szerző:
hvg.hu

A négykarikás autógyártó adott munkatársai szabad szemmel jól látható prémiumot vihetnek haza, de nem olyan sokat, mint a dízelbotrány előtt.

Az Audi jól teljesített a 2017-es üzleti évben, és ezt most prémiummal kívánja meghálálni a dolgozóinak. Az ingolstadti székhelyű vállalat adott német szakdolgozói bruttó 4770 eurós, vagyis átszámítva mintegy 1,5 millió forintos bónuszt kapnak májusban.

Az Ingolstadtban és Neckarsulmban mintegy 60 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat az előző esztendőben is hasonlóképpen járt el, viszont akkor csak 3150 eurót, vagyis körülbelül 1 millió forintnyi extra pénzt kaptak a cég dolgozói. A prémiumosztás 2011 óta bevett szokás a cégnél, és a dízelbotrány előtt a 8000 eurós bónuszok sem voltak ritkák.

Jó esély van arra, hogy a 2018-as üzleti évet követően is igen komoly prémiumban részesülnek az Audi német munkatársai, ugyanis a gyártó nemrégiben azt ígérte, hogy idén lényegében háromhetente fog előrukkolni egy-egy új modellel. Ez azt jelenti, hogy idén körülbelül 17 új típus érkezik, és ezek közül kiemelt figyelmet érdemel a cég első tisztán elektromos hajtású modellje, a nemrégiben előzetesen leleplezett e-tron.

Az autógyártóknál nem ritka, hogy a sikeres éveket követően jelentős prémiumokat osztogatnak. A Daimler a 2017-es üzleti évben elért eredmények miatt 5700 eurós (1,8 millió forint forint), a General Motors pedig 11750 dolláros (3 millió forint) bónuszt adott az érintett dolgozóinak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!