Több millió forint bevételt titkolt el két tiktoker, de a NAV lefülelte a trükköt
Adószámuk sem volt, és gyermekeik számláin próbálták rejtegetni a milliós bevételeket. Egymilliós bírságot is kaphatnak.
Adószámuk sem volt, és gyermekeik számláin próbálták rejtegetni a milliós bevételeket. Egymilliós bírságot is kaphatnak.
HVG
„A vagyonadót a nagy jövedelemkülönbségek alkotmányosan is igazolják” – véli egy ismert jogtudós Németországban, ahol ez az adó három évtizede éppen alkotmányossági aggályok miatt szűnt meg. A magyar változat most készül, és az első szakvélemény szerint „rosszul céloz”, ráadásul nem is a leghatékonyabb módja az állami bevétek növelésének.
A vámot ráadásul nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni, így azzal sem lehet trükközni, ha a vásárló egybecsomagoltat különböző termékeket.
HVG
Soproni Tamás legalább harminc százalékkal emelné a fővárosban dolgozó rendőrök fizetését, akiket az Orbán-kormány szerinte nem becsült meg eléggé.
HVG
Néhány perc alatt rendezhető az adófizetés.
HVG
A GKI szerint jelenleg három kulcskérdés merül fel az egykor oly népszerű adózási forma visszavezetésénél.
HVG
Kármán András pénzügyminiszter kiemelte: százezrek veszítették el azt az adózási formát 2022-ben, amelyre a vállalkozásukat építették.
HVG
Az év eleji adatokat erősen torzította a rendvédelmi dolgozóknak kifizetett fegyverpénz. 2025 márciusához képest a nettó átlagfizetés 11,3 százalékkal, a nettó közepes fizetés 13,2 százalékkal volt magasabb. A nettó keresetek növekedését alaposan megdobták a választás elé időzített szja-kedvezmények.
HVG
A személyijövedelemadó-bevallások beadási határideje május 20. – a tervezetet a NAV szinte mindenkinek elkészítette, de aki változtatna rajta, vagy csak egyáltalán érdekli, már csak pár óráig nézheti meg. Az adó egyszázalékokról is csak május 20-ig lehet rendelkezni.
HVG
Az elnök családtagjainak pénzügyeire is vonatkozó tiltást egy olyan, egyébként is sokat kritizált megállapodásba csomagolták be, amely egy 1,8 milliárd dolláros alapból tervezi kártalanítani az elnök szövetségeseit.
HVG
Idén is vannak, akik az utolsó pillanatra hagyják az ügyintézést.
HVG
Az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek nem érvényesül automatikusan a bevallás-tervezetük, nekik kell beküldeniük.
HVG
Nagyon sok embernek kell javítania az adóbevallását. Sokan el is kezdték szerkeszteni, de nem fejezték be, pedig május 20-a a határidő.
HVG
Az intézkedés akkor maradhat hosszú távon finanszírozható, ha a Tisza a bevételeket is növelné – számolt a Niveus tanácsadó cég.
HVG
A tanácsadócég úgy véli, 10 milliárd forint felett kezdődnek azok a vagyonok, amiket ma már a közvélemény valódi nagyvagyonnak gondol, az egymilliárdos küszöb viszont több tízezer kkv-t sodorhat veszélybe.
HVG
A gyerektelen munkavállalók adóterhelése 41 százalékos Magyarországon, ami régiós szinten átlagos. A többgyerekesek adóterhelése viszont rendkívül alacsony. Nagyon alacsony a társaságok nyereségadója is, cserébe az áfa nagyon magas, és ott vannak a különadók.
HVG
Kapitány István bejelentése alapján a közepes kereset alatt „mindenki” jövedelemadó-csökkentésre számíthat. Igen ám, de jelenleg sokan egyáltalán semennyi jövedelemadót nem fizetnek. Ha ők is csökkentést kapnak, az a negatív jövedelemadóztatás bevezetését jelentené. Ami nem lehetetlen, de azért valószínűtlen.
Több következménye is van annak, ha valaki hat havit meghaladó járuléktartozást halmoz fel.
HVG
2,31 millió ember jövedelme emelkedhet a tervezett adócsökkentés miatt.
HVG
Érdemes rendezni, mert gyűlnek a pótlékok.
MTI