Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#adósságválság

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Belarusz nem lehet a Kreml nukleáris homokozója

Mi a kockázata annak, hogy Magyarországot nem hívták meg a washingtoni demokráciacsúcsra? Erdogannak minden oka megvan aggódni a májusi választások miatt. A fejlődő világot adósságválság fenyegeti, Kína kölcsönökkel házal. Dalos György író, történész rangos kitüntetést vett át. Válogatás a világlapok írásaiból.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Super Mario búcsúja: az ember, aki megmentette az eurót

Bár hivatalosan egy hét múlva távozik az Európai Központi Bank éléről Mario Draghi, az euróövezeti jegybank igazgatótanácsának csütörtöki kamatdöntő ülése után már leginkább egy feladata maradt: hogy összepakoljon a Frankfurtban töltött viharos nyolc év után. Mi pedig mérleget vonunk egy olyan elnöki periódusról, amely a túlélést hozta az EU monetáris uniója számára.

hvg.hu Gazdaság

Ez még a válságnál is borzasztóbb lenne?

Az európai adósságválság a közgazdász szerint úgy oldható meg, hogy az államok vagyonadót vetnek ki és elinflálják a tartozásokat. A vagyonadó lehetőségét korábban már az IMF is felvetette, aztán ezt később hevesen cáfolták.

MTI Gazdaság

Fitch: még válság van a befektetők többsége szerint

Az európai kötvénypiaci befektetők többsége szerint az euróövezet még nem jutott túl az adósságválság legnehezebb szakaszán, így indokolatlan a piacok derűlátása – derül ki a Fitch Ratings második negyedévi felméréséből.

hvg.hu Gazdaság

Jöjjenek az eurócsődök!

Az adósságválsággal küzdő eurózóna-országok számára nem az a megoldás, ha megszabadulnak Németországtól, hanem az, ha takarékoskodnak, a visszafizethetetlen adósságokra pedig csődöt jelentenek.

hvg.hu Gazdaság

Kifakadt a görög miniszterelnök

Az euróövezet pénzügyminiszterei kedden majdnem 12 órán keresztül tárgyaltak a Görögországnak nyújtandó második pénzügyi mentőcsomag következő részletének átutalásáról, ám egyelőre nem született döntés, hogy megkapják-e a hellének az ígért 31,5 milliárd eurót. A görög miniszterelnök a tárgyalás eredményét látva kifakadt.

hvg.hu Ingatlan

Gátlástalanság és reménytelenség uralkodik az építőiparban

Teljességgel illogikus folyamatok folynak a "romágazatban", az építőiparban, ahol sokévi "lopás, csalás, hazudás" is csak arra volt elég, hogy tönkremenjen. Az ágazatot eluralta a gátlástalanság és a totális reménytelenség, a cégek mellett komplett magánvagyonok foszlottak semmivé. Az [origo] ágazati gyászjelentése.

MTI Gazdaság

Morgan Stanley: Lassabb lesz a vártnál a magyar növekedés

Az elmúlt időszakban bejelentett magyarországi kiigazító intézkedések nyomán a magyar gazdaság növekedési üteme a vártnál valószínűleg lassabb, ugyanakkor az államháztartási hiány az eddig jósoltnál kisebb lehet - közölték hétfőn londoni pénzügyi elemzők.

hvg.hu Ingatlan

Drágán fizetett a lakosság a hitelválság tanulságaiért

Forinthitel, kisebb lakás, albérlet – ma már ezeket választanák a bajba került devizahitelesek. A fizetési nehézséggel valaha szembesült adósok 31 százaléka forinthitelt venne fel, 20 százalék a vásárlás helyett a bérlés mellett döntene, 12 százalék pedig kisebb lakásba költözne.

MTI Világ

Martonyi: sokk érheti az Európai Uniót

Magyarország csak a saját feltételeinek megfelelő szerződésmódosítással tudja elképzelni az eurózóna problémáinak megoldását - mondta a külügyminiszter. Elfogadhatatlan például a kohéziós támogatások csökkentése.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

40 éves, mégis szinte vadonatúj bukólámpás Porsche vár új gazdára

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

A címlapról ajánljuk