Brüsszelnek technikai kérdés a magyar szabadságharc
 

Brüsszelnek technikai kérdés a magyar szabadságharc

Kissé értetlenül figyelik Brüsszelből a magyar kormány és a Fidesz vezetőinek harcias nyilatkozatait az IMF-el kötendő megállapodásról, Brüsszel számára ugyanis ez nem politikai kérdés. Még az idén életbe léphetnek azonban olyan változások az Unióban, amik roppant kellemetlenül érinthetik a magyar és a román kormányt is.

hvg.hu hvg.hu


Orbán:
 

Orbán: "Menni fog ez"

"Ha önöknek sikerült túlélni a XX. századot, akkor ezzel a gazdasági válsággal majd elbánunk valahogy" - mondta Orbán Viktor litvániai látogatásán, Vilniusban, ahol arról is beszélt, hogy Magyarország és Litvánia együtt harcol Brüsszelben a kommunista diktatúra elítéléséért.

MTI MTI


A franciák félnek az
 

A franciák félnek az "f" betűs szótól, a németek nem

Sarkozy bukása után korántsem olyan szívélyes a viszony az unió két vezető államfője, a francia elnök és a német kancellár között, ami erősen kihathat az unió jövőjét érintő kérdésekre. Barroso elnök máris feladta a magas labdát a föderalizáció kérdésével, melyben a franciák és a németek gyökeresen ellentétes álláspontot képviselnek.

Szénási Éva Szénási Éva




Felakasztanak Egyiptomban egy iszlamistát
 

Felakasztanak Egyiptomban egy iszlamistát

Egy egyiptomi bíróság kötél általi halálra ítélt 14 iszlamistát hétfőn egy, a Sínai-félszigeten tavaly elkövetett támadás miatt, négy társukat pedig életfogytiglani börtönnel sújtotta.

MTI MTI

EBESZ: a fehérorosz választások nem voltak szabadok
 

EBESZ: a fehérorosz választások nem voltak szabadok

Nem tekinthetők szabadnak a vasárnap tartott fehérorosz parlamenti választások - közölte hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), amely mintegy 300 megfigyelőt küldött a kelet-európai országba.

MTI MTI




Berlin egy uniós biztosra bízná a túlzottdeficit-eljárásokat
 

Berlin egy uniós biztosra bízná a túlzottdeficit-eljárásokat

Németország a költségvetési fegyelmet és adósságcsökkentést előíró uniós fiskális paktum szigorítását sürgeti, a javaslat fő eleme, hogy az Európai Bizottság (EB) pénzügyi biztosa önállóan dönthessen a túlzott államháztartási deficit miatti eljárásokról - írta a Focus című német hetilap.

MTI MTI


Lezárják a római Ciampino repteret
 

Lezárják a római Ciampino repteret

A Ryanair Budapest-Róma járatát is érinti a római ciampinói repülőtér ideiglenes lezárása, ami miatt a fapados járatokat október 2-ig a fiumicinói Leonardo da Vinci repülőtérre irányították át.

MTI MTI

Elítélték volt izraeli kormányfőt
 

Elítélték volt izraeli kormányfőt

Egy év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték hétfőn Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt, akit ez év júliusban egy jeruzsálemi bíróság bűnösnek talált korrupció vádjában - közölte az izraeli sajtó.

MTI MTI

Hírek nélküli nap van Görögországban
 

Hírek nélküli nap van Görögországban

Görögországban hétfőn sem a rádiókban, sem pedig a tévékben nem hangzanak el hírek az újságírók 24 órás sztrájkja miatt, amit az újabb megszorítások elleni tiltakozásul tartanak.

MTI MTI

Bloggereket zárnak börtönbe hosszú évekre Vietnamban
 

Bloggereket zárnak börtönbe hosszú évekre Vietnamban

Államellenes propaganda terjesztése címén 4-től 12 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki Vietnamban hétfőn három bloggerre, akik internetes feljegyzéseikben a kormányt bírálták, jogsértésekről, korrupcióról és a hatalom külpolitikai baklövéseiről írtak.

MTI MTI

Új vírust azonosított be a WHO
 

Új vírust azonosított be a WHO

Új vírust azonosítottak egy nemrégiben Szaúd-Arábiában járt brit férfiban: a vírus ugyanabba a családba tartozik, mint a SARS, amely 2002-ben nyolcszáz ember halálát okozta - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

MTI MTI