A görög válság az EU szétesésével fenyeget Luxemburg szerint
A görög válság az Európai Unió szétesésével fenyeget a luxemburgi miniszterelnök szerint.
A görög válság az Európai Unió szétesésével fenyeget a luxemburgi miniszterelnök szerint.
MTI
Újabb merényleteket hajtottak végre az utóbbi 24 órában a felkelők Afganisztánban, miközben Hamid Karzai elnök megerősítette, hogy puhatolózó tárgyalások kezdődtek a NATO-szövetségesek és a tálibok között.
MTI
A szíriai hadsereg egy egysége lerohant szombaton egy falut a török határ közelében, a katonák géppuskákból lövéseket adtak le, felgyújtottak több házat, és őrizetbe vettek mintegy 70 embert - közölték szemtanúk és egy ellenzéki szervezet.
MTI
Akár három nyugat-balkáni ország esetében is a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolhatja az idén az Európai Bizottság - vélekedett Stefan Füle egy szombati osztrák napilapban megjelent interjúban.
MTI
A háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok azt várja, hogy Szerbia átvállalja törvényszéki védelmének a költségeit, és fedezni fogja családtagjai hágai utazásainak a kiadásait is.
MTI
Puhatolózó tárgyalások folynak az afganisztáni tálib lázadók és az Egyesült Államok, valamint más nyugati országok között a csaknem egy évtizede tartó háború lehetséges befejezéséről - közölte szombati sajtóértekezletén Hamid Karzai afgán elnök.
MTI
Dél-koreai katonák tévedésből tüzet nyitottak az Asiana dél-koreai légitársaság egyik utasszállító gépére, mert észak-koreai gépnek vélték.
MTI
Pedro Passos Coelho, a portugál jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője benyújtotta pénteken Aníbal Cavaco Silva államfőnek leendő koalíciós kormánya teljes listáját.
MTI
Miközben a város egyik központi terén néhány ezren mellette tüntettek, Kadhafi kihangosított telefonhívásban mondta el, hogy a hozzá hű erőket bombázó NATO vereséget fog szenvedni.
MTI
Egy globális klímavédelmi rendszert közelebb hozó intézkedéscsomag előkészítése volt fő cél az ENSZ keretegyezményének égisze alatt Bonnban tartott nemzetközi klímatárgyalásokon, amelyeken Magyarország Európai Bizottság mellett soros elnöki minőségében az Európai Uniót képviselte.
MTI
Elhagyta Líbiát az a bolgár orvos, akit március 29-én vettek őrizetbe kémkedés gyanújával az észak-afrikai országban - jelentette be a szófiai parlamentben pénteken Nikolaj Mladenov bolgár külügyminiszter.
MTI
A szlovák parlament Jozef Centést választotta meg az ország új főügyészének.
MTI
A londoni gazdasági napilap tudósítója, Chris Bryant szerint a kínai kormányfő magyarországi megállója diplomáciai diadal Orbán Viktor miniszterelnök számára, és értékes lehetőség a két ország szélesedő gazdasági kapcsolatainak megszilárdítására.
MTI
Líbiai felkelők azt állítják, hogy a Kadhafi-rezsimhez hű férfiak nőket kínoznak és erőszakolnak meg - egy erről tanúskodó, mobiltelefonnal készített videófelvételről a CNN amerikai hírtelevízió honlapja számolt be pénteken.
MTI
A szíriai karhatalmi erők a tüntetők tömegébe lőttek Bánjászban, halálos áldozatok is vannak.
MTI
A líbiai felkelők vezetése tagadja, hogy kapcsolatba lépett volna a tripoli kormányzattal, amiről az orosz elnöki különmegbízott adott hírt csütörtökön, a líbiai miniszterelnök tájékoztatására hivatkozva.
MTI
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken azzal vádolta meg a helyi médiát, hogy gazdasági problémákat idézett elő, és elítélte a "Fehéroroszország összeomlásában reménykedő" a külföldi nagyhatalmakat.
MTI
A bolgár jobbközép kormány ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítvány megbukott, a 240 tagú bolgár törvényhozás 124 fős többséggel utasította el az indítványt.
MTI
Az IKEA vezetése kiegészítő biztonsági intézkedéseket léptetett életbe európai áruházaiban, miután a svéd konszern négy bútorboltjában nemrégiben kisebb robbantások történtek.
MTI