Stabilizálták az életveszélyesen megsérült magyar katona állapotát

Sikerült stabilizálni a kedden Afganisztánban életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát, szerdán eldőlhet, mikor hozhatják haza a sérülteket - mondta Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.


Előkerült az al-Dzsazíra rejtélyes módon eltűnt újságírónője

Az iráni hatóságok elengedték Dorothy Parvazt, az al-Dzsazíra arab hírtelevízió újságíróját, aki Szíriában tűnt el három héttel ezelőtt rejtélyes körülmények között. A hírt az újságírónő vőlegénye is megerősítette, miután Dorothy Parvaz felhívta őt telefonon, s közölte, hogy visszatért Dohába.


Magyarországon keresztül jutottak illegális doppingszerek Spanyolországba

Doppingszerekkel kereskedő nemzetközi hálózatot buktatott le a spanyol rendőrség, amely szerint a bűnszervezet többek között Magyarországon keresztül csempészte be az illegális anyagokat Spanyolországba. Az akció során 26 embert vettek őrizetbe, közöttük egy veterán kerékpárcsapat vezetőjét is.


Washington: Szíria ideje fogytán van

A Fehér Ház szóvivője kedden megfenyegette Szíriát, mondván, Damaszkusznak egyre kevesebb ideje van arra, hogy véget vessen a tiltakozó megmozdulások elfojtásának és ezzel elejét vegye a további amerikai szankciók bevezetésének.



Dánia igényt tart az északi-sarkvidéki talapzatra

Dánia hivatalosan benyújtja igényét az ásványkincsekben gazdag északi-sarkvidéki kontinentális talapzatra - derült ki a koppenhágai külügyminisztériumban készült stratégiai dokumentumból, amelyet kedden ismertetett a dániai sajtó.


Drónokkal készített felvételeket Bin Laden házáról a CIA

A radarok számára láthatatlan, nagy magasságban repülő, újfajta pilóta nélküli repülőgépeket is bevetett a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA annak a pakisztáni háznak a megfigyelésére, ahol Oszama bin Laden lakott családjával együtt - írja szerdán honlapján a The Washington Post című amerikai napilap amerikai illetékesekre hivatkozva.





Megvan, ki vezeti ideiglenesen az al-Kaidát

Az egyiptomi különleges erők volt ezredesét, Szaif al-Adelt választották meg állítólag az al-Kaida ideiglenes vezetőjének - jelentette kedden egy, a terrorszervezet belső ügyeiben bennfentes forrásra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.


Líbiai diplomatákat utasított ki Kanada

Öt líbiai diplomatát utasítottak ki Kanadából az arab ország ottawai nagykövetségéről, a diplomáciai küldetésükkel össze nem egyeztethető tevékenységük miatt - közölte helyi idő szerint kedden a kanadai kormány.


Strauss-Kahn botrány: az IMF tárgyalna az elnöki posztról

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem lépett érintkezésbe vezérigazgatójával Dominique Strauss-Kahn szombati New York-letartóztatása óta, de úgy véli, hogy fontos lenne, ha erre "a kellő időben" sor kerülne - jelentette ki kedden az IMF egyik szóvivője.


Mégis átütemezhetik a görög adósságot

Az euróövezeti pénzügyi vezetők kedden megtörték a tabut és első alkalommal kezdtek nyíltan beszélni a görög adósság átütemezésének szükségességéről, ami akár fokozhatja is az euróövezeti szuverén adósságszolgálati válságot.


Ehud Barak erkölcsi vétséget követett el

Erkölcsi vétséget követett el Ehud Barak izraeli védelmi miniszter azzal, hogy közvetett módon, de fenntartotta magának egy vállalata ellenőrzését a miniszteri kinevezése után - állapította meg kedden kiadott éves jelentésében az izraeli számvevőszék elnöke.



Szlovák kannibálügy: újabb két áldozatot találtak

A szlovák rendőrség megtalálta Matej Curko, a "sároskőszegi kannibál" áldozati helyét és két korábbi áldozatának tetemét - jelentette be Jaroslav Spisak országos rendőrfőkapitány keddi sajtótájékoztatóján Pozsonyban.


Maradt a kormányfő, nem bukott a szlovák kormány

Nem választotta meg Dobroslav Trnkát, az ellenzék jelöltjét főügyésznek a szlovák parlament. A szlovák miniszterelnök korábban azt mondta, ha Trnka bizalmat kap, akkor ő távozik tisztségéből. Ez egyben a koalíciós kormány bukását is jelentette volna.


Obama izraeli-palesztin tárgyalást sürget

Az Izrael és a palesztinok közötti béketárgyalások újrakezdése "életbevágóbb, mint valaha" - jelentette ki kedden Barack Obama amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta II. Abdalláh jordániai királyt.