VIDEÓK
Csaba László közgazdász szerint sosem voltunk olyan közel az euró bevezetésének célmutatóihoz, mint most. Szerinte három-négy éven belül be lehetne vezetni a közös valutát - hangzott el az m1 Ma reggel című műsorában.
hvg.hu
2012. április 16., hétfő, 11:06
"Kérem ne nevessenek, Románia 2015-ben csatlakozni akar az euróövezethez" - mondta újságíróknak Traian Basescu román államfő csütörtökön Berlinben Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
MTI
2011. november 10., csütörtök, 17:48
A Fidesz nem számol az euró bevezetésével. Legalábbis erre utal a kormány terve és Matolcsy kijelentése, miszerint 2020 előtt semmiképpen sem lesz eurónk - olvasható az Egyenlítő blogon.
hvg.hu
2011. október 10., hétfő, 09:13
A csehek több mint kétharmada ellenzi az euró bevezetését Csehországban - derült ki a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet júniusi felméréséből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
MTI
2011. július 25., hétfő, 17:29
Lengyelország nagy valószínűséggel nem fog csatlakozni az euróövezethez a következő parlamenti ciklus végéig, azaz 2015-ig - mondta pénteken a lengyel pénzügyminiszter.
MTI
2011. július 22., péntek, 16:17
"A nemzeti önbecsüléssel rendelkező országok az erősek" címmel Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közölt interjút pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung internetes kiadása. Az interjút - amely a német konzervatív napilap szombati számában jelenik meg - Georg Paul Hefty, az újság magyar származású szemleírója készítette, aki mindenekelőtt az új magyar alaptörvényről és Magyarország soros uniós elnöki tevékenységéről kérdezte a kormányfőt.
MTI
2011. május 13., péntek, 20:59
A magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást pénteken Frankfurtban Orbán Viktor.
MTI
2011. május 06., péntek, 16:21
Ahhoz, hogy sikeresen szembe tudjunk nézni a XXI. század kihívásaival, hogy megteremtsük az euró bevezetésének feltételeit, komoly strukturális reformokat kell végrehajtani Magyarországon - mondta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az "Utazó euró" című kiállítás ünnepélyes megnyitóján.
MTI
2011. május 04., szerda, 15:56
A bukaresti kabinet ezen a napon tartott rendkívüli ülésén véglegesítette a következő három évre szóló konvergencia-programot, amit ezt követően elküldenek az Európai Uniónak.
MTI
2011. április 29., péntek, 21:37
Az euró bevezetését Magyarországon társadalmi párbeszédnek, valamint a közelmúlt és a közeljövő külföldi tapasztalatainak összegzése kell, hogy megelőzze, ugyanakkor az eurócsatlakozás 2020-ra halasztása "erős túlzás" - nyilatkozta Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács és a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja a Magyar Narancsnak adott interjújában.
MTI
2011. április 27., szerda, 15:19
Magyarország elkötelezett amellett, hogy közpénzügyei fenntarthatóságát a költségvetési kiadások csökkentésével és átalakításával megteremtse - mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott pénteki interjúban.
MTI
2011. február 25., péntek, 21:05
A litván államfő közölte: "amint megértek a feltételek, rögvest bevezetjük majd az eurót, anélkül, hogy ehhez fel kellene áldoznunk a nyugdíjasok életszínvonalát."
Hírszerző/FH
2011. február 07., hétfő, 20:55
A STEM, prágai közvélemény-kutató intézet januári országos felméréséből kiderült: Csehországban jelenleg csak a lakosság 22 százaléka támogatja az euró bevezetését, ami 2005 óta - amikor a kérdést elkezdték figyelni - a legalacsonyabb arány.
MTI
2011. február 01., kedd, 12:36
Németország a közelmúltban felkérte Csehországot, hogy lépjen be az euróövezetbe, és vezesse be az eurót - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétvégi kiadása megbízható forrásokra hivatkozva. "Szívesen látnánk önöket a klubban" - mondta Angela Merkel német kancellár Petr Necas cseh kormányfőnek, amikor az augusztusban Berlinbe látogatott. Merkel jelezte: Csehország Németország szövetségese lehetne abban, hogy rendet teremtsenek az euróövezetben.
MTI
2010. december 12., vasárnap, 15:30
A londoni felzárkózó piaci elemzők úgy vélik, Magyarország a közép-európai tagjelöltek közül elsőként léphet be az euróövezetbe.
MTI
2010. október 21., csütörtök, 16:50
A Crédit Agricole konvergenciaindexe szerint a három közép-európai euróaspiráns − Magyarország, Csehország és Lengyelország − közül e pillanatban Csehország áll a legközelebb a maastrichti kritériumok teljesítéséhez, de mindhárom ország lényegesen eltávolodott attól az értéktől, amely az euró bevezetéséhez kell − derül ki a CA-CIB elemzőinek számításaiból.
MTI
2010. október 05., kedd, 11:25
Ha a válság miatt keményen megkövetelik a belépési kritériumok teljesítését az eurózóna kapuján kopogtató országoktól, a legtöbben csak az eredetileg tervezett időpontnál később nyerhetnek bebocsátást.
Szóljon hozzá
MTI
2010. szeptember 14., kedd, 15:55
Mire adoptálnánk az eurót, már a többieknél sem lesz – vélekedik Róna Péter közgazdász (68), aki élesen bírálja a Nemzeti Bank monetáris politikáját, ellenzi az adócsökkentést, és nincs hasra esve a multiktól. Róna Péter 1986-tól 1990-ig a Schroder bankház elnök-vezérigazgatója, 1990 és 2004 között a magyarországi befektetésekkel foglalkozó Első Magyar Alapítvány elnök-vezérigazgatója volt.
75 hozzászólás
Fürjes Judit
2010. május 18., kedd, 06:46
Észtország a jövő év első napjától az euróövezet 17. tagállamává válhat − állapította meg szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság.
MTI
2010. május 12., szerda, 13:45
Az új kormányzati ciklusban nem, legkorábban 2015-ben lehet bevezetni az eurót Magyarországon az Equilor Befektetési Zrt. szerint. A cég szerint várhatóan 250-260 forint között csatlakozunk majd az euróövezethez.
MTI
2010. április 28., szerda, 10:45