Baj volt a pilótákkal a Jaroszlavl hokicsapat tavaly lezuhant gépén

Nem volt jogosultsága a két pilótának vezetni azt a repülőgépet, amely fedélzetén az orosz Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongozóival tavaly szeptember 7-én közvetlenül a felszállás után lezuhant. A balesetben a csapat mindegyik tagja meghalt. Erre a megállapításra jutott az a testület, amely a szerencsétlenség okainak feltárására alakult.


Mesterházy ellesett ezt-azt Obama embereitől

Az amerikai Demokrata Párt kampányszakembereivel folytatott megbeszéléseket Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki a párt elnökjelölt-állító konvenciójának vendége az észak-karolinai Charlotte városában.


Feljelenti saját magát a román miniszterelnök

Feljelenti magát Victor Ponta román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke a korrupcióellenes ügyészségen, hogy kifejezze szolidaritását az ügyészek által meggyanúsított Liviu Dragneával, a párt főtitkárával - jelentette be csütörtökön a román kormányfő.


Jó pontot kapott Amerikától a Nepáli Kommunista Párt

Az amerikai külügyminisztérium levette a terrorista szervezetek listájáról a maoista irányultságú Nepáli Kommunista Pártot - jelentették be csütörtökön Washingtonban. A lépést azzal indokolták, hogy a párt elkezdte leépíteni a terrorista műveletek végrehajtására létrehozott apparátusát, és kinyilvánította: békére és megbékélésre törekszik.





Jegyzéket küldött Magyarországnak Azerbajdzsán

Azerbajdzsán jegyzéket intézett Magyarországhoz, amelyben leszögezte, hogy Ramil Sahib Safarovot az azeri jogszabályoknak és a nemzetközi jogi normáknak megfelelően helyezték szabadlábra – közölte csütörtökön Bakuban Elman Abdullajev azeri külügyi szóvivő.



Óriási pénzmosási botrányba keveredhet a volt mongol elnök

Több tízmillió dollárt mosott tisztára hongkongi bankokon keresztül a volt mongol elnök, Nambarín Enhbajar és több hozzá köthető személy - írja hatósági forrásokra hivatkozva a South China Morning Post hongkongi napilap. A mongol korrupcióellenes nyomozóhatóság adatait idéző lap szerint a kínai különleges igazgatású terület legnagyobb bankjai is érintettek lehetnek az ügyben.



Tiltakozó levelet kapott több magyar külképviselet

Bukarestben tiltakoztak csütörtökön a romániai örmények: petíciót adtak át a bukaresti magyar nagykövetnek, nemtetszésüket fejezve ki amiatt, hogy Magyarország átadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolása miatt életfogytiglanra ítélt azeri katonatisztet, Ramil Safarovot. Tiltakozó megmozdulásokról adtak hírt Ciprusról és Görögországból is.


Embertelenek a német börtönök

Minden negyedik börtönlakó átélt erőszakot, szexuális bántalmazást. A kábítószeres bandák bent is folytatják a harcot, a politika inkább elfordul a témától.


A bor nem reklámozható azzal, hogy könnyen emészthető

A bor nem reklámozható azzal, hogy "könnyen emészthető", mert az ilyen megjelölés, amely a csökkentett savasságot jelzi, egészségre vonatkozó állításnak minősül, ami az alkoholtartalmú italok esetében tiltott - szögezte le csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.


Vigyázzon, ha Görögországba utazik

Az ősszel ismét gyakoribbá váló tiltakozó megmozdulások helyszíneinek elkerülésére kéri a Külügyminisztérium konzuli szolgálata a Görögországba induló magyar állampolgárokat.


58 menekült fulladt a Földközi-tengerbe

A török partok közelében 58 menekült fulladt a Földközi-tengerbe, miután hajójuk zátonyra futott és elsüllyedt - jelentette csütörtökön a török Anadolu hírügynökség.