Mennyit teszünk hozzá mi magunk a tavak természetes pusztulásához? Miért (nem) baj, ha néha alacsonyabb a vízszint? Hogyan lehetünk tudatos tófelhasználók? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunk évadzárójában.
Nagy Iván László
Negyedik évadjának végéhez ért fenntarthatósági podcastunk, és ahogy tavaly nyáron, úgy idén júniusban is a Balatonnal, illetve tágabb értelemben a tavainkkal foglalkozunk.
Amíg azonban legutóbb a beépítésekkel foglalkoztunk, ezúttal magát a tavat mint diverz élőhelyet vizsgáltuk. Fait Federika vendége Zlinszky András biológus, ökológus, limnológus volt, akivel azt nézték végig, hogyan pusztulnak a tavak természetesen, és hogyan gyorsítja ezt a folyamatot az ember, miért kell megértenünk a vízszintváltozásokat, hogyan kapcsolódik az algásodás a nádasokhoz, és mit tehetünk azért, hogy minél tovább élvezhessük a Balaton adottságait.
Negyedik évadjának végéhez ért fenntarthatósági podcastunk, és ahogy tavaly nyáron, úgy idén júniusban is a Balatonnal, illetve tágabb értelemben a tavainkkal foglalkozunk. Amíg azonban legutóbb a beépítésekkel foglalkoztunk, ezúttal magát a tavat, mint diverz élőhelyet vizsgáltuk.
A műsort a hazai energiaszektorban elsőként ESG-tanúsítványt szerzett ALTEO támogatja.
0:00 Intró
7:43 A stúdióban Zlinszky András biológus, ökológus, limnológus.
8:40 Mennyire természetes folyamat a tavak vízszintjének ingadozása, és mennyi ebben az emberi ráhatás?
11:37 Mit jelent az, hogy a Balaton az üledékfeltöltődés felénél tart?
13:09 Mi az oka annak, hogy a Fertő tó parti zónája kevésbé beépített, mint a Balatoné?
14:48 Miért ingadozik a tavak vízszintje, és milyen hatással van erre a rendszertelen csapadék és az aszály?
17:43 Mi az ökológiai hatása annak, hogy azonos vízszinten próbáljuk tartani a Balatont?
19:19 Mi az eredménye annak, ha a nádasok irtása miatt a parti zóna élőlényei nem jutnak hozzá a táplálékhoz és a biztonságos ívóhelyekhez?
20:37 Összefügg-e az algásodás is a nádasok csökkenésével?
22:00 Mitől mobilizálódik most ismét a régen bekerült tápanyag a Balatonban?
24:30 Az algásodáshoz vezető folyamatokra rásegít a magas vízszint is.
25:16 Folyamatban van-e bármi törekvés vagy egyeztetés a vízszintszabályozásról?
25:48 Milyen egyéb hatások érik a magyar tavakat a klímaváltozás következtében?
28:45 A magyar tavak változásai közül melyek visszafordíthatók, és melyek nem?
30:56 Milyen gazdasági hatásai lehetnek a tópartokon a klímaváltozásnak?
34:05 Mekkora hőmérséklet-különbség tud lenni a lebetonozott és a zöldfelületek között?
34:49 Mennyire országspecifikusak a magyar tavak problémái?
36:58 A vízpart beépítésén túl milyen konkrét beavatkozások fokozzák az élővilág pusztulását?
39:38 Honnan tud valaki tájékozódni például arról, hogy a gyomirtó szer, amit használ, káros-e a környezetre?
43:01 Hogyan lehetünk felelős tóhasználók?
46:21 Mi a lényege a Balatoriumnak és a Balatoni Zöld Minimum kezdeményezésnek?
52:13 Mi az az egy dolog, amivel tehetünk a tavaink védelméért?
A HVG Hollandia budapesti Nagykövetsége Sustainable Tulip Award díjának médiapartnereként fontosnak tartja a fenntartható életmód térnyerését a mindennapokban. A program keretében a Nagykövetséggel közösen arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy az alábbi kalkulátorral számolják ki karbonlábnyomukat, nézzék meg, mennyire “terheli meg” a Földet az életmódjuk.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.