VIDEÓK
„Ha [a pályázatommal] elbukom, elbukik a jelenlegi József Attila Színház is, azaz vége az 55 éves történetének, és valami egészen új kezdődik, amelyben talán nem is elsősorban a gondolatoké, hanem az épületé a főszerep”, fejtette ki Koltay Gábor, a József Attila Színház volt megbízott igazgatója, film- és színházi rendező a hvg.hu-nak adott interjúban.
11 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 30., csütörtök, 08:08
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár nem igazán bízik a kormány közmunkaprogramjának sikerében. „Nagy közmunka-projektekhez nagy beruházások kellenek, ennek fedezete nem látható a Széll Kálmán tervben és a konvergencia-programban -- nyilatkozta a hvg.hu-nak
13 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 29., szerda, 09:25
„Az MSZP jelenlegi helyzete a húsz évvel ezelőtti állapotára emlékeztet. Tudjuk, hogy nem könnyű a változtatás, de el kell kezdeni. Mindeddig nagyon kevés kezdeményezés indult ki a pártból, azok végrehajtásáról nem is beszélve”-- nyilatkozta a hvg.hu-nak Varju László szocialista országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció platform operatív vezetője.
12 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 27., hétfő, 15:15
Élve gyakorlatilag korlátlan hatalmával, most kiderül, a Médiatanács elhallgattatja, vagy életben tartja-e a Klubrádiót, mindenesetre a frekvenciára kiírt pályázat feltételei, illetve a tanács szóvivőjének a nyilatkozata nem sok jóval kecsegtet – derül ki Arató Andrással, a Klubrádió elnök-vezérigazgatójával készült alábbi interjúból.
54 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 25., szombat, 08:28
A kormány feloszlatja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), ám a létrejövő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) nem rendelkezik megállapodási jogosítvánnyal, így a résztvevők az érdemi egyezség reménye nélkül fognak egymás mellett elbeszélni - jósolja Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
4 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 22., szerda, 17:16
A június végén lejáró soros magyar EU-elnökség általánosságban jó eredményeket ért el, de kétségtelenül árnyékot vetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök gyakran szembement az uniós szokásokkal, értékekkel. Más országokkal szemben Magyarországon nem állították takarékra a belpolitikát és a pártok között nem született megegyezés - nyilatkozta a hvg.hu-nak Balázs Péter, a Bajnai-kormány volt külügyminisztere, közgazdász, jelenleg a Közép-európai Egyetem (CEU) tanára.
6 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 20., hétfő, 07:37
Magyarországon csupán egyetlen ember tudja biztosan, hogy ki lesz szeptembertől az Alkotmánybíróság elnöke, ez pedig Orbán Viktor. Ez sok mindent elárul arról, hogy milyen az új alkotmányos berendezkedés: durván egyoldalúvá válik az Alkotmánybíróság, nyilatkozta a hvg.hu-nak Tóth Gábor Attila alkotmányjogász, egyetemi oktató, a szuverén.hu főszerkesztője.
12 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 14., kedd, 07:20
A társadalmat sokáig nem lehet hitegetni, nyilatkozta a hvg.hu-nak Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, aki magánemberként bohócforradalmat hirdetett Árok Kornéllal, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetőjével.
392 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 11., szombat, 10:40
A digitális írástudás minimumának elsajátítása alanyi jogon járna minden rászorulónak, mert enélkül senki sem juthat megfelelő információkhoz, kiszorul az életet egyre inkább szervező közösségi és hivatalos színterekről. Így reagált a Magyar Bálint volt kulturális és oktatási miniszter Matolcsy György törvénymódosító javaslatcsomagjára, amely eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben.
71 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 08., szerda, 08:30
Jászapátin két hónappal ezelőtt közhírré tették: a szociális támogatásban, illetve a közmunkaprogramban való részvétel feltétele, hogy az illető portáján rend és tisztaság legyen. Hogyan érvényesül ez a gyakorlatban, mik az első tapasztalatok? – erről nyilatkozott a hvg.hu-nak Pócs János a város fideszes polgármestere és parlamenti képviselője.
