Szarint vetettek be a szír felkelők az oroszok szerint

Orosz tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy szarin ideggázt tartalmazott egy, a szíriai felkelők által bevetett lövedék, amely március 19-én Aleppo környékén csapódott be - jelentette ki kedden Oroszország ENSZ-nagykövete.


Most először tett űrsétát egy olasz asztronauta

Luca Parmitano személyében először tett űrsétát olasz asztronauta: kedden a Nemzetközi Űrállomáson egyik amerikai kollégájával együtt üzemzavar-megelőző munkálatokat és tudományos kísérleteket végzett.


Ez megboríthatja az olasz kokainpiacot

Ötven kokaincsempészt vettek őrizetbe és 240 kilogramm kokaint foglaltak le albán, spanyol és portugál nyomozók közös akciójában – közölte kedden az olasz rendőrség.


Tőkésék számlájára kerültek az árvízi adományok

A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve a Tőkéshez közel álló Reconstructio Egyesület folyószámlájára kerülnek azok a támogatások, amelyeket az erdélyi magyarok az OTP Bank Románia útján próbálnak eljuttatni a magyarországi árvízkárosultaknak – írta kedden a maszol.ro erdélyi híroldal.


Lapossá válhat a hátukon altatott babák tarkója

Az újszülöttek közel felének keletkezik lapos terület a fején kéthónapos korára, ha a hirtelen csecsemőhalál megelőzése érdekében a hátukon altatják őket - közölte a CBS News amerikai tévécsatorna.




Először halt meg szlovák katona Afganisztánban

Afganisztánban szolgáló szlovák katonákra nyitott tüzet az afgán hadsereg egyik katonája kedden, egy szlovák katona meghalt, többen megsérültek - jelentette be Martin Glvác, a szlovák védelmi tárca vezetője sajtótájékoztatón Pozsonyban.




Obama a teljes afganisztáni kivonulást fontolgatja

Barack Obama amerikai elnök komolyan mérlegeli az afganisztáni amerikai csapatkivonás felgyorsítását, valamint azt, hogy 2014 után egyáltalán ne maradjanak amerikai egységek a közép-ázsiai országban - közölte kedden egyesült államokbeli és európai forrásokra hivatkozva az amerikai média.




Volt pénzügyminisztert lett a kormányfő Egyiptomban

Hazem el-Beblawi volt pénzügyminisztert nevezték ki ideiglenes kormányfőnek Egyiptomban, az alelnök pedig Mohamed el-Baradei ellenzéki politikus, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt vezetője lesz – jelentette be kedden délután az afrikai ország ideiglenes elnöksége.