Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Irak: a szövetségesek átkeltek az Eufráteszen, de homokvihar hátráltatja előrenyomulásukat

Heves harcok folytak kedden az amerikai tengerészgyalogosok és az iraki erők között Násziríjában, a Bagdad felé tartó amerikai erők pedig több helyen homokviharba kerültek. A Reuters hírügynökség értesülései szerint mindezek ellenére az amerikai tengerészgyalogosok konvoja kedden délelőtt átkelt Násziríjánál az Eufrátesz folyón és a Szaddám-csatornán.

Világ

Bush 75 milliárd dollárt kér a háborúra

Az amerikai elnök hétfőn 75 milliárd dollárt kért a kongresszustól az Irak elleni hadjárat finanszírozására, valamint a háborús erőfeszítést támogató kulcsállamok jutalmazására. George Bush a rendkívüli csomag gyors elfogadását várja a republikánus többségű törvényhozástól.

Világ

Török csapatok készülnek Észak-Irakba

A BBC értesülése szerint Törökország több tízezer katonát tervez átdobni Észak-Irakba; ennek egyik célja az önálló kurd állam megteremtésének megakadályozása. A török kormányfő vasárnap esti beszédében támogatta csapatai iraki bevonulását, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem látják kívánatosnak a török hadsereg iraki jelenlétét; a NATO ugyanakkor folytatja a szövetség tagjának, Törökországnak területi épsége védelméhez nyújtott katonai támogatását.

Világ

Amerikai csapatok támadják az iraki Köztársasági Gárdát

Az amerikai-brit szövetséges erők délről száz kilométerre közelítették meg Bagdadot, s támadják az elit Köztársasági Gárdát. Az iraki erők azonban lelőttek egy, és visszafordulásra kényszerítettek harminc Apache helikoptert, miközben délen is súlyos harcok folynak Bászra és Nászárija elfoglalásáért. Szaddám Huszein iraki elnök hétfő délelőtti televíziós beszédében "gyors iraki győzelmet" ígért.

Világ

Oroszország cáfolja az iraki fegyverszállítás amerikai vádját

Igor Ivanov orosz külügyminiszter hétfőn cáfolta azt az amerikai vádat, miszerint Oroszország fegyvereket és haditechnikai berendezéseket adott el Iraknak, az ENSZ szankcióinak kijátszásával. Washingtonnak megbízható bizonyítékai vannak arra, hogy az orosz cégek segítséget nyújtottak és tiltott berendezéseket szállítottak az iraki rendszernek - közölte hétfőn Ari Fleischer fehér házi szóvivő.

Világ

Gyingyics-gyilkosság: több mint ezer letartóztatott

A szerbiai hatóságok eddig közel négyszáz személyt jelentettek fel, akiket a Zoran Gyingyics szerb miniszterelnök meggyilkolása után indított hajtóvadászat során fogtak el. A razziák során 1031 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba.

Világ

Szaddám Huszein a harcok folytatására szólította fel az iraki csapatokat

Az iraki állami televízió által "történelmi fontosságúnak" nevezett beszédet tartott hétfőn délelőtt Szaddám Huszein. Az iraki elnök a harcok folytatására szólította fel a hadsereget és a lakosságot, "gyors győzelmet" ígérve "Isten ellenségei" ellen. Az iraki televízió bemutatott egy iraki kézre került Apache típusú helikoptert is.

Csecsenföld

Csecsenföld: igen az új alkotmányra

A grozniji választási bizottság közlése szerint a csecsen szavazók mintegy 95 százaléka támogatja, hogy a kaukázusi köztársaságot az Oroszországi Föderáció szerves részévé tegyék, és egyetért a tervezett parlamenti és elnökválasztásokkal is. Az első adatok szerint az 540 ezer választásra jogosult polgár mintegy 80 százaléka vett részt a vasárnapi csecsenföldi népszavazáson.

