VIDEÓK
Ha értelmezni akarjuk a kétharmados aszimmetriából fakadó politikai helyzetet, nem árt számba venni, milyen okokra vezethető vissza a kétharmad. Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert enélkül nehezen értelmezhetjük a Fidesz-kormány szándékait és tetteit, illetve nem mérhetjük föl a legnagyobb ellenzéki erő előtt álló kihívások természetét sem. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetőjének írása.
35 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. július 19., kedd, 11:51
A kormány a felső középosztály és az elit javára igazítja át a nemzeti elosztásrend arányait egy olyan világgazdasági környezetben, amelyben az újra elosztható anyagi javak az elmúlt években drasztikusan csökkentek. Így a jövedelemátcsoportosítás csak az alsó rétegek státuszának sérülése árán hajtható végre. Mindeközben keveset tudunk arról, hogy a kedvezményezett rétegek jelen állapotukban képesek lehetnek-e a gazdaság dinamizálására.
35 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. június 15., szerda, 13:01
A Fidesz támogatottsága február óta folyamatosa csökken, bomlóban a párt heterogén szavazótábora. Az ország legnagyobb politikai táborát ma már a pártot nem választók csoportja képezi. Mindez felveti – mutat rá a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője –, a csökkenő legitimitás milyen hatással lesz a kormányzás irányvonalára és magára a kormányzó elitre. Továbbá: mi lesz a sorsa annak a hatalmasra duzzadt tábornak, amely egyelőre nem talál politikai képviseletet magának?
43 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. május 25., szerda, 09:45
A kormányzati kommunikáció központi elemévé vált az ellenségképzés. Mivel az ellenzék gyenge, a harci retorika más ellenségképletekkel kénytelen operálni. A pillanatnyi kényszerhelyzet szülte ellenségkonstrukciók (magánnyugdíjpénztárak, IMF, EU) mellett vannak koncepcionális, hosszabb távra szóló konstrukciók, ilyen az államadósság - szögezi le Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
17 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. április 13., szerda, 09:15
A Fidesz-kormány erős állami szerepvállalásra alapozott, cselekvésorientált kormányzást kíván megvalósítani. Ezek az államra, családra, kormányzásra, erőpolitikára vonatkozó szemléleti alapvetések jelen lesznek minden szakpolitikai döntésben, érvényesülnek majd minden átalakítási mozzanatban, és ezáltal – közvetve vagy közvetlenül – jelentősen kihatnak életkörülményeinkre is, jósolja Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
7 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. március 09., szerda, 07:20
Kockázatos az Orbán-kormány egyensúlyozása hatékonyság és szabadság között: a kétharmados felhatalmazás birtokában erős a csábítás, hogy amint valamilyen problémába ütköznek, módosítsák a szabályozást, ha kell, az alkotmányt, aminek kiszámíthatatlanság és bizonytalanság lehet a velejárója. Annak pedig a hatékonyság láthatja kárát, ha nem tudják a problémák gyökerét beazonosítani és rossz megoldást választanak – mutat rá Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
21 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. február 09., szerda, 06:30
Méltatlanul kevés szó esik arról, hogy debütál a Fidesz-kormány új adórendszere, amely pedig jelentősen átrendezi a közteherviselés hazai rendszerét. Az új adószabályozás nem csupán adócsökkentésről szól, hanem arról is, hogy az anyagi javak nemzeti elosztásrendjének új modellje van kialakulóban. Az állampolgárok erről azonban egyelőre keveset tudnak. Vajon miért? Erre igyekszik válaszolni Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
60 hozzászólás
Novák Zoltán
2011. január 04., kedd, 13:50
A reformkényszert tulajdonképpen a rendszerváltás óta minden kurzus érzékelte, sőt volt olyan, amelyik a reformok ügyét retorikája középpontjába állította, ennek ellenére a regnáló kormányok a konkrét reformlépésektől úgy irtóztak, mint ördög a tömjénfüsttől. Többnyire csak toldozgatásra, foltozgatásra, rögtönzésszerű korrekciókra, félmegoldásokra futotta. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetőjének írása.
