Arafat fehérvérűségét hivatalosan is kizárták

A Jasszer Arafat egészségi állapotának vizsgálatáról kedden kiadott első hivatalos orvosi közlemény a palesztin elnök állapotának javulásáról számol be, és kizárta a leukémia lehetőségét.


Egyre több magyar dolgozik Ausztriában

Közel 15 ezer magyar idénymunkás dolgozott ez év szeptemberében Ausztriában – áll abban az összesítésben, amelyet kedden ismertetett a bécsi Kurier című napilap.



Uniós vizsgálat indul fűszerpaprika-ügyben

Az Európai Unió egészségügyi és fogyasztóvédelmi hatósága (FVO) ötnapos élelmiszerbiztonsági vizsgálatot kezd Magyarországon november 15-én a szennyezett fűszerpaprika forgalomba kerülése miatt.




Lelőtték Vincent van Gogh iszlámot bíráló rokonát

Megkéselték és lelőtték kedd reggel Amszterdamban Theo van Gogh holland író-filmrendezőt, aki a közelmúltban az iszlámot bíráló tévéfilmsorozatot készített, továbbá filmet forgatott a populista Pim Fortuyn két és fél évvel ezelőtti meggyilkolásáról.


Barroso új biztost kért Lettországtól

Új uniós biztos jelölését kérte Lettországtól José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (EB) kijelölt elnöke. A lett kormány még kedden döntést hozott az új jelölt személyéről.





Elveszett két magyar turista a Tátrában

Nem tért vissza tátrai szálláshelyére két Szlovákiában túrázó magyar állampolgár, és hétfőről keddre virradóra hiába keresték őket a hegyi mentőszolgálat emberei.


Kokó lett a Boksz Világszervezet alelnöke

A Boksz Világszervezet (WBO) Miamiban tartott éves konferenciáján óriási magyar sportdiplomáciai siker született, hiszen Kovács Istvánt választották alelnökké - értesült a Profibox.hu internetes szakportál.


Bob Marley hazatér Afrikába

2005. február 6-án, születésének 60. évfordulóján, halála után 24 évvel a reggae-zene legnagyobb alakjának földi maradványait örök nyugalomra helyezik Etiópiában.


A brit királynő ringbe szállt Kiotóért

A királynőt aggasztja a globális felmelegedés veszélye; ennek a klímaváltozásra gyakorolt hatását skóciai és norfolki birtokain maga is tapasztalja, és „riasztónak érzi”.