VIDEÓK
HVG.HU \ CÍMKE \ ALVÁS
Kanadai kutatók választ kaptak arra a kérdésre, hogy éjszaka – a nappali időszaktól eltérően – miért nem kell rendszeresen innunk, illetve felkeresnünk a mellékhelységet.
MTI
2010. március 10., szerda, 11:56
A legújabb felmérések szerint az amerikai egyetemisták és főiskolások egyharmada szed valamilyen agyműködést serkentő, vagy a fáradtságot mesterségesen „lenyomó” szert a vizsgákra való felkészülés során. Itthon sem lehet sokkal jobb a helyzet, elég csak beleolvasni néhány ilyen témájú fórumba, ahol a lelkesebbek rögtön rendelhetnek is a kétes eredetű tablettákból. Pedig természetes módszerekkel is túljuthatunk a nehéz heteken.
hvg.hu
2009. december 16., szerda, 18:45
A másodperc töredéke alatt meghozott döntéseket igénylő munkát végzők önmagukat és másokat is veszélybe sodorhatnak, ha nem alszanak eleget, állítják amerikai kutatók.
hvg.hu
2009. november 25., szerda, 11:48
Aki könnyen elfelejti a részleteket, talán jobb, ha beiktat a napjába egy kis szunyókálást, ám eközben fontos, hogy halk zajokat halljon: az akusztikus jelek ugyanis segítenek az agynak alvás közben rögzíteni a tanultakat - fedezték fel amerikai kutatók.
hvg.hu
2009. november 23., hétfő, 09:33
A tudomány általában nem szokott hitelt adni az alvás közbeni tanulással magukat hirdető nyelviskoláknak. A Science tudományos magazinban megjelenő cikkükben azonban amerikai kutatók most mégis azt állítják, hogy kísérleti alanyaik memóriáját pihenés közben tudták javítani.
hvg.hu
2009. november 20., péntek, 13:55
Egy friss kutatás szerint azoknál a gyerekeknél, akiket hagynak tovább aludni hétvégén és szünidőben, ritkább az elhízás.
hvg.hu
2009. október 30., péntek, 10:48
Átaludta a lakásában pusztító tüzet egy amerikai férfi Pittsburgh külvárosában, a tűzoltók ébresztették.
hvg.hu
2009. október 12., hétfő, 19:02
A rendszeres, kiadós alvás megvédhet a megfázástól – ezt derítették ki amerikai tudósok. Kevésbé fogékonyak a meghűlésre azok, akik rendszeresen több mint nyolc órát alszanak.
hvg.hu
2009. szeptember 25., péntek, 15:13
Egy nemzetközi kutatócsapat rájött annak a jelenségnek a nyitjára, hogy egyes emberek alvás közben is tisztában vannak azzal, hogy álmodnak, és nem valóság, ami velük történik: ők tudatos álmokat élnek meg.
MTI
2009. augusztus 24., hétfő, 13:05
Az emberek alvásigénye egyetlen genetikai mutációtól függhet - állítják amerikai kutatók a Science tudományos magazin pénteki számában megjelent tanulmányukban.
MTI
2009. augusztus 14., péntek, 10:25
Előfordulhat, hogy hiába szakadunk el a munkahelyi hajtástól, a nyaralás alatt sem tudjuk kialudni magunkat. Az álmatlanság lehet átmeneti, hiszen új, szokatlan környezetbe kerülünk. Ám ha az alvászavarok nem a nyaralás alatt jelentkeztek először, illetve hosszabb ideje fennállnak, érdemes kivizsgálni, mi lehet a gond.
hvg.hu
2009. július 22., szerda, 22:12
Futótűzként terjed a hálón a világ legagresszívabb ébresztőórájának titulált szerkezetről készült videó - igaz, először két éve töltötték fel a nevetségességig sokkoló másfél perces felvételt a YouTube-ra.
hvg.hu
2009. július 01., szerda, 11:56
Pihent Agyúak Társasága (PAT) névvel alakult meg – magánszemélyek kezdeményezésére – az a társaság, amelynek tagjait személyesen is érintik a tartós kialvatlanság kellemetlen tünetei. Arra szeretnék ösztönözni sorstársaikat, ne nyugodjanak bele, ha az éjszakáik nem pihentető alvással telnek. Hét tanács, a társaság ajánlásával.
hvg.hu
2009. június 18., csütörtök, 13:10
A németek kelnek a legkorábban Európában, de ők is fekszenek a leghamarabb.
MTI
2009. június 18., csütörtök, 13:00
A pihentető alvás segíti, hogy ébren képesek legyünk megfelelően értelmezni a bennünket érő összetett érzelmi hatásokat - ismertették amerikai kutatók eredményeiket egy seattle-i alváskonferencián, amelyről a Time magazin tudósít internetes oldalán.
MTI
2009. június 18., csütörtök, 11:25
"Válassz: kiadós szex vagy kiadós alvás?” - ez volt egy angol közvélemény-kutatás egyik kérdése, és megdöbbentő módon a válaszadók 80 százaléka, férfiak és nők vegyesen, az alvást választotta.
2009. június 02., kedd, 05:18
"Agyi áramszünetet" hoz létre az úgynevezett lassú hullámú alvás egyik legnagyobb amplitúdójú elektroenkefalográfiai (EEG) hulláma, a K-complexum (KC) - derítették ki magyar idegtudósok, akik kutatásaikról a Science című tudományos folyóiratban számoltak be.
MTI
2009. május 29., péntek, 13:33
A németek legkevesebb egyharmada súlyos alvászavarokkal küszködik. Egy kedden nyilvánosságra hozott jelentésből kitűnt, hogy túlnyomó többségük még nyolc óra "ágyban töltés" után is kimerülten és izgatottan ébred.
MTI
2009. április 28., kedd, 15:53
93 decibel: ez a zajszint a metró két állomás közötti hangerősségének felel meg. Hihetetlennek tűnik, de ilyen hangosan horkol az a dél-amerikai férfi is, aki jelenleg – hivatalosan is- a legerőteljesebb éjszakai hangokat hallatja. Becsült adatok szerint Magyarország felnőtt lakosságának 25-30 százaléka horkol, míg a 20 és 60 év közötti férfiak 10 százaléka kóros, egészségre is veszélyes alvászavarban, alvási apnoéban szenved.
hvg.hu
2009. március 26., csütörtök, 05:30
A krónikus horkolás kezelhető, lehetséges gyilkosok a matracunkban, a szervezet belső órája, egy kontinens harca a szieszta ellen, és még sok más tudnivaló az alvásról.
hvg.hu
2009. március 23., hétfő, 14:10
Maestro bankkártya Linux képzés Hálózatbiztonsági képzés SQL Server programozása Nemzetközi adótervezés IAS / IFRS Nemzetközi Számviteli képzés IT Certified ITRisk Manager képzés Kiscsoportos nyelvtanfolyam, Last minute áron! Akár Adómentes Befektetés Nyerjen Calvin Klein ajándékcsomagot! Gazdasági szaknyelvi vizsgafelkészítés indul Budai lakásár-zuhanás PHP kezdőknek Német szaknyelvi tanfolyamok Keresünk 5 iPhone-tulajdonost!
Medián: a Jobbik nem érte utol az MSZP-t