30 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. december 07., kedd, 14:41
Az Alkotmánybíróság jogkörének megkurtítása a kormány számára nem elvi kérdés, nem a közvélemény tesztelése, nem is erődemonstráció, hanem vegytiszta pragmatikus lépés, egy megelőző manőver, amellyel a jövő évi költségvetés összeomlását igyekszik megelőzni. Ez a történet nem a 98%-os büntetőadóról (és a mögötte álló egymilliárdos tételről szól), hanem a válságadók és a magánnyugdíj-befizetések sorsáról. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság elmeszelné a válságadókat és a magánnyugdíj-befizetések átirányítását, az több száz milliárdos lyukat ütne a jövő évi költségvetésen, és úgy dőlne össze az új gazdaságpolitikai szisztéma, mint a kártyavár -- véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
41 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. november 03., szerda, 15:15
A nemzeti együttműködés motívumrendszere jól vizsgázott az önkormányzati választáson, ám most újabb próbatétel következik: a jövő évi költségvetés vitájánál konkrétumokról kell beszélni, a büdzsé szerkezetéről, tartalmáról, prioritásairól. Ekkor dől el valójában, hogy középtávon mennyire életképes a nemzeti együttműködés koncepciója és retorikai eszközrendszere – állapítja meg Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
5 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. október 05., kedd, 08:55
Normális kollegiális viszony helyett a munkahelyen egymás fúrása, lejáratása, könyöklés, a vállalatok közötti versenyben trükközés, feljelentgetés, pereskedés, bizalomhiány – van mit változtatni a munka-illetve üzleti kultúrán Magyarországon. Nem lehet mindent a politikai kultúra kezdetleges voltára fogni, véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
21 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. augusztus 24., kedd, 13:40
A nemzeti együttműködés nyilatkozata úgy interpretálja az utóbbi hónapok eseményeit, hogy a "társadalmi szerződés" már megköttetett, a szerződéskötés aktusa maga a választás volt, tárgya pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozása. Milyen lenne egy igazi társadalmi szerződés? – ezt fejti ki Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
17 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. július 21., szerda, 09:56
Miközben a parlamentben megindult a javaslatdömping, és a különböző súlyú és tartalmú törvényjavaslatok vitái már javában folynak, eközben a nagyközönség újabb és újabb fogalmakkal ismerkedhet meg. A szavazófülke-forradalom tematikája, az alkotmányozó nemzetgyűlés és a rendszeralapító parlament mellett a legnagyobb érdeklődést kétségtelenül a Nemzeti együttműködés rendszerének fogalomköre váltotta ki, mely jó ideig le fogja kötni a politikai kommentátorok és az elemzők figyelmét.
2010. május 27., csütörtök, 16:26
Milyen érzetek, milyen képzetek kapcsolódtak az egyes pártokhoz, milyen trendek befolyásolták a választói magatartást? A pártok milyen életérzést, milyen hangulatot sugároztak? Bizonyos körben sikk volt a Jobbikra, egy másik körben pedig az LMP-re szavazni. Viszont sok hagyományos MSZP-s szavazó kínban volt, hogy leadja-e szavazatát hűtlennek tartott pártjára. A Fidesz-szavazatoknál divatos trendek már nem játszottak szerepet, a párt győzött a „betapasztott szájú kampány” ellenére – állapítja meg cikkében Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
7 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. április 20., kedd, 06:30
Mostanra egyre kitapinthatóbb, hogy a kampány kulcsmotívuma az a pozicionálási küzdelem, mely sajátos háromszögbe rendezi a Fideszt, a Jobbikot és az MSZP-t. A Fidesz az MSZP és a Jobbik, a szocialista párt a Fidesz és a Jobbik, a Jobbik pedig az MSZP és a Fidesz közé igyekszik egyenlőségjelet tenni. A Fidesznek a Jobbikkal folytatott első pengeváltások után döntenie kell: vagy vállalkozik a nyílt küzdelemre, vagy vállalja a kockázatkerülés kockázatait.
19 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. március 18., csütörtök, 09:45
A Fidesz kampányában az erő fogalomköre nemcsak a retorikában és szóhasználat tekintetében vált dominánssá, hanem a párt megnyilvánulásait is egyfajta finomra hangolt erőkultusz hatja át. Ez kihat a párt harcmodorára, érvrendszerére és a tartalmi mondanivalóra egyaránt. A Fidesz kommunikációjának rendezőelvét is az erős kormányzás – erős állam – erős Magyarország hármas egysége alkotja, véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
8 hozzászólás
Novák Zoltán
2010. február 18., csütörtök, 08:00
Amikor a két pólusképző politikai erő támogatottsága között nagyságrendi különbség van, amikor a választók fele a bizonytalanok táborát erősíti, amikor a szélsőségek felerősödnek és a társadalmi szolidaritás a minimum szintet sem éri el, és amikor a közéletben egyszerre van jelen a mély apátia és a hisztéria, olyankor – ha meg akarjuk érteni a kialakult helyzetet – érdemes a szokásos felszínkarcolgatás helyett egy kicsit mélyebbre menni az okok és következmények erdejében.
28 hozzászólás
hvg.hu
2009. november 18., szerda, 12:25
Beköszöntött a programtalanság kora. A (nem hivatalos) kampánykezdés küszöbén még fogalmunk sincs arról, melyik politikai erő mit kezdene az országgal, milyen Magyarországot képzel el, és hogyan kívánja azt elérni – figyelmeztet írásában Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
2009. augusztus 26., szerda, 15:35
A jobboldal nemcsak a tematikus hírcsatornák terén tett szert előnyre a baloldallal szemben, hanem az interaktív és a részvételre alapozott infokommunikációs megoldások, a virtuális kisközösségek szervezése terén is. Kiterjedt aktivista hálózata már nem plakátokat ragaszt és aláírásokat gyűjt, hanem cyber-gerillákká vált-- hívja fel a figyelmet Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
2009. július 29., szerda, 07:13
Miközben az EP-választások következtében a hatalmi struktúra nem változott, a Jobbik előretörése véget vetett a pártrendszer duális jellegének. Új, veszélyes helyzet alakult ki, amiben fontos szerepet játszott a nagy pártok hallgatólagos egyetértése: törekednek az időközben elavult jóléti állam megteremtésére, illetve látszatintézkedéseken kívül nem foglalkoznak olyan "kínos" kérdésekkel, mint a cigányság integrációja, vagy a földkérdés megoldása – írja Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
2009. június 26., péntek, 09:28