Semjén: egyelőre nem támogatjuk a szerb uniós tagságot

Amíg a nemrég elfogadott szerb kárpótlási törvény hatályban van, nemcsak Szerbia uniós tagságát, hanem tagjelölti státuszát sem támogatjuk - mondta Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban.






Még mindig nem zárták le a Litvinyenko-ügyet

"Nukleáris terrorizmusnak" minősítette Alekszandr Litvinyenko néhai orosz titkosszolgálati ügynök öt évvel ezelőtti meggyilkolását a család jogi képviselője az ügyben folyó londoni igazságügyi vizsgálat csütörtöki meghallgatásán.


Elemzők szerint a NATO felnagyítja afganisztáni sikereit

A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) hajlamos arra, hogy felnagyítsa a tálibok elleni műveletek sikereit - erre a következtetésre jutott egy ismert szerzőpáros legfrissebb elemzésében, amelyben az utóbbi közel két év hivatalos közleményeit vesézte ki.


Menesztették a szlovák házelnököt

Menesztették csütörtökön este a szlovák törvényhozás elnökét. Richard Sulík pártja, a Szabadság és Szolidaritás a négypárti kormánykoalícióban egyedüliként ellenezte az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitásbővítését, ami kedden a kormány bukásához vezetett.







Megtévesztő címkék miatt zártak be Wal-Mart üzleteket Kínában

Több mint tucatnyi Wal-Mart üzletet bezártak a délnyugat-kínai Csungkingban (Chongqing), és az amerikai áruházlánc két alkalmazottját is őrizetbe vették, miután a cégről bebizonyosodott, hogy a hagyományos sertéshúst organikus élelmiszernek feltüntetve árulták.