Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nemzetgazdasági minisztérium olyan törvénytervezetet bocsátott társadalmi vitára, amely jelentősen átalakítaná a nyugdíjpénztárakról szóló törvényeket, és a módosítások szerint jövőre megalakulhat az első foglalkoztatói nyugdíjpénztár – írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
A foglalkoztatói nyugdíjpénztárakról szóló törvényt 2007-től léptette hatályba az országgyűlés, a jogszabály megalkotása uniós kötelezettség volt, azonban azóta egyetlen ilyen intézmény sem alakult.
A Napi Gazdaság szektorbeli hírekre hivatkozva azt írta: potenciális alapítóként jelenhet meg egy kész konstrukcióval rendelkező piaci szereplő, de háttérbeszélgetésekre hivatkozva még valószínűbbnek nevezték, hogy maga az állam fontolgatja foglalkoztatói pénztár alapítását.
A lap azt írta: az alapítói banki hátteret a most formálódó Takarékbank Zrt. és hálózata is adhatná. A résztulajdonos Magyar Posta Zrt. alkalmazottait is beleszámítva nyolcszázezret közelítheti a taglétszám induláskor – tették hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.