Klein Dávid elindult a csúcsra
Klein Dávid pénteken elindult a Mount Everest csúcsára, ahova legjobb esetben tíz óra mászás után ér el. Ha helyi idő szerint reggel 9-10-ig nem ér fel, akkor kénytelen lesz visszafordulni.
Klein Dávid pénteken elindult a Mount Everest csúcsára, ahova legjobb esetben tíz óra mászás után ér el. Ha helyi idő szerint reggel 9-10-ig nem ér fel, akkor kénytelen lesz visszafordulni.
MTI
Barack Obama szerdán tett rövid sétát hivatala, a Fehér Ház körül, lejattolt a turistákkal, spéci fehérházi M&M's cukorták osztogatott a gyerekeknek, meglátogatta a hotdogárust, mindenkitől megkérdezte, hogy hívják, ölelkezett, fotózkodott, amikor pedig egy fiatal lány arról érdeklődött, hogy ő tényleg a valódi-e, azt felelte: Igen, az vagyok, nem viaszbábu. Nézegessen fesztelen perceket Obamával!
hvg.hu
Dél-Korea 50 ezer dolláros, azaz több mint 11 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval segíti az áprilisban elsüllyedt Sewol komphajó eltűnt tulajdonosának felkutatását.
MTI
Őrizetbe vették az Egyesült Államokban az Interpol-körözés alatt álló Z. Mária Lucát, aki a gyanú szerint kábítószert terjesztett, valamint egy hitelkártyacsaó társasággal állt kapcsolatban.
hvg.hu
Felgyújtotta magát pénteken egy vietnami asszony. Így tiltakozott az ellen, hogy Kína olajfúrótornyot helyezett üzembe nemrég a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású Paracel-szigetek közelében.
MTI
Az erdélyi Hátszeg mellé szállítják haza a magyarosaurus dacus nevű törpe dinoszaurusz élethű mását, amelyet a 20. század elején talált maradványok alapján készített el egy őslényekre szakosodott kanadai szobrászművész - közölte honlapján a Bukaresti Tudományegyetem.
MTI
Betiltotta egy iráni bíróság az Insagramot, bár egyelőre még elérhető. Más közösségi oldalakat is betiltottak már, kevés sikerrel.
MTI
A csehek harmadszor választanak EP-képviselőket, a választás a csehországi hagyományoknak megfelelően ismét kétnapos.
MTI
Több milliárd dolláros orosz pénzügyi segítség sorsát firtatja az orosz elnök, Vlagyimir Putyin. Oroszország 3 milliárd dollár értékben vett ukrán állampapírokat 2013 decemberének elején, és februárban, mielőtt Viktor Janukovics elnök megbukott volna, újabb 2 milliárd dollár értékben készült ukrán eurokötvényeket venni.
MTI
A szerb kormány pénteken megszüntette az árvizek miatt a múlt csütörtökön kihirdetett rendkívüli állapotot.
MTI
Az ukrajnai elnökválasztás elismerésére szólította fel az orosz vezetést pénteken a német kancellár és a külügyminiszter.
MTI
Az európai parlamenti választás több országban már lezajlott, és úgy fest, a parlamenten belül jelentősen erősödhet az EU-ellenes pártok képviselete - áll a Political Capital helyzetértékelésében.
hvg.hu
A szokásosnál csöndesebb hurrikánszezont jósolnak az Atlanti-óceán térségében amerikai meteorológusok az El Nino-jelenség miatt.
MTI
Az orosz államfő két nappal az ukrán elnökválasztás előtt arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy hagyjon fel az Ukrajna belügyeibe való beavatkozással.
MTI
Rászálltak az orosz hatóságok egy orosz ellenzéki vezető támogatóira, a hatóságok szerint csaltak a kampánypénzekkel, mert a neten összegyűjtött támogatásokat nem választási célokra használták.
MTI
Huszonegy ember, közöttük tizenegy civil lakos meghalt, és több mint harmincan megsebesültek Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató kampányrendezvényen végrehajtott aknatámadásban Szíria déli részén - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) pénteken.
MTI
Húsz évig tartó tárgyalások után pénteken sikerült megegyeznie a Fülöp-szigeteknek és Indonéziának arról, hol húzódnak a két ország közötti határok a Celebesz-tengerben.
MTI
Ablakból kizuhanó egyéves gyereket mentett meg egy férfi Kínában. A csecsemő egyedül volt otthon, és minden bizonnyal anyja után akart kinézni a második emeleti lakás ablakán, ezért mászott fel oda.
hvg.hu
Moszkva azt javasolja Ukrajnának, hogy a Nyitott égbolt szerződés keretében az általa kérelmezett rendkívüli megfigyelő repülés helyett kérjen légi felvételeket Magyarországtól, Olaszországtól és Szlovéniától, amelyek négy nap múlva kezdik el a megfigyelő repülést Oroszország felett.
MTI
A magyar államfőt először Henrik luxemburgi nagyherceg fogadja a város szívében található nagyhercegi palotában, majd Mars di Bartolomeóval, a luxemburgi képviselőház elnökével találkozik. Ezután a luxemburgi kormány székházában, az Hôtel de Bourgogne-ban Xavier Bettel liberális pártállású miniszterelnökkel.
MTI