Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne
hvg360

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Meglepően erőteljes támadást intézett India szerda hajnalban Pakisztánra, hogy megbosszulja a két héttel ezelőtti kasmíri merényletet. Félő, hogy a több mint két évtizede nem tapasztalt harcok a két nukleáris fegyverrel rendelkező rivális között szélesebb körű háborúhoz vezethetnek. Mindkét fél eltökéltnek tűnik az új katonai beszerzései miatt, miközben szinte teljesen beszüntették a gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat.

Világ

Az al-Kaida vezére fejezte le az amerikai túszt

Egy egyiptomi szakértő felismerte Abu Muszab az-Zarkavinak, az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat egyik vezetőjének hangját az amerikai Nicholas Berg iraki lefejezéséről készült videofelvételen.

Világ

Felsőbb parancsra kínoztak az amerikai katonák?

Bevallása szerint parancsot követett az az amerikai katonanő, akit iraki foglyok megkínzása miatt akar bíróság elé állítani az amerikai hadsereg. Lynndie England közlegény ügyvédje a titkosszolgálatokat gyanítja az eset mögött – írja az AP. Tony Blair brit kormányfő szerint a britek nem kínoztak foglyokat.

Ciprus

Eszméletét vesztette a ciprusi elnök

Eszméletlenül összeesett szerda délután Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök, és kórházba szállították. A ciprusi államfő a kormány szóvivője szerint később visszanyerte eszméletét.

Világ

Irak: lefejeztek egy amerikai férfit

A szélsőséges muzulmán honlapon kedden közzétett filmen elhangzottak szerint a férfit bosszúból, az amerikai katonák által iraki börtönökben elkövetett kínzások miatt végezték ki. Jelek mutatnak rá, hogy a lefejezést maga az-Zarkavi, az al-Kaida iraki főembere, jordán terrorista hajtotta végre.

Világ

Irak: támadás ért egy bolgár járőrt

Aknavetős támadás érte az Irakban szolgáló bolgár zászlóalj járőrét hétfőn, a támadásban azonban senki sem sérült meg - közölte Szófiában a bolgár védelmi minisztérium sajtóközpontja.

Világ

Az USA átadja Szaddámot az irakiaknak

Az Egyesült Államok által vezetett koalíciós erők június 30-ig adják át Szaddám Huszeint az iraki hatóságoknak - közölte Szálem Csalabi, az iraki törvényszék egyik főszervezője.

Világ

Csökkent Bush népszerűsége, de még vezet Kerry előtt

Az amerikaiaknak csak 46 százaléka elégedett George Bush amerikai elnök teljesítményével, kevesebben, mint beiktatása óta bármikor - derül ki a Gallup intézet CNN által közzétett legfrissebb felméréséből. Tavaly áprilisban ez az arány még 70 százalék, 2002 januárjában pedig 84 százalék volt.

Világ

Lövöldöztek is az iraki foglyokra

Nyilvánossá vált a Vöröskereszt iraki börtönökről készült jelentése, melynek részleteit a nemzetközi szervezet eddig titokban tartotta. Eszerint előfordult, hogy egy iraki rabot halálra vertek a szövetségesek. Több katonai alakulat elárulta, hogy a foglyok 70-90 százaléka tévedésből lett letartóztatva.

Világ

Fogolykínzások: zúgolódnak a szövetségesek

Az Egyesült Államok szövetségesei a felelősök kézre kerítését, bíróság elé állítását és megbüntetését követelték hétfőn az amerikai védelmi minisztériumtól, megbotránkozva az amerikai börtönőrök iraki foglyokkal szemben elkövetett visszaélésein.

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Nem lehet a Robotaxi elnevezés csak a Tesláé

Nem lehet a Robotaxi elnevezés csak a Tesláé

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Az NGM szerint a húsvéthatás miatt gyengélkedik a kiskereskedelem

Az NGM szerint a húsvéthatás miatt gyengélkedik a kiskereskedelem

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

We can do it! We can do it! Donald Trumpnak is új, amit mond, ezért ismételgeti addig, amíg megérti

We can do it! We can do it! Donald Trumpnak is új, amit mond, ezért ismételgeti addig, amíg megérti

Külföldön fejlesztene infrastruktúrát Mészáros Lőrinc, új céget alapított

Külföldön fejlesztene infrastruktúrát Mészáros Lőrinc, új céget alapított

A címlapról ajánljuk