Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Szlovák kormányválság az abortusztörvény miatt

A szlovák kormány kettészakadásával fenyeget, hogy csütörtökön a szlovák parlament ellenzéki támogatással elfogadta a művi terhességmegszakításról szóló, az Új Polgári Szövetség (ANO) javaslatán alapuló törvényt. Korábban mindkét kormánypárt kijelentette: nem maradhat együtt a kormány, ha a másik tervezete győz.

Világ

Schröder bocsánatkérést vár Berlusconitól

Gerherd Schröder német kancellár a berlini olasz nagykövettől követelt magyarázatot, majd parlamenti beszédben jelentette ki, bocsánatkérést vár Berlusconitól, miután a féléves EU-elnökségét megkezdett olasz miniszterelnök tegnap Martin Schulz német szocialista EU-parlamenti képviselőnek azt mondta, eljátszhatná a kápó szerepét egy nácikról szóló filmben - tudósít a CNN. Az Európai Parlament vezetői az ügyben csütörtökön válságtanácskozást tartottak.

Világ

Pozsony hajlandó tárgyalni a kedvezménytörvényről

Szlovákia elfogadja a magyar kormány kedvezménytörvényt érintő tárgyalási ajánlatát, noha Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő korábban többször hangoztatta: nem hajlandó ez ügyben egyezkedni. Pozsony most a magyar-szlovák alapszerződés kínálta lehetőségek keretében kívánja megoldani a kedvezménytörvény miatt kialakult problémát.

Világ

Izrael: palesztin ellenőrzés Betlehemben; a külföldi tudósítók elítélik a BBC elleni szankciókat

Kivonultak az izraeli csapatok szerdán Betlehemből, s a palesztin biztonsági erők délután már át is vették a ciszjordániai város ellenőrzését. Az izraeli hadsereg ugyanakkor fenntartja a Betlehem körüli zárlatot. Közben az Izraelben tartózkodó külföldi tudósítók egyesülete bírálta az izraeli kormány által a brit BBC rádió és televízió ellen foganatosított szankciókat.

Világ

Berlusconi "zajos" bemutatkozásán a külkapcsolatok javítását ígérte az Európai Parlamentben

Az Európai Unió külkapcsolatainak erősítését és a nagy transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztését állította a második félévi olasz elnökség törekvéseinek középpontjába az EU soros elnökségét betöltő Olaszország miniszterelnöke, Silvio Berlusconi szerdán az Európai Parlamentben. Az ülésen az olasz kormányfő élesen összekülönbözött egy őt bíráló német képviselővel.

Világ

Délután veszik át az ellenőrzést Betlehemben a palesztinok

Az izraeli hadsereg szerda délután fogja átadni a Betlehem feletti ellenőrzést a palesztinoknak - közölte az izraeli katonai rádió. Ugyanakkor fennmarad a Betlehem körüli zárlat, s az izraeli hadsereg megerősíti a várostól északra, Jeruzsálem bejáratánál létesített közúti ellenőrző pontokat is.

Világ

Lövöldözés egy németországi iskolában

Lövöldözés volt szerdán a németországi Coburg egyik iskolájában: egy 16 éves tanuló megsebesített egy tanárnőt, majd a fegyvert maga ellen fordította, s megölte magát.

Világ

Félszáz ország katonai segélyezését vonta meg az USA

Az Egyesült Államok kedden felfüggesztette csaknem ötven ország, köztük a hat NATO-tagjelölt katonai segélyezését, mivel csatlakoztak a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) létrehozó római egyezményhez, de nem kötelezték el magukat kétoldalú megállapodásban arra, hogy nem adnak ki amerikai állampolgárt az emberiesség elleni, illetve háborús bűnök ügyeiben ítélkezni hivatott intézménynek.

Világ

Európában még háború idején is tilos a halálbüntetés

Hatályba lépett kedden az emberi jogok európai egyezményéhez kapcsolódó jegyzőkönyv, amely háborúban is tiltja a halálbüntetést Európában. A jegyzőkönyv életbe lépését mások mellett Oroszország és Törökország is ellenezte.