12 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 03., péntek, 09:08
Neményi Ádám: Irigység, féltékenység miatt támadják a Budapesti Filmfesztivált
Szinte természetes, hogy vannak „ellenlábasai” a fesztiválnak, akik nem szakmai indokok alapján, inkább irigység, féltékenység okán kezdték el vehemensen támadni a születőben lévő BIFF-et, nyilatkozta a hvg.hu-nak Neményi Ádám, a Magyar Audiovizuális Producerek Szövetségének elnöke, az I. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál szervezője.
2 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 31., kedd, 07:41
Nem akarnak a pártok mögé beállni, olyan, aktuális témákat érintő kutatásokat akarnak szervezni, támogatni, amelyeknek eredményei társadalmi vitákat generálnak, befolyásolják a közvéleményt - nyilatkozta a hvg.hu-nak Hegedüs Dóra, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke.
3 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 30., hétfő, 09:00
Osztolykán Ágnes, az LMP parlamenti képviselője több ponton bírálta Orbán Viktor és Farkas Flórián néhány napja aláírt megállapodását, amely többek között előirányozza, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonjanak be a munkaerőpiacra. Attól tart – mondta el a hvg.hu-nak –, hogy csak azok fognak támogatásban részesülni, akik „kegyeltjei” az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökének.
14 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 27., péntek, 13:15
A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) semmilyen formában nem tudja elfogadni Pintér Sándor javaslatát, és határozottan tiltakozik a nyugdíjak megadóztatása ellen. Az Orbán Viktorral való hétfői találkozást szkeptikusan várják, ugyanis a miniszterelnök korábban elutasította a rendvédelmisek „privilégiumait” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Vincze Tibor, az RKDSZ elnöke.
40 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 25., szerda, 08:17
Az iparkamara elnökének nyilatkozataiból sokkal inkább egy XIX. századi újtőkés szemlélete, mint egy európai értékeket képviselő, a vállalkozás alkalmazottai és környezete iránt felelősséget érző vállalkozó álláspontja olvasható ki – fejtette ki a hvg.hu-nak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.
13 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 24., kedd, 11:40
A jelenleg szolgálati nyugdíjban lévők jelentős része most is aktívan dolgozik, és nyugdíja mellett extra jövedelemhez jut. A kormány elvárja, hogy akinek jövedelme van, az ne várjon szolidaritási alapú ellátást is, nyilatkozta a hvg.hu-nak Talabér Márta fideszes parlamenti képviselő.
269 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 19., csütörtök, 17:50
A legnagyobb csatornáknak ugyan az a dolguk, hogy a lehető legtöbb nézőt érjék el, ám még a showműsorok - köztük Alekosz menyasszonykereső showja - is közvetíthetnek valódi értékeket - nyilatkozta a hvg.hu-nak Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.
105 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 18., szerda, 13:10
Beláthatatlan következményekkel lehet számolni akkor, ha a már jóváhagyott és folyósított nyugdíjakhoz akarnak hozzányúlni, nyilatkozta a hvg.hu-nak Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja.
45 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 16., hétfő, 12:42
Vágó István, a legendás televíziós kvízmester a hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy eddig okos, kedves, joviális személyiségnek tartotta a nagy többség, most pedig az őt támadók szemében „okoskodó, magyarellenes, zsidó- és cigánybérenc bunkó” lett. Szándékai szerint a közeljövőben nem fog tévéműsorban szerepelni, kicsit fájlalja, hogy megelőzte Alekosz, aki mellett aligha tud labdába rúgni.
134 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 13., péntek, 16:00
Összefogás van kialakulóban a közszférában: a rendvédelmi dolgozók mellé felsorakoznak az orvosok, pedagógusok. Ha továbbra sem sikerül megállapodni a kormánnyal, a tiltakozás és a törvényes keretek között zajló, de a kormány számításait keresztülhúzó akciók a 2014-es választásokig folytatódhatnak -- nyilatkozta a hvg.hu-nak Vincze Tibor, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének (RKDSZ) elnöke
214 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. május 10., kedd, 18:18