Idén már hat halálesetet okozott a fürdőzés közben a szervezetbe kerülő naegleria fowleri. Az agyevő amőba kezdetben nyak- és fejfájást, majd lázat, két hét leforgása alatt pedig szinte biztos halált okoz. A CDC járványügyi központ attól tart, a globális felmelegés következtében az elkövetkező években nőni fog az agyhalállal végződő esetek száma.
|
|
Szabadon élő amőba által okozott halálos megbetegedésről először 1965-ben számoltak be Dél-Afrikában, de mára már szinte valamennyi földrészről érkeztek PAM-megbetegedésekről szóló beszámolók; a naegleria fowleri Amerikában péládul 23 emberrel végzett 1995 és 2004 között. Szerencsére míg a fertőzött vízzel vagy talajjal való érintkezés gyakori, a megbetegedések nagyon ritkák. Az idei év hat tragikus esetéből három Floridában, kettő Texasban, a legutóbbi pedig szeptemberben Arizonában történt, a Havasu-tó mellett.
A CDC vízügyi betegségekkel kapcsolatos szakértője, Michael Beach szerint a naegleria fowleri hőkedvelő amőba, elszaporodását azonban a meleg mellett fokozhatja a víz klórtartalma vagy a megfelelő pH- és oxigénkoncentráció is.
A naegleria fowleri legismertebb ellenanyaga a rifampicin mellett az amfotericin B: ez laboratóriumi körülmények között megállítja az amőbák szaporodását, de a fertőzöttek számára ez nem jelent semmi biztosat - eddig ugyanis csak a fertőzöttek 3 százaléka élte túl az amőbás meningitiszt.
Beach szerint felesleges az agyfaló amőba miatt pánikolni. A diagnosztizált esetek száma ugyanis a vízben merítkező emberek számához képest igen alacsony, ami pedig a védekezést illeti, elég, ha az ember a fürdőzés közben bedugaszolja az orrát, a fowleri ugyanis csak ott tud behatolni a szervezetbe.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
