VIDEÓK
A Magyar Posta és a MÁV is sok millió forintot költ el, ugyanis teherjárműveket és személyautókat vásárolnak.
Hírszerző/FH
2010. november 11., csütörtök, 08:12
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a 25. Formula 1 Magyar Nagydíjat.
MTI
2010. július 29., csütörtök, 19:13
Lemondott Kalmár István, a Magyar Posta Zrt. elnöke – erősítette meg a hvg.hu értesülését az érintett.
hvg.hu
2010. július 27., kedd, 19:18
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) az OTP Bankra és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-re, mivel a két vállalkozás fogyasztókat megtévesztő módon, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatva hirdette termékeit.
MTI
2010. április 12., hétfő, 14:30
A MindShare Médiaügynökség Kft. nyerte legkedvezőbb ajánlatával a Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központja által médiatervezésre és vásárlásra kiírt nyílt közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szóljon hozzá
MTI
2010. március 15., hétfő, 12:16
Folyik a munka a Magyar Posta Zrt.-nél, hogy minél előbb megjelenhessen szolgáltatásaival a közép-kelet-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Szóljon hozzá
MTI
2010. március 11., csütörtök, 08:13
Különösen jelentős, több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelték a nyomozást a Magyar Posta régi székházának értékesítése ügyében pénteken - közölte a Fővárosi Főügyészség.
MTI
2010. március 05., péntek, 13:59
Közel másfél milliárd forint nyereséggel adta el a Magyar Posta a Krisztina körúti székházát - reagált az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a Wallis cégcsoporthoz tartozó vevő, a Wing Zrt. Balsai Istvánnak, a Fidesz elnöki stábja jogi igazgatójának nyilatkozatára.
MTI
2010. március 03., szerda, 18:33
Az Italcamion Kereskedelmi Kft. befejezte annak a 43 Iveco tehergépjárműnek az átadását, amelyek beszerzéséről a Magyar Posta Zrt. tavaly szeptemberben döntött - írja a Napi Gazdaság csütörtökön.
Szóljon hozzá
2010. február 25., csütörtök, 08:45
Másfél milliárd forint nyereséggel adta el a Magyar Posta a Krisztina körúti székházát - reagált az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Wallis cégcsoporthoz tartozó vevő, a Wing Zrt. Balsai Istvánnak, a Fidesz elnöki stábja jogi igazgatójának előző napi nyilatkozatára. A vagyonkezelő közölte, nem érte gazdasági hátrány a Magyar Postát.
MTI
2010. február 19., péntek, 17:24
A Fidesz feljelentést tett csütörtökön a legfőbb ügyésznél a Magyar Posta székházainak ügyében - jelentette be Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.
1 hozzászólás
MTI
2010. február 18., csütörtök, 14:41
Aránytalanul súlyos válaszlépésnek tartja a postai kézbesítők sztrájkját szervező 29 munkavállaló elbocsátását a LIGA Szakszervezetek, és követeli az elbocsátottak visszavételét.
hvg.hu
2010. január 07., csütörtök, 14:00
Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Az elbocsátott dolgozók munkaügyi bírósághoz fordulnak - mondta Lédeczy Lambert a Kézbesítők Szakszervezetének szintén elbocsátott szegedi alelnöke az MTI-nek.
hvg.hu
2010. január 07., csütörtök, 10:05
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogszerűtlennek minősítette a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezetének december 22-23-i sztrájkját - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője hétfőn.
hvg.hu
2009. december 28., hétfő, 19:19
Folytatódik a Kézbesítők Szakszervezete által kedden kezdett sztrájk, reggel 106 kézbesítő nem vette fel a munkát, ám ez nem okoz fennakadást a szolgáltatásokban - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. A legtöbben Szegeden sztrájkolnak.
hvg.hu
2009. december 23., szerda, 11:46
A Magyar Posta jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még kedden bírósághoz fordul - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője kedden.
hvg.hu
2009. december 22., kedd, 10:59
Sztrájkot hirdetett keddre a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete, a posta arra számít, hogy munkabeszüntetés nem okoz fennakadást a postai szolgáltatásokban.
hvg.hu
2009. december 21., hétfő, 18:51
Megszületett a 2010. évi bérmegállapodás a Magyar Posta Zrt.-nél, így biztosítva van a munkabéke és a folyamatos szolgáltatás - mondta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten.
hvg.hu
2009. december 16., szerda, 19:10
Béremelést és a postai ingatlanok eladásából származó bevételből részesedést követelnek a kézbesítők, szakszervezetük ezért tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel, és eredmény híján sztrájkot szervez.
hvg.hu
2009. december 13., vasárnap, 22:57
A Magyar Posta csütörtökön megerősítette, hogy korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat.
hvg.hu
2009. december 10., csütörtök, 15:37