Henning Putzke gazdasági mérnökként végzett, de már felsőfokú tanulmányai alatt elkezdte pályafutását a BMW-nél: két márkakereskedésben is dolgozott kereskedelmi és marketing területen. Diplomamunkáját 1993-ban a BMW hamburgi márkakereskedésénél írta az after sales szolgáltatások témakörében. A diploma megszerzése után még két évig maradt Hamburgban, értékesítőként dolgozott a BMW-kereskedésben. 1996-2002 között a bajor autókonszern németországi részlegének kereskedelmi és marketing osztályán helyezkedett el. Ezzel párhuzamosan, 1995-től a BMW vezetéstechnikai tréningek egyik oktatójaként is dolgozott. 2002 és 2006 között a BMW mexikói vállalatánál, 2006 áprilisától pedig Magyarországon irányította értékesítési igazgatóként a BMW és Mini személyautók kereskedelmét, majd 2007 szeptemberétől a marketingvezetői poziciót is elvállalta.
Henning Putzke nevéhez fűződik többek között a BMW Premium Selection használtautó-program és a BMW vezetéstechnikai tréningek meghonosítása Magyarországon.
Új vezető a BMW Magyarország élén
Január 1-jétől Henning Putzke (39) tölti be a BMW Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói posztját. Az eddigi vezető, Tilo von Harling, közel negyven, a BMW-csoportnál töltött év után nyugdíjba vonult.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.