A britek szankcionálnák Iránt

Nagy-Britannia újabb büntető intézkedéseket tervez az iráni pénzügyi és energiaszektor ellen a katonai célúnak tekintett iráni nukleáris program megtorlásaként - közölte szerdán a londoni parlamentben William Hague brit külügyminiszter.



A Le Monde Berlusconi távozásáról: a piac igazságot szolgáltatott

A piacoknak végre sikerült az, ami az olasz baloldalnak nem: távozásra bírta Silvio Berlusconit. Az olasz kormányfő a botrányos politikai kavarások, az igazságszolgáltatás manipulálása és a politikai tőkéjét romba döntő "bunga-bunga kormányzás" árát fizeti meg most - vélekedett szerda délután megjelent számában a Le Monde.


Merkel: "a világ nem vár Európára"

Angela Merkel német kancellár szerdán sürgette az Európai Unió (EU) alapszerződésének mielőbbi módosítását és az Európa-politika megváltoztatását.




Tízezrekre számítanak a londoni diáktüntetésen

Kora délutánig 15 ezren vettek részt azon a londoni diáktüntetésen, amelyen a hallgatók a felsőoktatási tandíjak emelése és a szociális juttatások lefaragása ellen tiltakoznak - közölte a Guardian a szervezőkre hivatkozva, akik szerint ma összesen akár több tízezer diák vehet részt a megmozduláson. Tegnap a Scotland Yard megerősítette, hogy a rendőrök gumilövedéket is használhatnak a tüntetők ellen, ha szükséges.


Katonaszökevényeket lőttek le Kínában

Lőfegyverrel és lőszerek százaival megszökött négy katona szerda délután az északkelet-kínai Csilin város laktanyájából, később rendőrök egy másik városban lelőtték őket - jelentette a kínai média.



Csütörtök estig minden egyiptomi sérültet hazahoznak

A Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance (EA) ma újabb speciális mentőrepülőgépet küld Egyiptomba, hogy a vasárnapi buszbaleset legsúlyosabb sérültjeit is hazaszállíthassák. Csütörtök estig minden sérült megérkezhet Magyarországra - közölte a társaság.


Atomerőművet támadna meg először Irán Izraelben

Izrael "elpusztításával" fenyegetett szerdán az iráni fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese. Maszúd Dzsazajeri azt is mondta, hogy egy katonai csapás esetén az iráni válasz "nem korlátozódna a Közel-Keletre".


Nem akar felfordulást Kína a Közel-Keleten

Közel-keleti felfordulástól óvott szerdán Pekingben a kínai külügyminisztérium szóvivője az Irán nukleáris programja ellen felmerülő lehetséges válaszintézkedésekkel kapcsolatban.


Cameron is kiakadt a FIFA pipacstilalmán

David Cameron felháborítónak nevezte a FIFA arra vonatkozó tilalmát, hogy a szombati Anglia-Spanyolország barátságos mérkőzésen a játékosok nem viselhetik mezükön a háborús áldozatok emlékét jelképező pipacsot.


Orbán Viktor Londonba utazik

Orbán Viktor miniszterelnök holnap kétnapos hivatalos látogatásra utazik Nagy-Britanniába - közölte a Miniszterelnökség.



Teherán jottányit sem enged atomprogramjából

Irán "soha" nem lesz hajlandó felhagyni atomprogramjával, de továbbra is együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), annak ellenére, hogy az ENSZ-szervezet az előző nap kiadott jelentésében nagyon kritikus volt Teheránnal szemben - közölte szerdán az ország NAÜ-nagykövete.


Muszlimgyilkos hindukat ítéltek el

Bűnösnek mondott ki egy indiai bíróság szerdán 31 hindut, akik kilenc évvel ezelőtt a nyugat-indiai Gudzsarát államban egy épület felgyújtásával több tucatnyi muszlim halálát okozták.


Hinduk ellen uszítanak a pakisztáni iskolákban

A hindukkal és más vallási kisebbségekkel szembeni előítéletet és intoleranciát táplálják a pakisztáni iskolákban használt tankönyvek, a legtöbb oktató véleménye pedig az, hogy aki nem muszlim, az az "iszlám ellenségének" tekintendő - állapítja meg szerdán közzétett jelentésében egy amerikai kormánybizottság.



Egyiptomi buszbaleset: úton vannak hazafelé az újabb sérültek

Újabb öt magyar sérült érkezik haza nemsokára Egyiptomból, az őket szállító repülőgép szerda reggel fél nyolckor szállt fel Hurgadából. A Külügyminisztérium nem sokkal ezelőtt tájékoztatta minderről a miniszterelnököt – írja rövid közleményében Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.