A vetés harmada elpusztult Lengyelországban
A komoly fagyok és a szélsőséges hőmérséklet hatására Lengyelországban az őszi vetés 29 százaléka gyakorlatilag megsemmisült az ország statisztikai hivatalának szerdai közlése szerint.
A komoly fagyok és a szélsőséges hőmérséklet hatására Lengyelországban az őszi vetés 29 százaléka gyakorlatilag megsemmisült az ország statisztikai hivatalának szerdai közlése szerint.
MTI
Az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciója fenntartja aggályait Magyarországgal szemben, és továbbra is úgy véli, hogy az alkotmányos változtatások a demokrácia visszaszorulásához vezetnek.
MTI
Görögországban kétszázezer embertől megvonnak és visszakövetelnek szociális juttatásokat, többek között nyugdíjat is, mert csalással jutottak támogatáshoz. Az intézkedés a lakosság nagyjából 2 százalékát érinti.
MTI
Francois Hollande szocialista jelölt támogatására szólított fel a francia elnökválasztás második fordulójában mintegy 150 ismert feminista közéleti személyiség. Felhívásukat szerdán közölte a Libération című francia baloldali napilap.
MTI
Bizottságot állított fel a Vatikán, hogy kivizsgálja, miként történhetett meg, hogy bizalmas dokumentumait a közelmúltban átadták az olasz sajtónak - jelentette be szerdán a Vatikán.
MTI
Nagyszabású akciót hajtott végre a német rendőrség szerdán Észak-Rajna-Vesztfália tartományban egy szélsőjobboldali csoport ellen, a razzia során három embert letartóztattak.
MTI
A norvég tömeggyilkos perének szerdai tárgyalásán Anders Behring Breivik "szándékos koholmánynak" minősítette a róla készült egyik pszichiátriai szakvéleményt, amely őt beszámíthatatlannak nyilvánította
MTI
Technikailag ismét recesszióba került a brit gazdaság, miután teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévhez hasonlóan az idei első negyedévben is visszaesett.
MTI
Ukrajnában német orvosokkal akarják kezeltetni Julija Timosenko volt kormányfőt a börtönben. Kijev egy nappal azután hívta meg az orvosokat, hogy börtönbüntetését töltő ellenzéki politikus bejelentette: éhségsztrájkba kezdett.
MTI
Megbénult a közlekedés Vajdaság jelentős részén a gazdák akciója miatt. Többfelé lezárták az utakat, így akarják elérni, hogy teljesítsék követeléseiket. A megmozdulás nyolcvan vajdasági és huszonhét közép-szerbiai helyszínt érint.
MTI
Napról napra nő a kétely Szíriában az ENSZ-megfigyelők missziójának sikerével kapcsolatban. Ellenzékiek úgy vélik, hogy a városokban, falvakban az ellenőrök látogatását a kormánycsapatok bosszúakciója, több esetben mészárlása követi.
MTI
Egyetemi lapban válaszolt a külföldi taníttatásának körülményeire vonatkozó elterjedt feltételezésekre Po Kua-kua (Bo Guagua), a nemrégiben pártfunkciótól megválni kényszerült Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár fia.
MTI
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának keddi döntése alapján Magyarországnak 5150 eurós (hozzávetőleg másfél millió forintos) kártérítést kell fizetnie Kalucza Matildnak, mert a magyar hatóságok nem hoztak hatékony intézkedéseket a nő védelmére erőszakos volt élettársával szemben.
hvg.hu
Az ukrán parlamenti ellenzék jelentést követel Julija Timosenko bántalmazásáról a főügyészségtől és a büntetés-végrehajtási szolgálat vezetőjétől: követelésüket nyomatékosítva kedd óta akadályozzák a törvényhozás munkáját. A képviselők egész éjjel az ülésteremben voltak, és szerdán kora reggel elfoglalták a házelnökség illetve a kormány számára fenntartott helyeket.
MTI
Koszovóban 700 NATO-katona csatlakozik a KFOR kötelékéhez péntekig - írja a Vajdaság Ma internetes hírportál. Az ENSZ-békefenntartók létszámának növelését Erhard Drews, a KFOR parancsnoka jelentette be, de nem beszélt az intézkedés okáról, és sem arról, pontosan hova vezénylik az új katonákat.
MTI
Törésvonalra épülhetett egy atomerőmű Japán északnyugati részén, ezért lehet, hogy a tavalyi fukusimai atomkatasztrófa miatt általános ellenőrzésre leállított erőművet sosem indítják újra - jelentette be szerdán a japán atomenergia-felügyelet.
MTI
Benni Ganc izraeli vezérkari főnök szerint az "igen racionális" iráni vezetők nem fognak úgy dönteni, hogy megteszik az utolsó lépést az atomfegyvergyártás felé.
MTI
Beatrix holland királynő elfogadta a kormány lemondását a jobbközép kormánykoalíció összeomlása után, és hozzájárulását adta az előre hozott választások szeptember 12-i megrendezéséhez - jelentette be szerdán Hágában az udvar szóvivője.
unknown
Internetkávézóban hajnalig számítógépes játékokat játszott és kábítószert fogyasztott az a harmincas éveiben járó buszsofőr, aki vélhetően elaludt a volán mellett és Sanghaj szomszédságában 14 halálos áldozatot szedő balesetet okozott. A férfi később a kórházban öngyilkosságot akart elkövetni - jelentette a kínai média szerdán.
MTI
Útlezárásokkal tiltakoznak elsősorban vajdasági szerb gazdák a mezőgazdasági támogatások szerintük igazságtalan elosztása ellen - jelentette a Magyar Szó című újvidéki újság internetes változata.
MTI