Egyiptomban alakul az új rendszer

A hosszúra nyúlt politikai átmeneti időszak lezárását jelenti, hogy népszavazás útján elfogadták az új egyiptomi alkotmányt, amely "mindenki számára szavatolja a jogi egyenlőséget" - jelentette ki Kairóban a szenátus előtt Mohamed Murszi államfő.


Szíria az arab világ Szomáliája lehet

Szíriában a lázadók bejelentették, hogy elfoglaltak egy kőolajmezőt az ország keleti, Irakkal szomszédos részén. A kormányerők viszont a fegyveres ellenzék egyik fellegvárának számító Homszban értek el harci sikereket. Az ENSZ donorkonferenciát hívott össze, a Szíria-ügyi különmegbízott pedig a politikai megoldás fontosságáról beszélt.


Repülőkatasztrófa Moszkvában: négy halott – Frissített

Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító repülőgép a moszkvai Vnukovó repülőtéren, négy halottról szólnak a jelentések. Az áldozatok valamennyien a személyzet tagjai voltak. A vizsgálatok előzetes eredménye szerint a pilóták a felelősek a balesetért.



A szegények és az iskolázatlanok a leginkább vallásosak

A fekete-afrikai, dél-amerikai és a muszlim országokban a legmagasabb a magukat vallásosnak mondók aránya a WIN-Gallup közvélemény-kutató intézetnek az egész világra kiterjedő felmérése szerint - jelentette pénteken a Kathpress katolikus hírügynökség a Geo című hamburgi magazinra hivatkozva.






Pártszövetség vezetőjeként térhet vissza Mario Monti

Mario Monti kész egy olyan centrista pártszövetség élére állni, amelynek tagpártjai elfogadják a programját – jelentette be pénteken Rómában a nemrég lemondott olasz miniszterelnök. Megismételte ugyanakkor, hogy a februári választásokon nem indul.



Lefejeztek egy szlovákiai magyar férfit

Egy vágóhíd közelében egy pöcegödörben találták meg egy 37 éves szlovákiai magyar férfi holttestét csütörtökön. Egy szlovák lap szerint a férfit még élve fejezték le.


Újabb szíriai tábornokok szöktek át Törökországba

Török területre szökött át pénteken a szíriai légierő két tábornoka több szíriai tiszttel és a családtagjaikkal együtt. Az erről szóló török értesülést megerősítette az AFP hírügynökségnek egy török diplomata.


Nem hajlandó Moszkvában tárgyalni a szíriai ellenzék vezetője

A szíriai ellenzék vezetője visszautasította pénteken az orosz kormány meghívását, így nem megy tárgyalni Moszkvába. Ahmad Maaz al-Hatib, a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciójának vezetője az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban pénteken azt mondta: kizártnak tart egy ilyen utat, és elvárja, hogy Moszkva kérjen bocsánatot a szíriai kormánynak nyújtott támogatásáért.




Magnyitszkij-ügy: felmentette a bíróság a moszkvai börtön helyettes parancsnokát

Egy moszkvai kerületi bíróság első fokon felmentette pénteken a Szergej Magnyitszkij orosz jogász halála ügyében perbe fogott moszkvai börtönparancsnok-helyettest. Dmitrij Kratovot azzal vádolták, hogy az ő hanyagsága okozta 2009-ben a Butirka börtönben vizsgálati fogságban lévő Magnyitszkij halálát. A Tverszkoj kerületi bíróság a bizonyítékok hiányára alapozta döntését.



A kóbor kutya a tüntető ember legjobb barátja

A kóbor kutyák a tüntető emberek legjobb barátai - Chilében. Felfogják valamelyest a "vízágyútüzet", megugatják a rendőröket, néha meg is harapják őket, pofájukkal felkapják a könnygázgránátokat és elszaladnak velük.


Szerbia lezárna minden problémát a magyarokkal

Jövőre lezárható Magyarországgal a múltból örökölt minden probléma - mondta Ivica Dacic szerb miniszterelnök, belügyminiszter a belgrádi parlamentben képviselők kérdéseire válaszolva. Erről a VajdaságMa című hírportál számolt be a Tanjug csütörtöki anyagát használva fel.