Izrael után is kémkedett Amerika
Izraeli szövetségese után is kémkedett Amerika – állította a kormányhoz közeli Iszráel Hajom (Izrael Ma) című újság honlapján vasárnap.
Izraeli szövetségese után is kémkedett Amerika – állította a kormányhoz közeli Iszráel Hajom (Izrael Ma) című újság honlapján vasárnap.
MTI
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette vasárnap, hogy "nem derűlátó" az ország atomprogramjáról szóló tárgyalásokat illetően, de támogatja az iráni tárgyalócsapatot - olvasható hivatalos honlapján, a khamenei.ir oldalon.
MTI
Háborús bűncselekmények vádjával - távollétében - halálra ítélt vasárnap két férfit a bangladesi 1971-es függetlenségi háború idején történt jogsértéseket vizsgáló különleges bíróság.
MTI
Benjámin Netanjahu miniszterelnök támogatja egy újabb izraeli határkerítés építését a vitatott Jordán-völgyben, miközben a palesztin-izraeli tárgyalások részben éppen azért jutottak zsákutcába, mert nem sikerült megállapodniuk ennek a területnek a sorsáról.
MTI
Csaknem 2,5 millió berlinit várnak az urnákhoz helyi népszavazáson vasárnap a német fővárosban, hogy döntsenek a nagyváros energiaellátásának jövőjéről.
MTI
Megkezdődtek a helyhatósági választások Koszovóban: a szavazóhelyiségek vasárnap reggel hétkor nyíltak meg, és este hétig tartanak nyitva.
MTI
Tizenhét ember meghalt, több tucatnyi megsérült a mindenszentekkori virrasztáskor kitört tolongásban Nigéria délkeleti részén, egy katolikus templomnál - közölte vasárnap egy kormányszóvivő.
MTI
Hét bányász meghalt szombaton egy délnyugat-kínai szénbányában történt sújtólégrobbanásban - közölték a hatóságok.
MTI
Szaúd-Arábia öt tengeralattjárót venne Németországtól, összesen 2,5 milliárd euró (745 milliárd forint) értékben - írta a Bild am Sonntag.
MTI
Határozottan elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), hogy elraboltak és megöltek két francia újságírót Maliban.
MTI
Elraboltak és megöltek két francia újságírót szombaton Maliban - jelentette be a francia külügyminisztérium.
MTI
Orbán Viktor turistaházat avat, és neki üzennek egy Lánchídra feszített molinón is; Angliát óriásvihar sújtja, a pápa lábába kisfiú kapaszkodik, miközben a Manilában zombik akadtak hálóba - a hét legérdekesebb képei közül válogattunk.
hvg.hu
Zavargások törtek ki a francia adópolitika elleni újabb tüntetésen szombaton Bretagne közigazgatási székhelyén, Quimper városában.
MTI
Az Egyesült Államok felfüggesztette az Aszad-rezsim ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg katonai segélyezését.
MTI
A német történelem legsötétebb fejezetének nevezte a kristályéjszaka néven elhíresült, 1938. november 9-i zsidóellenes náci pogromot Angela Merkel, és arra szólította fel honfitársait, hogy ne tűrjék el az antiszemitizmust semmilyen formában.
MTI
A Jobbiknak a közelgő választások előtti imázsváltásáról közölt tudósítást honlapján a Libération.
MTI
A német, a francia, a spanyol és a svéd hírszerző szolgálatok is kifejlesztettek és használnak olyan technológiát, amely alkalmas az internetes és telefonos adatforgalom tömeges figyelésére - írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian.
MTI
Az elmúlt hét évben évi 50-60 millió dollár (11-13 milliárd forint) váltságdíjat szedtek be szomáliai kalózok. A pénzből fegyver- és kábítószer-ügyleteket finanszíroztak, de egy részét legális üzletekbe fektették - állapította meg az ENSZ és a Világbank pénteken megjelent közös tanulmánya.
MTI
Több mint 700 ember, többségében nők és lányok szorultak orvosi kezelésre Albánia déli részén, mert mérgezést szenvedtek egy kannabiszültetvényen végzett munka közben.
MTI
Védelmi pénzt kénytelenek fizetni a hondurasi elnökválasztás jelöltjei két hírhedt bűnszervezetnek a fővárosban, Tegucigalpában, különben nem tarthatnának kampányrendezvényt a bandák által ellenőrzött városrészekben - mondta el az egyik elnökjelölt.
MTI