatgyűjtést leleplező Edward Snowden menedékkérelmét, de szerinte "nem is aktuális a feltételezés".

MTI

Magyarország beszállna a Minority SafePack kontra Brüsszel ügybe

A Minority SafePack nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az Európai Unió számára. Az Európai Bizottság ugyanakkor tavaly elutasította a nyilvántartásba vételét. Magyarország is szeretne beavatkozni.

MTI



Forr a levegő Szlovjanszknál

Nagyon heves lövöldözés folyik a Szlovjanszk melletti Szemenyivka falu környékén, többször eltalálták az ukrán hadsereg páncélozott szállító harcjárműveit, de senkinek sem esett baja.

MTI


Ukrán erőszak: az oroszoknak van terve, de hamarosan feledésbe merülhet

Benyújtotta Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozattervezetet, amely az ukrajnai erőszak azonnali leállítását követeli. A szöveget az állandó BT-tag nyugati országok részéről azonnal bírálatok érték, és diplomaták szerint kevés az esély arra, hogy elfogadják.

MTI