szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amikor a két pólusképző politikai erő támogatottsága között nagyságrendi különbség van, amikor a választók fele a bizonytalanok táborát erősíti, amikor a szélsőségek felerősödnek és a társadalmi szolidaritás a minimum szintet sem éri el, és amikor a közéletben egyszerre van jelen a mély apátia és a hisztéria, olyankor – ha meg akarjuk érteni a kialakult helyzetet – érdemes a szokásos felszínkarcolgatás helyett egy kicsit mélyebbre menni az okok és következmények erdejében.

A jelenlegi erőátrendeződés már nem magyarázható az Őszöd-szindrómával, az esetlen és esetleges kormányzással, a koalíciószakadással, a miniszterelnök-váltással vagy az egymást érő válságperiódusokkal. Már csak azért sem, mert ezek is csak következmények, egy sokkal mélyebben gyökerező probléma tünetei, melynek gócpontjában a jóléti állam és az ahhoz fűződő viszony áll.

A rendszerváltás legelemibb ígérete a jóléti állam (vagy más megközelítésben: a szociális piacgazdaság) megteremtése volt, mely még a módosított alkotmány preambulumába is belekerült. A harmadik Magyar Köztársaság a jóléti állam igézetében fogant, és annak bűvöletében van mindmáig. Az eddigi választások mindegyikét az döntötte el, hogy melyik politikai erő tudja hitelesebben képviselni a jóléti állam ideáját, ki tudja meggyőzőbben ígérni a megteremtését, lehetőleg minél hamarabb: pár éven belül, hónapok alatt vagy akár holnapra. Minden más – a szimbolikus politika színterén zajló – vita, a kárpótlás, az ügynökbotrányok, a kettős állampolgárság, a reformpolémia, a korrupciós ügyek, mind-mind csak színes körítés volt; a pártpolitikai erőpróbákat (szinte kivétel nélkül) mindig a jóléti paradigma döntötte el. 

A magyar politikai elit tehát már húsz éve a jóléti állam tüze körül járja termékenységi táncát, és a választóközösség döntéseit az az elévülhetetlen vágy diktálja, hogy közelebb kerüljön e tűz melegéhez. Csakhogy ez a tűz már rég kihunyt, mi több, már a parazsa is kihűlni látszik.

A jóléti állam tündöklése és bukása

A jóléti állam – bár baloldali találmány – a második világháború után konszenzusos célkitűzéssé vált a nyugat-európai országokban, és az is maradt egészen a nyolcvanas évekig, függetlenül az éppen regnáló kormányok ideológiai színezetétől. A nyolcvanas években a neokonzervatívok üzentek hadat a jóléti állam elvének, tagadva fundamentumait és létjogosultságát. Annak ellenére, hogy a neokonzervatív támadás elbukott, a kilencvenes évek közepétől már a baloldal is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jóléti állam korábbi keretei fenntarthatatlanok, bizonyos szegmensei pedig a kiéleződő globális gazdasági verseny körülményei között kontraproduktívak, és gátját képezik a gazdasági növekedésnek. Ezért aztán a baloldali kormányok nekiláttak a „jóléti állam modernizációjának”, ami végeredményben nem jelentett mást, mint hogy elkezdték fokozatosan lebontani a pilléreit. Ez a máig tartó folyamat természetesen nem volt zökkenőmentes, mivel a már kivívott jogokról és javakról lemondani komoly traumát okozott a nyugati társadalmaknak.

A magyar társadalom sajátos tragikuma, és az általános közérzület frusztráltságának elsődleges oka, hogy a magyar politikai elit éppen akkor kezdte el hajszolni a jóléti állam ideáját, amikor az már megbukott. A magyar választónak úgy kellene lemondania a nyugati jólét toposzáról, hogy közelébe sem került a megvalósításának. Erre a gyászmunkára pedig a társadalom mind a mai napig nincs felkészülve.