Világ

Dzurinda továbbra is ellenzi a kedvezménytörvényt

Ha Szlovákia területén a magyar kedvezménytörvénynek valamilyen hatálya mutatkozna, akkor annak kötelességünk gátat vetni, és ezt meg is tesszük - jelentette ki kedden Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő, a koalíciós pártok tanácskozása után.

Világ

Sáskajárás pusztít Ukrajna déli részein

Több mint 300 ezer hektáron „garázdálkodnak” a sáskák Dél-Ukrajnában. Az egyik megyében a rovarok eddig ezer hektáron semmisítették meg a vetést, a hatóságok már a biológiai védelmi alakulatokat is készültségbe helyezték.

Világ

Berlusconi átveszi az EU soros elnöki posztját

Július elsejétől Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök fél éves időtartamra az Európai Unió legfőbb képviselőjévé válik, mivel keddtől Olaszország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Tekintélyes nyugat-európai lapok élesen bírálják Berlusconit, aki ellen az elmúlt években több büntetőügy is folyt.

Világ

Lerombolták egy épülő názáreti mecset alapjait

Izraeli rendőrök kedd reggel megkezdték az észak-izraeli Názáretben fekvő Angyali Üdvözlet bazilika közelében épülő mecset alapzatának lerombolását. Az izraeli kormány még tavaly döntött a mecset építésének leállításáról.

Világ

Átmeneti kormányt neveztek ki Kongóban

Remény nyílt arra, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságot sikerül kivezetni az öt éve zajló háborúból, miután hétfőn Joseph Kabila kongói elnök átmeneti kormányt nevezett ki. A kabinet feladata, hogy az egy éven belül tervezett választásokig, illetve azok alatt irányítsa az országot.

Világ

Lakóövezetre zuhant egy szállítógép Algériában

Tizenkét halálos áldozata és öt sebesültje van annak a hétfői repülőszerencsétlenségnek, amelynek során egy lakónegyedre zuhant egy katonai szállító repülőgép az Algírtól 35 kilométerre délre fekvő Bu-Fárik körzetében. A baleset egy Hercules C-130 típusú óriás négymotoros katonai szállító gépet ért, amelynek egyik hajtóműve a bu-fáriki légikikötőből való felszállás után hirtelen kigyulladt.

Világ

Izrael: megkezdődött a gázai kivonulás; a Fatah is csatlakozott a tűzszünethez

Vasárnap este megkezdte a kivonulást az izraeli hadsereg a palesztin önrendelkezésű Gázai övezetből. Előzőleg három palesztin fegyveres szervezet, majd hétfőn az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai is bejelentette: három hónapra felfüggeszti Izrael-ellenes támadásait; erre Izrael hűvösen, az Egyesült Államok óvatos bizakodással reagált.

Világ

Iszlám szélsőségesek megegyeztek a tűzszünetben

A palesztin iszlám szélsőséges szervezetek pénteken elfogadták az Izraellel kötendő tűzszüneti megállapodást, amelyet hivatalosan vasárnap jelentenek be. Ezt egy névtelenséget kérő magas rangú katonatiszt közölte.

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Eltűnhet a kínálatból az egyik legszebb Audi

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

A Bugatti főnöke, a horvát Mate Rimac osztott meg egy videót az 1800 lóerős Tourbillon hangjáról

A Bugatti főnöke, a horvát Mate Rimac osztott meg egy videót az 1800 lóerős Tourbillon hangjáról

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Molnár Gusztáv újra kórházba került

Molnár Gusztáv újra kórházba került

Kuvaitban kapott munkát egy Mészáros Lőrinchez köthető cég

Kuvaitban kapott munkát egy Mészáros Lőrinchez köthető cég

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Sorosnak dolgozott, Obamát támogatta, III. Károly feleségét pedig nem engedte cigizni Trump pénzügyminisztere

Sorosnak dolgozott, Obamát támogatta, III. Károly feleségét pedig nem engedte cigizni Trump pénzügyminisztere

A címlapról ajánljuk