Richard Swartz: Orbán mesterien játszik a magányos magyar nemzet sebeivel és reményeivel
Orbán tehetségesebb, mint a legtöbb nyugati kollégája, van víziója és stratégiája – írja Richard Swartz.
Orbán tehetségesebb, mint a legtöbb nyugati kollégája, van víziója és stratégiája – írja Richard Swartz.
hvg360
Lloyd Austint egy daganatos betegséggel kezelték az idei év elején, ugyanakkor a mostani sürgősségi ellátás okát hivatalosan nem közölték, sajtóértesülések szerint gyulladás lépett fel.
MTI
A 60 éves Simon Marman és a 70 éves Louis Hare a hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a különleges rendőri egységekkel közösen indított művelete eredményeként tudott kiszabadulni a terroristák fogságából.
MTI
A templomban jelen lévő szolgálaton kívüli rendőrök viszonozták a lövéseket, és a támadót halálosan megsebesítették.
MTI
Az egykori miniszterelnök, Alexander Stubb nyerte meg a finnországi államfőválasztás második fordulóját. A vasárnapi körben Stubb a voksok 51,6 százalékát kapta meg, míg liberális zöltdpárti ellenfelére, Pekka Haavistóra a résztvevők 48,4 százaléka szavazott.
hvg.hu
Orbán Viktor puszta látványa is rombolást okoz az Európai Parlament jobbszárnyán – írja a Politico annak kapcsán, hogy a populista Svéd Demokraták (SD) nevű párt egyik EP-képviselője felvetette, ha beengedik a jobboldali frakcióba a Fideszt, az SD kilép onnan.
hvg.hu
Egyiptom felfüggeszti az 1978-as, Izraellel kötött Camp David-i békeegyezményt,ha Izrael valóban megkezdi a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő város, Rafah ostromát.
hvg.hu
Észtország annak ellenére folytatja védelmi vonala kiépítését az Oroszországgal közös határán, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban arról beszélt Tucker Carlson amerikai újságírónak adott nyilatkozatában, hogy Oroszország nem fogja megtámadni Lengyelországot, illetve a balti államokat.
hvg.hu
A NATO vezetői keresetlen szavakkal reagáltak arra, hogy Donald Trump közölte, ha megnyeri az amerikai elnökválasztást, arra fogja bátorítani Moszkvát, hogy tegyen a védelemre keveset költő NATO-tagállamokkal, amit csak akar.
hvg.hu
Donald Trump újra kérdésessé tette, hogy amennyiben megnyeri az amerikai elnökválasztást, Washington tartja-e majd magát az észak-atlanti szövetség alapokmányához, melynek értelmében a tagállamok kötelezően katonai segítséget nyújtanak a megtámadott szövetségeseknek.
Az ukrán elnök több fontos vezetői pozícióba is új embereket nevezett ki.
MTI
Ez volt Ankara egyik feltétele a svéd NATO-csatlakozás támogatása fejében.
MTI
Orbán szerint nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az ukránok Európát védenék, hiszen nem nyújtanak semmiféle pótlólagos biztonságot a kontinens nyugati felének. A miniszterelnök ezt a volt osztrák kancellárral, Wolfgang Schüssellel folytatott beszélgetésben mondta, ahol további európai- és világpolitikai kérdéseket is érintett.
hvg360
A tűz nem nukleáris területen ütött ki, de áramkimaradást okozott.
MTI
A New York Times, a Bloomberg, a Neue Zürcher Zeitung és a Der Standard is a magyar belpolitikai botrányt elemzi. A Le Figaro a Magyarországot is érintő Tucker Carlson-Putyin-interjút tárgyalja. Az amerikai választások esélyeit elemzi a New York Times egy másik írása. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah területén - közölték a térségben tevékenykedő egészségügyi szervezetek munkatársai.
MTI
Mindannyian szörnyethaltak.
MTI
Március tizedikéig vége lehet a harcoknak az övezet déli részén.
hvg.hu
A gép Ohióból Naples repterére tartott, de mindkét hajtóműve leállhatott, mielőtt elérték volna azt.
MTI
Az ukrán elnök egy nappal korábban az ország főparancsnokát menesztette.
MTI