VIDEÓK
Véget ért a szabadságharc, és elkezdődött egy tárgyalásos időszak, már látni a gazdaságpolitikai konszolidáció jeleit – mondta Chikán Attila az Indexnek adott interjúban. Az akadémikus közgazdászprofesszor ugyanakkor úgy látja, hogy a mostani gazdaságpolitika koncepciótlan, és mindez nem egyszerűen személyi, hanem intézményi kérdés. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere arról is beszélt: nem hiszi, hogy Európában összeesküdtek Magyarország ellen, és szerinte az Orbán Viktor elleni puccskísérletről szóló híresztelésnek sem volt alapja.
hvg.hu/Index
2012. február 20., hétfő, 11:52
Az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága diszkriminatívnak tartja a felsőoktatás átszervezése keretében történő, a közgazdászképzést érintő döntéseket.
MTI
2012. február 17., péntek, 17:48
"A magyar kormánynak el kell fogadnia, hogy ha akarják az IMF támogatását, akkor néhány intézkedését felül kell vizsgálnia" - mondta a Bloombergnek James Nixon, a Société Générale vezető közgazdásza.
hvg.hu
2012. január 10., kedd, 08:03
Csaba László közgazdász szerint nem vagyunk olyan helyzetben, mint 2008-ban, de nekimentünk a falnak azzal, hogy ennyire megdrágult az ország finanszírozása.
hirado.hu
2012. január 09., hétfő, 09:16
Ahogy Magyarországnak, úgy a többi régiós országnak is meg kell küzdenie a rövid távú gazdasági sebezhetőség problémájával, a növekedést hosszabb távon a hitelezés javulása és a működőtőke-beáramlás tudja segíteni – mondta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője pénteken a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán tartott előadásában.
MTI
2011. december 02., péntek, 17:45
A gazdasági növekedés stagnálására számít Chikán Attila közgazdász, volt gazdasági miniszter, aki szerint a jelenleginél összehangoltabb gazdaság- és társadalompolitikára lenne szükség. Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a korábban bírált Széll Kálmán-tervre ma már úgy tekintenek, hogy ha az elképzelések fele megvalósulna, az már jó lenne.
hvg.hu
2011. december 01., csütörtök, 12:10
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken folytatja a tizenegy vezető közgazdásszal szeptemberben kezdett konzultációt, a találkozó röviddel fél négy után kezdődött a parlamentben.
MTI
2011. november 25., péntek, 15:53
Az IMF-megállapodás esélyeiről, a végtörlesztésről és az egykulcsos adórendszerről is szó esett a Republikon Intézet mai konferenciáján.
MTI
2011. november 24., csütörtök, 15:28
Magyarország vagy Amerika egyre megy - mindkettőt a globális túlkínálat sújtja - nyilatkozta Daniel Alpert közgazdász az alapblog.hu oldalnak. A szakember úgy véli, az olyan országok, mint Magyarország, inflálni akarják az adósságaikat.
hvg.hu
2011. november 16., szerda, 21:31
Mellár Tamás közgazdász szerint kezdi érzékelni a kormány, hogy nagy a baj. Kínai és szaúdi forrásokból nem fogjuk tudni finanszírozni az államháztartást - nyilatkozta az atv.hu-nak.
hvg.hu
2011. november 10., csütörtök, 11:29
Valószínűleg nem fordul recesszióba a világgazdaság, ha sikerül lokalizálni a görög és az olasz válságot, vagyis sikerül megakadályozni a krízis terjedését, a növekedés üteme viszont ebben az esetben is várhatóan lassul - fejtette ki Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában kedden tartott előadásában.
MTI
2011. november 08., kedd, 18:05
A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek – ezt mondta pénteken az oktatásért felelős államtitkár Szombathelyen. Hoffmann Rózsa újságírók előtt úgy fogalmazott: nem tartják helyénvalónak, hogy csupán költségtérítéssel tanulhasson valaki például jogásznak.
MTI
2011. szeptember 23., péntek, 17:06
Sólyom László és a Védegylet vezetésével alakuljon egy olyan testület, mely megvizsgálja, hogyan számították ki a bankok a devizahitelek kamatait és egyéb költségeit - ezt javasolja Róna Péter közgazdász. A szakember a Klubrádióban azt mondta: mindegyik kormány, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Nemzeti Bank is felelős a kialakult katasztrofális helyzetért.
Klubrádió
2011. augusztus 25., csütörtök, 20:29
Románia és Magyarország komoly áldozatot hozott, fájdalmas intézkedéseket fogadtak el kormányaik, így gazdaságuk kezd talpra állni - jelentette ki Bukarestben Nouriel Roubini neves közgazdász.
MTI
2011. május 26., csütörtök, 15:37
Robert Mundell Nobel-díjas közgazdász új pénzügyi fogalmat vezetne be: az euródollárt, hosszú távon pedig már Kína bevonásában gondolkodik, és a dollár– euró–jüan lehetőségét taglalja, az ideális világvaluta azonban szerinte egy minden állam által bevezetendő közös világpénz, az "intor" lehetne - számolt be a hétfői Népszabadság.
MTI/Népszabadság
2011. május 23., hétfő, 05:36
Heim Péter szerint a válságadókat muszáj 2013-ra kivezetni és változtatni kell a szabályozókon ahhoz, hogy Magyarország logisztikai központtá válhasson.
MTI
2011. május 17., kedd, 13:31
A Texas Egyetem közgazdászainak kutatásai szerint a szép a megnyerő külsejű emberek általában boldogabbak, mint átlagos kinézetű és előnytelen külsejű társaik, főként magasabb fizetésük és sikeresebb magánéletük miatt.
Medipress
2011. április 01., péntek, 11:52
Az Európai Uniónak egy "EU Marshall-tervet" kellene készítenie az adóssághegyeket nyögő tagországok számára - állítja a Handelsblatt csütörtöki online-kiadásában egy német közgazdász, Angela Merkel kormányának gazdasági tanácsadója. Peter Bofinger szerint az euróválsággal csak átfogó problémamegoldó megközelítés veheti fel a harcot.
Szóljon hozzá
MTI
2011. január 20., csütörtök, 12:15
Vasárnapra virradó éjjel, hetvenéves korában meghalt Tommaso Padoa-Schioppa olasz közgazdász, akit az euró egyik kitalálójaként és létrehozójaként tartottak számon.
MTI
2010. december 19., vasárnap, 16:38
Évekig tartó tanulás, vizsgák, tandíj: mindezt megspórolhatja, aki az egyetem vagy főiskola elvégzése helyett úgy dönt, hogy illegálisan vásárol magának diplomát. Persze kérdés, hogy megéri-e feketén beszerezni a bizonyítványokat, a lebukás veszélye ugyanis egy életen át elkíséri a csalót.
2010. december 09., csütörtök, 14:30