Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint továbbra is fennáll a globális lassulás veszélye, ami a forint gyengüléséhez, a kötvény- és részvényárfolyamok csökkenéséhez vezethet. A független befektetési szolgáltató 285-310 forint között mozgó euróárfolyamra számít az év hátralevő részében.
A társaság kedden közzétett előrejelzése szerint várhatóan tovább lassul az eurózóna gazdasága, ezért Magyarország csökkenő exportvolumene miatt a hazai GDP-bővülés üteme is tovább fékeződhet, noha már jelenleg is jóval a kormányzati várakozások alatt van. A 2011-re vonatkozó magyar GDP-növekedés mértéke a legfrissebb piaci előrejelzések szerint 2 százalék alatt alakulhat, míg jövőre a gazdaság 1,1-1,5 százalékkal bővülhet. A szűkülő gazdasági növekedés pedig tovább csökkenő adóbevételeket eredményezhet, ami újabb fiskális kiigazító lépéseket tenne szükségessé a kormányzat részéről.
A gyengélkedő gazdasági teljesítmény mellett nincs túl nagy tere a szigorúbb monetáris politikának, így az Equilor elemzői az alapkamat szinten tartására számítanak a következő 3-4 hónapban. Ezt a forgatókönyvet azonban egy újabb globális tőkepiaci zuhanás felülírhatja, ami az MNB részéről akár jelentősebb méretű kamatemelést kényszeríthet ki. Az elemzés szerint a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg várhatóan továbbra is pozitív marad, ami önmagában tekintve enyhén pozitív hatású a magyar fizetőeszközre nézve.
Az Equilor szerint Magyarország munkanélküliségi rátája a jelenlegi szinthez hasonlóan, 11 százalék körül mozoghat a következő hónapokban, bár a 2012-es tervezett adóváltozások némileg felfelé tornázhatják ezt a számot.
A devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséről a brókercégnél úgy vélekednek: a bankok számára fájdalmas lépésekre az elmúlt hónapokban kialakult piaci pánik, kockázatkerülő magatartás és a visszaeső GDP-növekedés miatt volt szükség, ami viszont rendkívül megdrágíthatja Magyarország refinanszírozhatóságát - a megugró állampapír-piaci hozamokon keresztül -, ezzel tovább növelve az ország sérülékenységét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.