Világ

Vegyifegyvergyár-gyanús üzemet foglaltak el az amerikaiak az iraki sivatagban

Az amerikai vezetésű haderők hétfő hajnalban is folytatták légitámadásaikat az iraki főváros ellen, amelyet pusztító erejű robbanások rázkódtattak meg. Amerikai harci helikopterek támadást intéztek a Köztársasági Gárda Bagdadtól alig száz kilométernyire lévő állásai ellen. Amerikai katonák gyanús vegyiüzemre bukkantak Nedzsefben.

Világ

Szlovén népszavazás: igen az EU-ra és a NATO-ra

Szlovéniában a vasárnap tartott ügydöntő népszavazáson a lakosság túlnyomó többsége támogatta, hogy az ország 2004-ben csatlakozzon az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. A voksok több mint 99 százalékának összesítése után kiadott eredmények szerint a NATO-csatlakozásra a szavazók 66,02 százaléka mondott igent, míg az európai uniós tagság elsöprő, 89,61 százalékos támogatottságot kapott.

Világ

Bush elnök reméli: Irak humánusan bánik a hadifoglyokkal

George W. Bush amerikai elnök vasárnap reményét fejezte ki, hogy az irakiak humánusan bánnak a fogságba ejtett amerikai katonákkal. Ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy az iraki háborúban "jelentős előrelépést " sikerült elérni.

Világ

Több fronton folytatják előrenyomulásukat az amerikai-brit egységek Irakban

Amerikai és brit egységek az iraki kuvaiti határt átlépve, csütörtök éjszaka óta több fronton folytatják előrenyomulásukat a dél-iraki sivatagban. Előzőleg a szövetséges erők heves légitámadásokat intéztek Bagdad és más iraki nagyvárosok ellen. Amerikai hírszerzési források szerint Szaddám Huszein iraki elnök idősebb fia, Udaj életét vesztette a csütörtök hajnali légitámadásban. A brit fairfordi légitámaszpontról pénteken délelőtt B-52-es amerikai nehézbombázók szálltak fel iraki bevetésre. A Reuters hírügynökség értesülései szerint az amerikai csapatok péntek délután elfoglaltak két repülőteret a Bagdadtól nyugatra eső sivatagi területen.

Kiderült, mennyi pénz van a fiatalok zsebében - könnyű összeszámolni

Kiderült, mennyi pénz van a fiatalok zsebében - könnyű összeszámolni

Ukrajna legyen ütközőövezet Oroszország és Európa között – Bóka János EU-ügyi miniszter a Financial Timesnak

Ukrajna legyen ütközőövezet Oroszország és Európa között – Bóka János EU-ügyi miniszter a Financial Timesnak

Százmilliós munkavédelmi bírságot szabott ki a kormányhivatal egy sajóbábonyi üzemre

Százmilliós munkavédelmi bírságot szabott ki a kormányhivatal egy sajóbábonyi üzemre

Egész napra bezárták a londoni Heathrow-t, miután tűz ütött ki a repülőteret ellátó elektromos állomáson

Egész napra bezárták a londoni Heathrow-t, miután tűz ütött ki a repülőteret ellátó elektromos állomáson

Szintet léphetnek Észak-Korea kiberműveletei a mesterséges intelligencia segítségével

Szintet léphetnek Észak-Korea kiberműveletei a mesterséges intelligencia segítségével

Hozzájárult az adósságfék eltörléséhez a német parlament felsőháza is, kezdődhet a sok száz milliárdos haderőfejlesztés

Hozzájárult az adósságfék eltörléséhez a német parlament felsőháza is, kezdődhet a sok száz milliárdos haderőfejlesztés

Nádasdy Ádám a Pride betiltásáról: Nemzeti érzelmű ember vagyok, szégyellem, hogy a Fidesz milyen beállításba hozza Magyarországot 

Nádasdy Ádám a Pride betiltásáról: Nemzeti érzelmű ember vagyok, szégyellem, hogy a Fidesz milyen beállításba hozza Magyarországot 

Az edzői lelki terrorról szóló magyar animációs film indul az Annecy Filmfesztivál versenyprogramjában

Az edzői lelki terrorról szóló magyar animációs film indul az Annecy Filmfesztivál versenyprogramjában

Távozott a CATL Debrecen ügyvezető igazgatója

Távozott a CATL Debrecen ügyvezető igazgatója

A címlapról ajánljuk