Több ezer sérült a kairói összecsapásokban
Húsz ember halt meg és több ezer megsérült Kairóban azóta, hogy vasárnap kiújultak a kormányellenes tüntetők és a hatóság közötti összecsapások.
Húsz ember halt meg és több ezer megsérült Kairóban azóta, hogy vasárnap kiújultak a kormányellenes tüntetők és a hatóság közötti összecsapások.
MTI
Három vaddisznót lőttek ki vasárnap a zsolnai Hubertus vadászegyesület tagjai Zsolna Hájik lakótelepén, Szlovákiában - írta a pozsonyi Új Szó. A lakótelepen az utóbbi időben elszaporodtak a vaddisznók.
hvg.hu
Újságírókat figyeltetett és hallgatott le a szlovák katonai elhárítás - állítja a Pravda című független szlovák napilap hétfőn.
MTI
Visszahívta bahreini diplomáciai ügyvivőjét Irán, hogy ezzel is "határozottan tiltakozzon az alaptalan vádak ellen", amelyek szerint az iszlám köztársaságban képeztek ki olyan terroristákat, akik Bahreinben hajtottak volna végre merényleteket - adta hírül az iráni állami televízió hétfőn a honlapján.
MTI
Legalább 15 ember meghalt és 40 másik megsérült egy homoszexuális rendezvényen az indiai fővárosban, Újdelhiben - közölte hétfőn a rendőrség és a PTI indiai hírügynökség. A baleset körülményeit vizsgálják.
MTI
Többek között rendőrségi objektumok ellen akart merényletet elkövetni az a csőbombás terrorista, akit letartóztattak New Yorkban. A férfi magányos farkas volt, nem tartozott egy radikális szervezethez sem.
MTI
A szavazatok 99 százalékos feldolgozása alapján fölényes győzelmet aratott a konzervatív Néppárt Spanyolország parlamentjében a vasárnap tartott választás eredményeként - közölte a madridi belügyminisztérium.
MTI
Meghaladta a hatszázat a Thaiföldet fél évszázada leginkább sújtó árvíz halálos áldozatainak a száma - közölte a bangkoki kormány vasárnap.
MTI
Elítélte az egyiptomi hatóságok erőszakos fellépését a kairói tüntetők ellen Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap este Brüsszelben.
MTI
MTI
hvg.hu
A tálibok elutasították az afganisztáni törzsi nagytanács szombaton ismertetett határozatát, amelyben a testület kinyilvánította, hogy az ázsiai ország stratégiai partnerségre lép az Egyesült Államokkal.
MTI
A szavazatok 70 százalékos feldolgozása alapján fölényes győzelmet aratott a konzervatív Néppárt Spanyolország parlamentjében a vasárnap tartott választás eredményeként - közölte a madridi belügyminisztérium.
MTI
Az amerikai kormány lazított a Nabucco-fölgázvezeték mögötti, több éve tartó kizárólagos kiállásán, és kész mind a négy lehetséges alternatívát támogatni, amennyiben azok gázt szállítanak az Európai Unió igen "sebezhető" államaiba - írta hétvégi számában a The Wall Street Journal.
MTI
Az első gyorsfelmérések eredményei szerint abszolút többséget szerzett a konzervatív Néppárt Spanyolország parlamentjében a vasárnap tartott választás eredményeként.
MTI
Már a kudarc kommunikálására készül az Egyesült Államok kongresszusának "szuperbizottsága", amelynek feladata lenne, hogy próbáljon meg kompromisszumot kötni arról, hogy az elkövetkező 10 év során hol lehetne 1200 milliárd dollárt lefaragni a költségvetésből az államadósság növekedésének megfékezése érdekében - jelentette törvényhozási forrásokra hivatkozva vasárnap internetes oldalán a CNN.
MTI
Az MTI szerint három ember meghalt vasárnap délután Kairó központjában, ahol az egyiptomi rendőrség és katonaság rátámadt a Tahrír téren összegyűlt több ezer tüntetőre, hogy kiszorítsa őket a térről. A BBC összesen 13 áldozatról tud, és azt írja, a tüntetők visszafoglalták a teret.
MTI
MTI
hvg.hu
Az izraeli távközlési minisztérium bezáratott egy mérsékelt izraeli-palesztin rádióállomást, arra hivatkozva, hogy illegálisan működik.
MTI
Őrizetbe vették Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető kémfőnökét. Abdullah asz-Szenússzit Szabhához közel, a nővére házában fogták el - jelentette a Free Libya nevű televízió vasárnap.
MTI
A Fidelitas elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a szlovák kormány állampolgárságuk elvételével büntesse azokat, akik egy másik európai uniós tagállam állampolgárságát is fel kívánják venni.
MTI
Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren, ahol ismét szórványos összetűzések voltak tüntetők és rendőrök között. Az egyiptomi kabinet vasárnap rendkívüli ülést tartott az utcákat elborító erőszak miatt.
MTI
A Külügyminisztérium azt javasolja az Egyiptomba utazni készülőknek, hogy megfelelő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és csak halaszthatatlan esetben utazzanak oda - mondta Tóth József külügyi szóvivő az MTI-nek vasárnap.
MTI