Korrupcióval vádolják Ivo Sanadert
Vádat emeltek pénteken Horvátországban Ivo Sanader volt kormányfő ellen az osztrák Hypo Alpe Adria bankkal kapcsolatos vesztegetési ügyben.
Vádat emeltek pénteken Horvátországban Ivo Sanader volt kormányfő ellen az osztrák Hypo Alpe Adria bankkal kapcsolatos vesztegetési ügyben.
MTI
A szerb főváros második ilyen jellegű rendezvényét a héten felmerült biztonsági kockázatok miatt nem lehet megtartani - írja a B92 információi nyomán a Serbia Insajd blog. Az eredetileg vasárnapra tervezett demonstrációt megelőzően több arra utaló jel is volt, hogy a hatóság és a politikusok nagy része, valamint a belgrádi lakosság többsége nem ellenezne egy, a melegek jogaiért szervezett békés megmozdulást.
hvg.hu
Őrizetbe vett a thaiföldi rendőrség egy magyar állampolgárt, aki ellen a magyar rendőrség marihuána eladása és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt körözést adott ki - közölték pénteken a bangkoki hatóságok.
MTI
A német újraegyesülés 21. évfordulójának előestéjén új törvényben bővítette az egykori keletnémet állambiztonsági hatósággal, a Stasival való kapcsolatok miatt megfigyelhető közalkalmazottak körét a Bundestag.
MTI
Az Európai Unió bővítése, a keleti partnerségben közreműködő országoknak nyújtandó európai perspektíva nem veszély, hanem a megoldás része – hangsúlyozta Orbán Viktor pénteken Varsóban, az Európai Unió keleti partnerségi csúcsértekezletét záró sajtóértekezleten.
MTI
Tüntetők tízezrei követelték pénteken Szíriában az országát önkényuralmi módszerekkel vezető Bassár el-Aszad elnök távozását, a középső országrészben pedig folytatódtak a kormányerők és lázadó fegyveresek közötti harcok, amelyekben az elmúlt két napban hét kormánykatona halt meg.
MTI
A rendkívüli állapotra vonatkozó, még a Mubarak-rendszerben hozott törvények eltörlését követelték tüntetők pénteken Kairóban és több más egyiptomi városban.
MTI
Saját állítása szerint a magyar férfi meggyilkolása után az amerikai védelmi minisztériumba próbált eljutni az a paranoiával és tudathasadással diagnosztizált amerikai katona, akinek az ügyét most tárgyalja a katonai törvényszék a texasi Fort Hoodban – jelentette weboldalán pénteken az NBC televízió hálózatához tartozó KCEN-TV.
MTI
A horvát parlament pénteken megszavazta Ivo Sanader volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését az állítólagos Mol-INA vesztegetési üggyel kapcsolatban.
MTI
Harminc év szabadságvesztésre ítélte a ruandai kormány két volt miniszterét, két másikat pedig felmentett pénteken az 1994-es ruandai népirtás ügyében eljáró nemzetközi ENSZ-törvényszék.
MTI
Irán vendégül látott egy tálib küldöttséget szeptember közepén egy teheráni konferencián, ezzel is mutatva, hogy növelni szeretné befolyását Afganisztánban az amerikaiak kivonulása után – írta a The Washington Post című amerikai lap internetes kiadása.
MTI
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egyik fiúunokája beiratkozott a United World Colleges nemzetközi iskolahálózatnak a boszniai Mostarban lévő tanintézetébe – közölte az iskola szóvivője.
MTI
Őrizetbe vették pénteken a lyoni rendőrség három vezető beosztású munkatársát egy korrupcióval, nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással kapcsolatos ügyben. Előző este már előállították a kapitányság második emberét, feleségét, valamint további három személyt.
MTI
Körülbelül 300 ezer szobalány és házi kisegítő életét befolyásolhatja pozitívan a hongkongi legfelsőbb bíróság pénteki döntése, amely ellen azonban a városvezetés fellebbez.
MTI
Az utolsó szó jogán mondott volna beszédet pénteken a bíróságon a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, ám ez nem történt meg, ugyanis fél napot kért a felkészülésre és az ügyvédeivel való konzultációra.
MTI
Az Európai Unió további bővítése mellett foglalt állást Orbán Viktor miniszterelnök az uniós tagországok miniszterelnökeinek, valamint a Keleti Partnerség vezetőinek részvételével megtartott varsói csúcstalálkozó plenáris ülésén elmondott felszólalásában - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a kormányfő szóvivője.
MTI
Nem fogták el Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető szóvivőjét, Músza Ibráhimot – ezt közölte pénteken a megdöntött rezsimet támogató al-Líbíja televízió internetes hírportálja.
MTI
Dmitrij Medvegyev szerint ő maga azért nem indult egy második elnöki mandátumért, és azért Vlagyimir Putyint jelölték államfőnek, mert a stratégiai és taktikai kérdések túlnyomó többségében egyetértenek, de Putyin az ország legtekintélyesebb politikusa, népszerűsége valamivel nagyobb az övénél, és a döntésnél kizárólag a választási győzelem esélyének növelését tartották szem előtt.
MTI
Jemenben megölték az Arab-félsziget al-Kaidájának a vezetőjét, a férfival rakétatámadás végezhetett.
MTI
Távozik tisztségéből Lubomír Bulík szlováki vezérkari főnök, és változások lesznek néhány további poszton is - jelentette be Lubomír Galko szlovák védelmi miniszter pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján.
MTI