Sikerült szétválasztani az iraki sziámi ikreket

Szaúd-Arábiában választották szét a négy hónapos iraki sziámi ikreket, akik mellüknél és hasuknál nőttek össze. Az operáció sikeres volt – jelentette be csütörtökön az ország egészségügyi minisztériuma.


Mehet idősek otthonába robotolni Berlusconi

A milánói bíróság engedélyezte, hogy az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi közmunkával töltse le büntetését. Még nem tudni, hogy a volt olasz kormányfőnek hol kell majd dolgoznia.



Srebrenicai mészárlás: húszezer eurós kártérítést fizet Hollandia

Egyenként húszezer eurós kártérítést folyósít Hollandia három olyan férfi hozzátartozóinak, akiket az 1995-ös srebrenicai mészárláskor öltek meg – így döntött csütörtökön a holland kormány. A családok ügyvédje szégyenletesnek nevezte a fejenként 6,1 millió forintnak megfelelő összeget.


Külügy: Berlin nagy reményeket fűz a harmadik Orbán-kormányhoz

A német kormány és a meghatározó parlamenti pártok örömmel fogadták, hogy konszolidációra készül a választásokon megerősített budapesti vezetés, és nagy reményeket fűznek az új kormány első lépéseihez - mondta csütörtökön Berlinben Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.


Kutyák a tányéron: tanulságos eset egy vietnami faluból

Egy vietnami falu 70 lakója bevallotta, hogy ők vertek halálra két feltételezett kutyatolvajt. Így akartak kimenteni tíz másik falubelit, akiket a gyilkossággal vádoltak. "Mindannyian vállalni akarják a felelősséget" – közölték Quang Tri tartomány rendőrségétől csütörtökön.




Egy karnyújtásra a gyerekgyilkos, és elérhetetlen

2010-ben megöltek egy olasz kislányt. A rendőrök éveken át 18 ezer DNS-t vizsgáltak meg, és már azt is tudják, ki a gyilkos apja. Magát a gyilkost azonban senki nem ismeri. A történet fejleményeit a Repubblica.t és a Corriere.it közölte.


Keményen odaszólt Putyinéknak a NATO főtitkára

"Felszólítom Oroszországot, hogy vonja vissza az ukrán határon állomásázó katonai egységeit, és kezdjen párbeszédet az ukrán kormánnyal" – jelentette ki Rasmussen, aki azt is mondta, hogy a hidegháború befejezése óta most első ízben történt meg, hogy egy állam "katonai erővel" megpróbálja megszerezni szomszédja területének egy részét.



Die Welt: ezért tört előre a Jobbik, ezért veszített a baloldal

A Die Welt című német konzervatív lap a magyar politika nagyobb szereplőinek a Jobbikra vonatkozó politikájáról közölt elemzést a csütörtöki számában, illetve arról is írt, mit hagyott figyelmen kívül a baloldal. A Le Figaro is foglalkozott a magyar választási eredményekkel.





Havazásra kell számítani Erdélyben

A romániai országos meteorológiai szolgálat elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést bocsátott ki csütörtökön a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros megyékre, valamint a Keleti-Kárpátok térségében levő megyékre, ahol péntek hajnaltól szombat reggelig nagy mennyiségű csapadék várható.


Fél óráig "szellemként" repült Németország felett egy Boeing

Márciusban több mint fél óráig repült a német légtérben egy indiai Boeing 777-es anélkül, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna a német légi irányítókkal. A magyarázat banális: a pilóták egyszerűen nem hallották a légi irányítókat, mert nem volt rajtuk a fülhallgató és a cockpit hangszórója is le volt csavarva.