Már csak azért sem lehet felkészülve, mert a politikai elit arra szocializálta a választóközösséget, hogy ha jobban akar élni, nincs más dolga, mint behúzni az x-et a megfelelő körbe, és a politika majd mindent megold helyette. Vagyis: amennyiben a megfelelő politikai döntést hozza, és a megfelelő pártra szavaz, akkor az egyéni teljesítményétől függetlenül is előbbre juthat. Persze az éremnek két oldala van, nem lehet a teljes felelősséget az elitre hárítani: a választók eközben arra nevelték a politikusokat, hogy amennyiben letérnek a jóléti paradigma által kijelölt ösvényről, akkor pórul járnak, mert az urnáknál megbüntetik őket. Ennek végül az lett az üzenete a politikum számára, hogy: hazudj, ha nyerni akarsz.

Mindezek folytán a magyar össztársadalom saját vágyai és ábrándjai foglyává vált, és egyre távolodik a valóságtól, pontosabban a valóság távolodik tőle. A közéleti valóságdeficit pedig olyan hiszterizált, szürreális közbeszédet teremt, amelyben lehetetlenné válik a valódi problémák kitárgyalása (romaintegráció, szerkezeti reformok, közjogi korrekció).

A választók évtizedeken keresztül azt hallgatták, hogy ennyi és ennyi év múlva utolérjük a nyugatot, csakhogy mára a nyugat-európai demokráciák létfeltételei megváltoztak; központi kategóriává vált az öngondoskodás, a versenykényszer, a szükségszerű társadalmi felzárkózás, a teljesítményorientáció. Az állam által feltételek nélkül garantált jólét már csak nyomokban létezik, és a régi jóléti toposzok bűvöletében élő magyar polgárt a „rosszléti állam” rémképe taszítja ismét a csodavárás állapotába (vagy éppen a teljes apátia posványába).

A jelenlegi pártpolitikai erőviszonyok tekintetében is a jóléti paradigma a vízválasztó. Lehet persze a szocialista párt mélyrepülését Őszöddel, vagy a megszorításokkal magyarázni, csakhogy ezek is mind a jóléti kényszerpálya eredményei. A ciklus elején végrehajtott megszorításokra ugyanis a jóléti rendszerváltás égisze alatt kivitelezett száznapos programok túlköltekezései miatt volt szükség (és e restrikció utolsó szakaszában érte el Magyarországot a gazdasági világválság), az őszödi beszéd pedig nem volt más, mint az állam jóléti szerepfelfogása kapcsán kiéleződő párton belüli harc első ütközete.

A szocialista párt jelen pillanatban a kormány takarásában van, és nem képes hitelesen jóléti víziót közvetíteni (sőt a kormány épp az ellenkező irányba halad: a válságkezelés jegyében további megszorításokat eszközöl). A Fidesz tehát egyedül maradt a szociális retorika kifutóján, és a párt gazdasági szakemberei – hogy, hogy nem – éppenséggel a jóléti állam megújítását tűzték ki célul (Cséfalvay-Matolcsy: Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon).

A helyzet úgy áll, hogy a jóléti paradigma egy újabb fejezetéhez érkeztünk: az ország egyik fele apátiába zuhant, jelenleg nem remél semmit a politikától és kivonja magát a közéletből, a másik fele a remény rabjává vált, és kisebbfajta csoda végrehajtását várja a szavazatáért cserébe. Az alapkérdés az, hogy mi jöhet akkor, ha adott esetben a csoda elmarad; a kijózanodás időszaka (mely új, illúziómentes alapokra helyezheti a politikát), vagy még tovább hiszterizálódik és radikalizálódik a közélet.

Novák Zoltán
Méltányosság Politikaelemző Központ

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A járvány miatt 607 rabot engedtek szabadon Srí Lankán

A járvány miatt 607 rabot engedtek szabadon Srí Lankán

Belgium már január elején elkezdheti a lakosság beoltását

Belgium már január elején elkezdheti a lakosság beoltását

Kompresszor és V8: 550 lóerős divatterepjáró a Jaguartól

Kompresszor és V8: 550 lóerős divatterepjáró a Jaguartól